Lázban tartotta a szakértőket, vajon a világhírű festő vagy öccse, Theo van-e egy korai fényképen.
Pont került egy régi vitára Vincent és Theo van Gogh körül. A szakértők ugyanis mintegy 50 éven keresztül azt hitték, hogy egy korai fénykép Vincentet ábrázolja 13 évesen. Csakhogy kiderült, hogy a fotón a testvére, a 15 éves Theo látható.
Az amsterdami Van Gogh Múzeum csütörtökön jelentette be a kutatás eredményét. A fotót, ami számtalan könyvben és katalógusban szerepelt már mint Vincent legkorábbi ismert fotója, először 1957-ben, egy esseni kiállításon mutatták be.
Ez azt is jelenti, hogy jelenleg az egyetlen ismert fotó Vincentről az, amit 19 éves korában készítettek róla 1873-ban.
A kutatók többek között a szikrázó világos (kék) szemek miatt bizonytalanodtak el, hogy tényleg Vincent van-e a másik, kérdéses képen. Az arcelemzéses vizsgálatok aztán egyértelművé tették a tévedést.
A másik felvételről úgy hitték, hogy 1866-ban, Brüsszelben készítették. A vizsgálatok azonban kiderítették, hogy ez nem lehetett így, mert a megadott fotóstúdió akkoriban még nem létezett.
A felfedezés miatt szegényebbek lettünk egy illúzióval, de gazdagabbak lettünk egy Theo-portréval
– mondta Axel Rüger, a Van Gogh Múzeum igazgatója.