hvg.hu: Mennyire érte meglepetésként a Macskajáték Orbánnéja?

Udvaros Dorottya: A Nemzeti Színházban már tavalyelőtt szóba került a Macskajáték Székely Gábor legendás előadása kapcsán. Akkor vált véglegessé, amikor Szász János elvállalta a megrendezését. Ha valamire nem gondoltam, hogy el fogom játszani a pályámon, akkor az éppen Orbánné. Élvezem, amikor nem pofán ütős szerepeket kapok. Orbánnéban az a legizgalmasabb számomra, hogy olyan ember, aki önmaga elől is eltitkolja a múltját. Nem ahhoz ment hozzá, akibe igazán szerelmes volt, hanem ahhoz, akit az anyja szánt neki. Az egész életén, házasságán végighúzódott ennek a terhe, ami a gyerekével való kapcsolatára is rányomta a bélyegét. Akkor lett belőle hűséges asszony, amikor a férje megbetegedett. Örkénynél az a csodálatos, hogy egyszerre van jelen a legszívszorítóbb humor és a legnagyobb dráma.

Eöri Szabó Zsolt

hvg.hu: Egy szeleburdi nő szerelmi ámokfutását, féltékenységi rohamait játssza el Örkény tragikomédiájában. Honnan ez a dinamika?

U. D.: Örkény egyáltalán nem egy mamuszban totyogó öregasszonynak írta meg Orbánnét. Ez a nő megpróbálja felvenni a harcot az imádott férfiért. Hála Istennek a szerelem demokratikus, nincs korhoz kötve. Mindegy, hogy hány szarkaláb van az arcodon, hány éves vagy, mennyire fáj a lábad, amikor elragad, az ember elveszíti a realitásérzékét. Ebben nincs különbség a tizenévesek és a hatvanasok között.

Eöri Szabó Zsolt

hvg.hu: Bánsági Ildikóval és Szász Jánossal is először dolgozott együtt. Nem tartja furcsának, hogy eddig elkerülték egymást?

U. D.: Kevés olyan színdarab van, amelyik két erős női karaktert hordoz. Ildikóval közvetlenül a Macskajáték előtt sok hetet töltöttünk együtt, mindketten játszunk a Rocco és fivéreiben. Ami Jánost illeti, amikor A Mester és Margaritát rendezte a Nemzetiben, viccből mondtam neki, milyen jópofa lenne, ha rám osztaná Woland szerepét. A nagy női szerepek zömét már eljátszottam a pályám során, úgyhogy mostantól jöhetnek a nagy férfi szerepek. Komolyan vette a felvetésemet, sőt szabadkozott, hogy már odaígérte Blaskó Péternek Wolandot. Aztán ennek a tréfának híre kelt, és sorra jöttek férfi szerepek, az Ahogy tetszik Méla Jacques-ja, Merkúr isten az Amphitryonban.

Eöri Szabó Zsolt

hvg.hu: Az Orbánnéhoz hasonló kelet-közép európai küzdelmes női sorsból mennyit visz magával?

U. D.: Velem nem történtek olyan kemény dolgok, mint az édesanyámmal, aki a háború végén kapta el azokat a hullámokat, amelyek sokak életét kettétörték, a börtönbüntetést, az internálást. Azért az én pályámon is hagyott nyomokat, hogy nem egy kicsit nyugatabbra lettem színész. A moszkvai filmfesztiválon Robert De Niro adta át nekem a legjobb női alakítás díját a Csók, Anyu! című filmért. Mellettem a rendezői díjas Federico Fellini állt, Jancsó Miklóstól tudom, aki a grémiumban volt, hogy ő is rám szavazott.

Eljátszottam a gondolattal, hogy mit jelentene a pályámon ez a pillanat, ha nem egy kelet-európai színésznő vagyok. De aztán hamar visszazöttyentem a valóságba.

A Te rongyos életért a chicagói és a veveyi filmfesztiválon a legjobb női alakításért kapott díjamat valaki a szennyesébe csomagolva hozta haza, mert nem mehettem ki, hogy átvegyem. 

hvg.hu: Vannak utólagos megbánásai, hogy rossz helyre született?

U. D.: Én itt akarok megdögleni – ahogy Orbánné mondja, amikor Giza megkérdezi tőle, hogy miért nem megy ki Németországba, ugyanannyi nyugdíjat kapna, csak éppen márkában. A csodálatos Lena Olin jut eszembe, aki Ingmar Bergman-filmekben játszott, A lét elviselhetetlen könnyűségében is szerepelt a fiatal Daniel Day-Lewis és Juliette Binoche oldalán. Európában nagy színésznő, de Amerikában csak B-kategóriás filmekben játszott.

hvg.hu: Szabó István kimondottan önre írta meg a Zárójelentés című új filmjében a feleség szerepét. Forgatás közben gondolt az édesanyjára, aki politikailag nem kívánatos személyként nem játszhatott Szabónál a Tűzoltó utca 25. című filmjében?

U. D.: Hát, ez nehéz kérdés. Sokszor gondolkodom édesanyám pályáján. Az egyik legfiatalabbként akkor kaptam Kossuth-díjat, amikor ezt a díjat Őze Lajos és Latinovits Zoltán poszthumusz kapta meg. Ültem egy sarokban, és nem értettem, hogy kerülök én ide. Rendkívül boldogsággal és büszkeséggel töltött el, hogy sokan úgy gondolták, megérdemeltem, de akkor azt gondoltam, hogy ez a díj az édesanyámnak is jár, és általam valahogy neki is szól, aki annyi szerepet nem játszhatott el, oly sok díjat nem kaphatott meg. Évekkel később kétszer, színpadon és filmen is eljátszhattam őt a Bartis Attila regényéből készült Anyám, Kleopátrában és a Nyugalomban. Bartis nem ismerte anyámat, Weér Rebeka történetében mégis őt írta meg. 

Eöri Szabó Zsolt

hvg.hu: Érez némi párhuzamot a Zárójelentés kényszernyugdíjazott, a környezete hatalmi visszaéléseivel morális harcot folytató kardiológusának és a feleségének a története, illetve a szülei története között?

U. D.: Sem anyukámban, sem apukámban nem volt karrierizmus. Ilyen szempontból lehet párhuzamot vonni Stephanus doktorral és a feleségével. A szüleim is megszállottan, rajongva szerették a hivatásukat, rettenetesen becsülték egymást. Apámmal is előfordult, mint a Zárójelentés kardiológusával, hogy elveszítette az állását. És Stephanus doktorhoz hasonlóan, nem emlékszem, hogy apám bármit feladott volna vagy eleresztette volna magát. Vagy mesélhetnék arról, hogy apámból hogyan nem lett főrendező. Illetékes elvtárs közölte vele a Színművészetin, hogy „Udvaros elvtárs, az utolsó egy-két évet Moszkvában kell elvégezni, vörös diplomával hazajönni és rögtön főrendező tetszik lenni.” Mire apukám ártatlan kék szemekkel azt felelte: „Én kérem franciás vagyok, Párizsba szeretnék menni, engem a francia nyelv és kultúra érdekel.” Illetékes elvtárs nyomatékosan újra elismételte, apám meg ugyanazt válaszolta. Harmadszorra már nem kérdezték. Másvalaki ment ki helyette Moszkvába, akiből rögtön főrendező lett.

hvg.hu: A Redl ezredes óta most először forgatott újra Klaus Maria Brandauerrel. Könnyen vette a nyelvi akadályokat?

U. D.: Bámulatos volt a forgatás Brandauerrel. Elmúlt hetvenéves, de régen nem jellemezte olyan derű, kedvesség és nyitottság, mint most. Szabó István nagyon sokat próbál a felvételek előtt. Eleinte zabszem sem fért a fenekembe, hogy mi lesz a végszó, amire majd válaszolnom kell. Ám ahogy a próbák során eljutottunk oda, hogy kezdtünk közelíteni a jelenet mélyéhez, egyszer csak tudtam, értettem, mit mond. A metakommunikáció szárba szökkent. Szabónak hihetetlenül fontos az, hogy a színészei hogyan élnek a különböző helyzetekben. Filmrendezőtől ilyen fokú koncentrált figyelmet ritkán kap meg egy színész.

hvg.hu: Hogyan érintette a Gothár-ügy, és művészi pályájának legfontosabb társulata, a Katona elleni támadások? 

U. D.: Fájdalommal. Amikor először kirobbant, hogy valami botrány van, arra gondoltam, hogy verbális inzultus történt. Péter keményen bánik a színészekkel, ki akarja mozdítani őket a komfortzónájukból. Annak idején Székely Gábornál vagy Ljubimovnál végigsírtam a próbafolyamatokat, mert ők is a komfortzónámból akartak kimozdítani. A színházi alkotómunka nem virágos réten szaladgálás könnyű tüllruhában, hanem kegyetlen, sírással, zokogással teletűzdelt folyamat. És közöttünk annyi közös szál van, annyi közös emlék.

A tudatom meghasad, a szívem kettészakad, mert nagy mesternek tartom Gothárt. Elkövetett valamit, amit nem lett volna szabad elkövetni.

És valóban nem lehetett mást csinálni, mint azt mondani a Katonában és a Színművészeti Egyetemen, hogy nem dolgozhat tovább. De az megengedhetetlen, szigorúan tilos, hogy ezt az ügyet bármiféle módon felhasználják pártok, oldalak egymás ellen.

hvg.hu: Távol tartja magát a politikai csatározásoktól, tartózkodik a színpadon kívüli állásfoglalástól, mégis felemelte a hangját a Színművészetit érő támadások ellen.

U. D.: A nagy pedagógusok, Székely, Zsámbéki, Ascher mind ott voltak a közös éneklés felvételén. Ők az én mestereim, az ő kezeik között lettem színész, én ezt nem tagadhatom meg.

hvg.hu: Mit gondol arról, hogy a Nemzeti Színház az egyik fő haszonélvezője a tao megszüntetésének, a szakmai egyeztetés nélkül elfogadott kultúrtörvénynek?

U. D.: Tudomásom szerint igenis voltak szakmai egyeztetések. Sem államtitkár, sem főpolgármester nem vagyok. Laikusként és nem gazdasági szakemberként nem tudom eldönteni, hogy ki az igazi vesztese a tao eltörlésének. Nagy reményekkel várom a március elejére ígért kultúrtörvényt. Remélem, hogy a karizmatikus független alkotók a jövőben is megkapják azt az anyagi támogatást, amiből továbbra is létre tudnak hozni emblematikus előadásokat. Egyébként azt gondolom, hogy Vidnyánszky Attila, mint ahogy annak idején Jordán és Alföldi is megpróbál sokszínű repertoárt kialakítani, és a Nemzetiben mindenféle színházi ízlés helyet kap. 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: