Kult hvg.hu 2019. július. 08. 10:00

Kulka János Bodrogi Gyulával áll színpadra

A Don Juanban játszanak együtt.

Egyre javul Kulka János állapota három évvel ezelőtti sztrókja után, a Blikk most azt írja, Kulka július 19-én Szegeden áll színpadra, és kiderült, hogy a Trojka Színházi Társulás következő évadában is kapott szerepet. Összesen öt darabban lesz látható a közeljövőben.

Bodrogi Gyula a bulvárlapnak azt mondta, Szegeden, a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Don Juanban játszanak majd együtt Kulkával. „Jánossal nagyon jó együtt játszani, mindig örülök, ha egy darabban vagyunk. Sok évtizede dolgozunk közösen, jól ismerjük egymást. Hála istennek, javult az állapota, szinte nem is látni rajta, hogy min ment keresztül. Aki még nem látta előtte élőben játszani, annak fel sem tűnik, hogy bármi más lenne. Le a kalappal előtte, fantasztikus színész! Szeretne minél többet dolgozni, sok darabot elvállalni, ami láthatóan jót is tesz neki. Azért viccesen odaszólunk neki, hogy ne kapkodjon, a szerepek megvárják őt.”

Kulka közben tovább gyógyul egy logopédus segítségével. Korábban a lapnak azt mondta, folyamatosan gondolkodik, ez segít neki a legtöbbet.