Politikai revü, szatirikus helyzetelemzés, a populizmus, a gyűlölet, a hazugság terjedésének okait feszegető szatíra Muppet Show figurákkal – a Katona József Színház bemutatta A királyi úton című darabot.
Én vagyok az igazság és az élet, aki engem követ, az oké, aki nem, az nem oké
– tartja meg egy ponton nem túl furfangos és retorikailag elég szegényes, ám épp ezért mindenkinek pontosan érthető beszédét az új király.
Hogy kiről van szó, nem is kérdés, rögtön a darab elején látjuk kivetítőn: ő Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke. De erre igazából nem is lenne szükség, mert az Elek Ferenc által zseniálisan alakított groteszk, nevetséges és fenyegető figura sem hagy kétséget a király személye felől. Végig túlságosan is ismerősen grimaszol, fogdossa a körülötte lévő nőket, nevet a saját hazugságain, átverésein, osztja az észt a fenti kétbites stílusban, parancsot ad, hülyeségeket beszél.
De mindent megtehet, hisz ő a király. Celebből, szélhámosból, kétes gazdasági mágusból, médiasztárból lett azzá. De egyben – és ezt sem hallgatja el a darab – valamit nagyon tud ez az ember: a hatalomtechnikában és a gazdasági túlélésben például tényleg király.
Még akkor is, ha ránézésre egy vicces bábfigura. Ahogy a szerző, Elfriede Jelinek írja a darab elején:
Általában azt szeretném, ha a Muppet Show-ból vett figurák lennének a szereplők. De ha ez nem megy, talán emlékeztessen rájuk valami, egy vállra omló elmebaj, akarom mondani, szalmahaj, egy levehető fej, egy helyes béka, stb.
És Máté Gábor, mint korábban a hvg.hu-nak el is mondta, komolyan vette ezt az instrukciót.
Az istenadta nép, aki jelen esetben a közönség, pedig csak ámul, és nevet ezen az egészen, hiszen ez az egész csak egy show, nem? Vicces alakok beszélnek, és időnként csillogó függöny előtt táncolnak, énekelnek. A szalmahajú fenyegetőzései éppúgy csak showelemek, mint a hozzá érdekből, gyorsan dörgölődző nő eszmefuttatásai, vagy a többiek az egészet helyzetet nem értő kételkedései és beletörődő megjegyzései.
Ez van, úgysem tehetünk semmit – üzenik. Amúgy is, mi, a könnyedén befolyásolható tömeggé összeállt polgárok választottuk meg a királyt. Ez többször is elhangzik, és semmi kétség, ránk, a közönségre céloznak. De nincs idő ezen elmélkedni, a show megy tovább. Még jó, hogy időnként fel-feltűnik a színpad – és a világ – közepét jelentő képernyőn a Muppet Show-ból ismerős két morgós öregúr (Szacsvay László ás Ujlaki Dénes felvételről), akiknek semmi sem jó, de hát, ezen is csak röhögünk.
A darab tehát konkrétan Trumpról szól, de benne van a populizmus világméretű terjedése, és igen, nekünk magyaroknak is igen ismerős lehet számos mondat, helyzet. Igaz, erre alig-alig utal konkrétan a darab (ilyen az egyik tüntetés-jelenet néhány táblára írt üzenete, például a „nőügyekkel nem foglalkozom”), de zsigereinkben érezzük, mennyire közeli ez a probléma.
Talán ennél is komolyabb munka volt a színészeké, akiknek egy nyelvileg nehéz, mély, de politikailag és morálisan is nagyon kényes szöveget kell gyakorlatilag groteszk bábfiguraként előadni úgy, hogy ne tolják túl se a bohóckodást, de a szerepük időnkénti didaktikusságát.
Nevetünk újra, de érezzük, ez nem egy harsány, térdcsapkodós, hanem elég keserű és kényszeredett nevetés.
Azt vágja az arcunkba Jelinek, hogy bohócok vezetik a világot, és ebben nekünk is szerepünk volt, aztán kilépünk az utcára, ahol bohóckampányos plakátokba botlunk, a mozikban pedig épp egy bohóclázadásról szóló film a sláger.
„Manamana, tüpptürüpptüp.”
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: