Kult hvg.hu 2020. január. 14. 14:00

Új klippel jelentkezik a The Bluebay Foxes

A The Bluebay Foxes csütörtökön Európa legnagyobb showcase fesztiválán élőben bizonyít, de addig is egy vadonatúj klippel jelentkezett. A hazai rajongók élőben először február 8-án hallhatják a Lights Off-ot az Instantban.

A The Bluebay Foxes 2018 végén jelentette meg Now című első nagylemezét, mely meg is hozta számukra a pörgést: tavaly egészen a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató döntőig jutottak, játszottak a legmenőbb hazai fesztiválokon, a nyarat pedig a Budapest Parkban zárták az Irie Maffie előtt.

A zenekar január 17-én lép fel a holland Eurosonic Noorderslag showcase fesztiválon, amely Európa egyik legkiemelkedőbb zeneipari eseménye. „Mindenképpen szerettünk volna friss anyaggal jelentkezni mielőtt kiutazunk, hogy egy friss képet tudjunk adni a zenekarról, és arról, hogy hol tartunk jelenleg. Jól is jött számunkra is ez a januári dátum, mivel a nagylemezünk óta, kerek egy éve nem hallhatott tőlünk a közönség új dalt” - mondja Lőrincz Balázs, basszusgitáros.

Most azonban itt a Lights Off, amely egyből egy klipet is kapott: „A dalban benne van az az érzés, amikor minden rossz élmény ellenére még meg szeretnéd ragadni a pillanatot és még úgy akarod érezni magad, mint abban az önfeledt pillanatban, mint amit korábban nem árnyékolt be semmi” – mondja a zenekar frontembere, Juhász Bálint.

A zenekar a dalhoz a kezdetektől egy sötétebb, erősebb hangulatú klipet képzelt el és szerencsére Miki357 meg is tudta valósítani a fejükben lévő látványvilágot. „Szinte rögtön ráérzett erre a hangulatra és átküldte az elkészült általunk elképzelt kísértetiesen hasonlító moodboardot, amibe rögtön bele tudtuk mi is képzelni a dalt” - kommentálják a zenekar tagjai. „Alapvetően a koncepció kevésbé szólt a konkrét dolgokról, inkább érzetek keltése volt a cél, egy   sejtelmesebb irány, amibe elindultunk, és ebben Miki az egyik legjobb.”

A holland fellépés után először február 8-án, az Instantban lesz hallható az új dal, ahol a rókák a Meg Egy Cukorka társaságában koncerteznek.

(A kapcsolt fotót Chalhoub Emil készítette.)

hvg360 Lenthár Balázs 2024. december. 16. 19:30

Rendszerváltás 35 – Belarusz, az ország, amely alól kidőlt a Szovjetunió

A totális szovjetorosz elnyomás sikerrel járt a nemzeti kultúra felszámolására indított hadjáratával, a gazdasági mutatók jók voltak, így az általános életszínvonal is szovjet viszonylatban magasnak volt tekinthető és ebből kifolyólag egészen a ’80-as évek második feléig Belarusz lakosságának nagy része semmiféle komoly változásra nem vágyott. Aztán jött Csernobil és utána egymást követően potyogtak ki a szó szoros értelmében vett csontvázak a szovjet múlt rég eltemetett szekrényéből. Ám még ezek sem ingatták meg a tagköztársaság népének bizalmát a szovjet keretrendszerben, és ha nem omlik össze a Szovjetunió, Belarusz talán még ma is önként és dalolva lenne a része. Bendarzsevszkij Anton külpolitikai elemzővel, a posztszovjet térség szakértőjével beszélgettünk.