Bagdi Enikő és Burai Renátó számára véget ért a tehetségkutató.
Az X-Faktor kilencedik évadának versenyzői, a harmadik élő show-ban már két produkcióval léptek a közönség és a mentorok elé. A produkciók közben a nézők szavazhattak arról, kiket szeretnének látni a második fordulóban.
Az első fordulóban a legkevesebb szavazatot Bagdi Enikő kapta, így ő búcsúzott a tehetségkutatótól.
Azután a székes feladat következett. A mentorok és a nézők szavazatai alapján a továbbjutást jelentő székeken Ruszó Tibi és Zdroba Patrik foglaltak helyet. A másik három döntős sorsáról újabb szavazás indult, mert a nézők még két versenyzőt továbbjuttathattak a szavazataikkal. A második fordulóban a továbbjutók táborához még csatlakozhatott Vanek Andor és Manuel. A legkevesebb szavazatot Burai Renátó kapta így számára is véget ért az X-Fakor.
A jövő szombaton este folytatódik a verseny az X-Faktor 2019 negyedik élő show-jával. A versenyzőknek ismét két dalt kell előadniuk, az elsőt egy sztárvendéggel duettben. Később egy egyéni produkcióval is bizonyíthatják, hogy helyük van a végső döntőben.