Kult HVG 2019. május. 30. 15:16

Kamaszok, akiket a történelem traumatizált

Milyen volt felnőtté válni 1939 és 1945 között? És miben mutat hasonlóságot az akkor élő kamaszok élete a mával? A témát a KV Társulat Kedves Én! című darabja járja körül. Szenteczki Zita rendezővel beszélgettünk.

Öt szereplő fejlődéstörténetét kísérjük végig a Kedves Én! című darabban, amely vallásilag, származásilag, földrajzilag is különböző karaktereket raktak egymás mellé. A rendezőre, Szenteczki Zitára nagy hatással volt korábban Kunt Gergely Kamasztükrök című könyve, amely kamaszok naplórészleteinek a szociológiai elemzése. Szenteczki szerint „az azonnal reflektáló, személyes dokumentum nagyon más történelemolvasat, mint amit a túlélők mesélnek visszaemlékezésekből, vagy amit a történelemórán tanítanak az iskolákban”. A színházi változathoz a teljes naplókból, a levéltárakban, könyvtárakban fellelhető anyagokból dolgoztak.

„A holokauszttagadás mellett ma is aktuális, hogy az emberek hírekből, félinformációkból raknak össze maguknak egy képet. A démonizálás, a téves propaganda, a plakátkampány is egyértelműen ezt mutatja” – mondta Szenteczki Zita.

A teljes interjú az e heti HVG-ben olvasható.

HVG
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.