Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A Mission: Impossible – Utóhatás nem csak a sorozat legdrámaibb darabja, de arra is lenyűgöző bizonyítékkal szolgál, hogy a franchise főszereplője és fővezére tényleg olyan menő fickó a moziban, mint amilyennek gondolja magát. Tom Cruise-zal a magánéletben sok a probléma, de Ethan Huntként ő a legnagyobb király. Kritika.
Adjuk meg magunkat szerintem. Adjuk meg magunkat ennek a fickónak, akitől joggal borsódzik a háta mindenkinek, ha eszébe jutnak a hátborzongató hülyeségei a szcientológia röhejegyház aktív fontos embereként és igencsak manipulatív reklámarcaként. Akinek nem bírja a gyomra különválasztani a szuperügynök Ethan Huntot a magánrepülőjét egyházi tagokkal mosató Tom Cruise-tól, természetesen szíve joga, hogy ne nézze meg a hatodik M:I-filmet, vagy ne lelkesedjen érte. De aki csípi az akciófilmeket, és utóbbira vállalkozik, alighanem nagyot kell hazudnia magának, miközben nézi. IMAX-vászon méretűt.
A rendező, Christopher McQuarrie maradt, naná, hogy maradt, hisz ebben a szériában az marad általában, akinek Tom Cruise mondja, hogy maradjon (és akar maradni). És Tom Cruise leginkább magának mondta, hisz a harmadik rész után érezhetően változtatott valamicskét a Mission: Impossible karakterén – onnantól az addiginál is hangsúlyosabb lett a „Tom, a kaszkadőr” című imidzskampány, de mivel Tom, a filmsztár nemcsak filmsztár, hanem megvan a magához való esze is, jól tudta, hogy ezt csak úgy bemondásra úgyse hiszi majd el neki senki. Mármint azt, hogy az épp aktuális rész sikeréért ő akár ott is hagyná a fogát a forgatáson.
Most épp ugye a bokáját törte Tom, meg is dobva ezzel az Utóhatás költségeit (látjuk is a filmben azt a bizonyos balesetet, hát balgák lettek volna kivágni), de az van, hogy a film annyira feszült és szórakoztató, tulajdonképpen szinte tökéletes hollywoodi szuperprodukció, és az utolsó félóra meg annyira elképesztően – tényleg minden korábbinál vakmerőbben – látványos, hogy szinte kizárt, hogy Tom ne nyerje meg vele a nyári blockbuster-szezont. Vagy ne legyen dobogós. Ami bőven elég neki a folytatáshoz.
Szinte mindenki maradt az előző epizódból, a Titkos nemzetből, tulajdonképpen azt a sztorit folytatják, amit ott elkezdtek, a Szindikátus nevezetű terrorszervezet szeretne, de nagyon, atomokat robbantani – az IMF, vagyis Ethan Hunt maszkolós, átverős, akciózós csapata meg persze nagyon nem szeretné, ha mindez megtörténne. És még Superman is megjelenik, ahogy arról már az elhíresült Bajusz-gate kapcsán értesülhettünk. (Henry Cavill, akinek ugye ki kellett retusálni az Igazság Ligája pótforgatásai miatt az itt növesztett bajuszt, egyébként nagyon jó a filmben, én nem is gondoltam róla, hogy tud ilyen energikus is lenni. Hatalmas meglepetés.)
Van mit nézni. Repülőből ugranak, motoroznak, autóznak, háztetőn futnak, hegyi táborban verekednek, helikopterrel csinálnak mindenféle felfoghatatlan őrültségeket – a nézőnek közben meg arra kell figyelni csak, hogy nehogy begyulladjon a torka a légkonditól a multiplexben, miközben tátott szájjal bámulja Tom újabb egész estés cirkuszi mutatványát.
Bizony, a maga műfajában csúcsteljesítmény, amit látunk, és az is szimpatikus benne, hogy közben film sem felejt el lenni a Mission: Impossible – Utóhatás. Jóval kevesebbet jópofáskodnak benne, mint az előző két, egyébként szintén remek epizódban, vagyis merik magukat komolyabban venni, s nem lesznek tőle nevetségesek. Van dráma a sztoriban, meg hát egyáltalán: ennek a filmnek van sztorija. Jó, nem olyan, amit nem írtak meg már hatmilliószor, meg hatszor – de rendesen van elmesélve, és végülis ez a lényeg.
Tom Cruise pedig még mindig nagyon tud filmsztárként viselkedni.
Máshol is (s ez nem dicséret), viszont a moziban ennek helye is van: tudja, mi az a profizmus, hogyan kell akcióhősként belenézni a kamerába, tudja, hogy mitől működik ez az egész. Tudja azt is, s azt hiszem, ez a legfontosabb, hogy nem kéne, lenne szabad hülyére venni a nézőt. Ha azt mondjuk magunkról, hogy haver, idesüss, mi vagyunk Hollywood, akkor tényleg mutassuk meg, mit is tudunk. Tényleg mutassunk olyat, amitől szinte magától kipattog az a kukorica. És Tom olyat mutatott. Ezzel a sorozattal mindig olyat mutat. Nem bújik CGI-mögé. Lehet, hogy egyszer nagyon ráfázik, de tökei, azok vannak neki. S csak azért, mert tudjuk róla, amit tudunk, azt hiszem, bolondság lenne letagadni, hogy már megint leiskolázta a kortárs amerikai akciófilmet. És meg is érdemli, hogy ezt elismerjük. Én szívesen megteszem.
Bravó, Tom! De azért egy kicsit vigyázz már magadra jobban!
