A Napfivér, Holdnővér és számtalan operafeldolgozás rendezője 96 éves volt.
Római otthonában elhunyt Franco Zeffirelli olasz rendező, a hírt fia jelentette be. A művészt, aki hosszú betegség után halt meg, szülővárosában, Firenzében helyezik örök nyugalomra.
Zeffirelli Gianfranco Corsi néven 1923-ban született, színházi és operarendezőként is hírnevet szerzett, a világ azonban elsősorban filmjei okán ismerte meg. Az ötvenes évek végétől kezdett forgatni, az IMDb adatbázisa alapján 25 filmet rendezett, utolsó nagyjátékfilmjét, a Mindörökké Callast 2002-ben mutatták be, az elsőt, a Kempinget még 1958-ban. Ez azonban nem annyira jellemző darabja életművének, mint a következő, az 1967-es A makrancos hölgy. Az Elizabeth Taylor és Richard Burton főszereplésével készült Shakespeare-feldolgozást egy másik követte, a Rómeó és Júlia, azt pedig 1972-ben az Assissi Szent Ferencről szóló Napfivér, holdnővér.
Hasonlóan idealizált és annál monumentálisabb vallási témájú sorozata volt a Názáreti Jézus 1977-ben.
Az évtized végén a vallási történetek helyett romantikusabb sztorik felé fordult, ám kevés sikerrel: sem A bajnok című, Jon Voight főszereplésével készült melodráma, sem az 1981-es Végtelen szerelem nem aratott különösebb sikert, ám a főcímdal annál inkább, és ebben a filmben debütált Tom Cruise.
Fiatal tehetségek felkarolása mellett egy másik nagy dobása az volt, amikor 1990-es Hamlet-adaptációja főszerepére az akkor még leginkább akcióhősként ismert Mel Gibsont kérte fel. Késői darabjai közül a Tea Mussolinivel című alkotást emelik ki, amely részben önéletrajzi elemekből táplálkozott. A házasságon kívül született későbbi rendező fiatalon veszítette el édesanyját, ekkor angol hölgyek vették pártfogásukba - erről az időszakról szól a film.
A művész a politikában is szerepet vállalt: 1994-2001 között az olasz szenátus tagja volt a Forza Italia képviselőjeként. A mélyen vallásos rendező 2007-ben XVI. Benedek pápa filmes tanácsadója lett. Ő volt az első olasz, aki 2004-ben megkapta a brit birodalmi rend tiszteletbeli parancsnoka címet.
2017 őszén Firenzében nyílt meg a nevét viselő kulturális központ, amelyben álllandó kiállítás mutatja be munkásságát, több száz díszlettervét, művei jelmezeit, díszleteit, itt őrzik személyes könyvtárát is.