Kult MTI 2018. szeptember. 16. 17:06

A nők pappá szenteléséről is tárgyalnának a Vatikánnal a protestánsok

Hivatalos ökumenikus párbeszédet kezd egymással a két egyház.

Megállapodott a Vatikán az Európai Protestáns Egyházak Közösségével (GEKE) arról, hogy hivatalos ökumenikus párbeszédet kezdenek egymással - jelentette vasárnap a Kathpress katolikus hírügynökség.

Gottfried Locher, a csaknem az összes európai és néhány latin-amerikai református, evangélikus, metodista és uniált protestáns egyházat magában foglaló ökumenikus egyházközösség vezetője és a Vatikánt képviselő Kurt Koch bíboros Bázelben írt alá erről megállapodást. A párbeszéd célja az egyházak és egyházközösségek kölcsönös elismerésének és megértésének az előmozdítása.

Locher hangsúlyozta: fontos lenne, hogy lehetőleg konkrét kérdésekről, akár feloldhatatlannak látszó nézeteltérésekről is induljon meg a párbeszéd a felek között. A svájci lelkész és teológus szerint kiválaszthatnának öt területet, amelyet lehetőség szerint gyorsan áttekinthetnének. Ezek között említette például azt a vitatott kérdést is, hogy a katolikus egyház nem hajlandó nőket pappá szentelni. Az ökumenikus egyházközösség vezetője fontosnak tartaná, hogy ne csak egyházi vezetők és teológusok vegyenek részt a párbeszédben, hanem az egyházak életében részt vevő más nők és férfiak is.

Az egyeztetések menetrendjéről részletetek egyelőre nem derültek ki, az első jelentés a párbeszéd eredményeiről nagyjából két év múlva láthat napvilágot.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.