Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Vakmerő macera vagy emlékezetes kaland kisgyerekkel sátrazni - pláne fesztiválon? Egy háromgyerekes családot kísértünk el Kapolcsra, hogy megtudjuk, mik a tapasztalatai. Tuti tippekkel és élményekkel is gazdagabban tértünk haza valamennyien.
Apa, messze vagyunk még?
- hangzik fel időről időre valamelyik gyerektől az autóban, legkorábban Székesfehérvár környékén, utoljára nem sokkal Vigántpetend előtt. Úgy a harmadik kérdésnél érezném a késztetést, hogy eleresszek egy poént a Hupikék törpikék megfelelő epizódját emlegetve, amikor mellettem megszólal apa:
Igen, lányok, messze.
Úgy tűnik, Törpapa eltévedése generációs élmény, pedig még el sem vétettük a veszprémi körgyűrű megfelelő lehajtóját. Péter ül a volánnál, mögötte a lányokkal Gabi, a felesége, mindketten közelebb a 40-hez, mint a 30-hoz. Péter informatikus, Gabi iskolapszichológus. Három kislány csivitel mögöttem: Emi 8, Tami 6, Lorka 3,5 éves.
Tűz a déli nap, mikor végre megérkezünk a kapolcsi hegyoldalban elterülő Ferde Kempingbe. A hőség miatt a kilátást majd másnap hajnalban értékelem, a vizesblokkból a sátor felé menet, ahogy lomha füstfoltokként száll fel a pára a völgyből, míg a hegy mögül kivilágosodik az ég.
Nekiállunk felállítani a sátrakat, Emi már tud érdemben segíteni, helyet csinál az össze-vissza ledobott csomagok közt a nagy családi sátruknak, aztán kis iglum tartóvázait bújtatja végig a sátorponyva gyűrűin.
Július 20-a van, a Művészetek Völgye Fesztivál első napja. Pár hónapja vetődött fel, hogy jöjjünk el együtt az első kapolcsi hétvégére. És, ha egy család három gyerekkel bevállalja a kempingezést, miért ne.
A szüleink családi legendáriuma meg diaképek mesélnek arról, mekkora divat (és lehetőség) volt ez a 60-70-es években, aztán mi mentünk huszonévesen fesztiválokra, táborokba sátorral, mert az olcsóbb volt. És most? Gyerekkel? Van még ennek romantikája? Vállaljuk még családdal a kényelmetlenségeket és a bizonytalanságokat, amelyek a sátrazással járnak?
A kispárna, az kell - és az esti mese is
Gabi néhány nappal az utazás előtt mesélt a tavalyi tapasztalatokról - akkor mentek először öten Kapolcsra. A szülők közül egyik sem volt nagy sátrazós, Gabi a saját bevallása szerint azelőtt nem is szerette különösebben. Aztán részben a szükség hozta így, mert házban szállást találni Kapolcson drága és hamar lefoglalják, részben a kaland kedvéért vállalták. Persze körbenézett a fórumokon és beszélt ismerősökkel, hogy tippeket gyűjtsön, de végül a józan ész, meg a saját tapasztalatok jöttek be a legjobban.
Például nem volt egyértelmű, hogy a lányok fognak-e tudni a sátorban aludni, vagy esetleg túlságosan izgatottak lesznek, megijednek tőle, ezért még az út előtt felállították a kertben egy hétvégén, hogy kipróbálják. Végül nemcsak jól működött, hanem önmagában is élmény volt a gyerekeknek.
Emellett, amire érdemes odafigyelni, mert sokat számít, hogy az alvás és a holmik tárolása kényelmes legyen. A következő tippek abszolút bejöttek:
A sátor alvóterében legyen mindenből, ami éjszaka kellhet, hogy karnyújtásnyira elérhető legyen.
Mindenkinek jusson párna - foglalja a helyet a kocsiban, de aztán sokkal pihentetőbb úgy az alvás.
Műanyag dobozokba szétválogatva könnyebb egy egész család cuccait átláthatóan tartani.
Gumicsizma vagy sárcipő legyen - végül nem volt rá szükség, bár vasárnap délelőtt, a szombati éjjeli vihar után voltak más gyerekek, akik viselték.
Kell egy bili: bár a legkisebb lány is rég szobatiszta már, balesetek előfordulhatnak, és jól jön, ha nem kell az éjszaka közepén a gyerekkel elzarándokolni a vizesblokk vécéjéig.
Jó, ha van pár játék, amivel el lehet ütni az időt, ha esik az eső. Bár ezek idén csak odafelé, az autóban kerültek elő, míg aztán a kockák el nem tűntek az ülések alatt.
Maga az alvás egyébként nem rizikós a gyerekekkel, mert nap végére a jó levegőn és a sok élmény, inger hatására úgy elfáradnak, hogy szinte beájulnak a helyükre. Tavaly a kicsik még jobban igényelték, hogy napközben is pihenjenek, és erre jó lehetőség volt Harcsa Veronika udvarában a babzsákokon: ott lehetett altatni, nem kellett visszamászni a hegyre a kempingbe. Ez idén már nem okozott gondot: aktív és pihenősebb időszakok váltották egymást, amelyekkel így végig lehetett csinálni a napot sírás vagy fáradt hiszti nélkül.
Az esti rutinok megtartása itt is segít, ráadásul külön romantikája volt, hogy sátorban, a kislámpa fényénél olvasták a szülők az esti mesét: tavaly a balatoni tündérről, Helkáról, idén a varázslótanonc Harry Potterről.
A vihar mindkét évben elkapta a családot, de míg idén Gabit leszámítva mindenki végigaludta és a sátor sem ázott be, tavaly vasárnap reggel a gyerekek mennydörgésre ébredtek. Akkor még féltek tőle, most már csillogó szemekkel mesélik, milyen izgalmas volt, mikor apa a hátán vitte fel őket a büfébe, hogy ne kelljen végigküzdeni magukat az agyagos-csúszós, felázott sárdagonyán.
Bóvli nincs, de a szívünk sem fáj semmiért
Ahogy lesétálunk a faluba, és elvegyülünk az egyre gyarapodó tömegben, tisztán kirajzolódik a korfa: nagyon sok a család, illetve az idősebb, 50 körüli, feletti generációk. A huszonévesek leginkább szervezőként, azaz Völgymunkásként képviseltetik magukat - illetve valószínűleg azokra a programokra mennek, amelyekre mi nem.
A gyerekek már útközben valami Manóudvarért nyüzsögnek. Azt hittem, ezt kifejezetten gyerekfoglalkoztatónak rendezték be, így meglep, hogy egy kis dézsát leszámítva nincsenek játékok. A dézsa persze kedves, csurig töltve vízzel, benne fából faragott halacskák úszkálnak, azokat lehet kihorgászni a kampós pecabottal. Az udvar viszont leginkább az édeskés meseillusztrációk világát idézi: színesre festett cseréptündérekkel és manókkal rakták tele az egész udvart. Megbújnak a nád közt, a sarokban csobogó forrás mellett, a tavacska partján.
Az udvar tehát - a többihez hasonlóan - afféle tematikus vásári helyszín. Patkó alakban a fal mentén húzódnak a tündérárusok standjai, a háznál, a tornác alatt limonádét és szörpöt lehet kapni, a szőnyegekkel és kispárnákkal beborított árnyas sarokban pedig rápihenünk a következő menetre. Mármint mi, felnőttek, mert a meséken felnőtt lányok már visongva játszanak a manók közt.
Kapolcs egyik arca tehát a vendégmarasztalóan ötletesen berendezett kézművesvásár. Amikor a következő két napban végigsétálunk az árusok standjai közt, azért feltűnik, hogy egy-két különlegesebb portékát leszámítva nem nagyon látok olyasmit, amiért belesajdulna a szívem, hogy ott kell hagyni. Gabival még első nap viccből elkezdünk egy ez sem lesz a miénk listát, de aztán csak nem akar hosszúra nőni. A minőségibb középszer néz vissza a standokról, aránytalanul drágán.
A hétvégéhez tartozik, hogy a lányok mindhárman kaphatnak egy-egy vásárfiát. Kicsit amolyan ki nem mondott teszt is, hogy sikerül-e értelmes darabot választaniuk. A helyzetet megkönnyíti, hogy kifejezetten bóvli árukat sem látunk.
Első lépések a világhír felé
A környezetvédelemre berendezkedő Zöld Udvarban péntek délután Gryllus Vilmos nyitja a hetet - megbízható rutinnal és kedves lazasággal zenéli végig azt az órát. Már mi is a Kalákán nőttünk fel, a padokon, szőnyegeken ücsörgő gyerekek meg szemlátomást Vilmos saját lemezein, mert fejből éneklik végig a Kárpát-medence faunáját bemutató dalokat.
Ez Kapolcs másik arca: az akusztikus gitár és az előadó közvetlensége nyomán pillanatok alatt kialakuló meghitt személyesség. Vagy a rugalmasság, hogy egy-egy gyerek kedvéért csak megszólal a hazai tájtól oly idegen tigrisről, vagy képzeletbeli sárkányról szóló dal is.
Aztán visszakanyarodunk a hazai terepre, és Emi a mennybe megy: egyszer csak már duettben énekel kánont Vilmossal a katicabogárról. Apa itt-ott besegít, mikor a kislány elvéti a szólamot, de Vilmost annyira meggyőzi az előadás, hogy a vasárnap délelőtti nagy gyerekkoncerten felinvitálja Emit a színpadra, hogy újra együtt adják elő. Gabi büszkén, nevetve meséli, hogy Emi nagyon tudatosan készül a világhírű énekesnő szerepére.
A programok zömét a Kaláka Versudvarban csípjük el: ez József Attila-est vagy reggeli zenés verselés Lackfi Jánossal. A gyerekek miatt folyamatos mozgásban vagyunk, sok nekik még a napi kettő-három koncertnél több, de azért így is sikerül énekleckéket venni Harcsa Veronikától vagy két este is délszláv és görög táncokat tanulni a Folk Udvarban. A közbenső órákban a lányok elmélyülten festik a kavicsokat, csigaházakat, pihennek vagy hatalmas korongokkal amőbáznak a fazekasműhely mellett.
A vizet azért nem kellett volna elzárni
Valamit valamiért: a gyerekekkel egy csomó jó programról le is maradunk, főleg azokról, amelyek későn kezdődnek. Nem jutunk el színi előadásra vagy filmarchívumos vetítésre - sőt, hiába rendezi idén is három falu a fesztivált, igazából ki sem tudunk mozdulni Kapolcsról. Az időigényes utazgatás (akár autóval a parkolás, akár Csigabusszal a tömeg miatt) még túl bonyolult és fárasztó lenne a kicsikkel.
Szombaton az esti vihar egész nap tolja maga előtt a tikkasztó hőséget, ezért folyton iszunk, így állandóan téma a pisilés. A mobilvécék ingyenesek ugyan, de a “rendes” mosdóknak pesti ára van, 200 forintot kell fizetni minden alkalommal a lányokkal. Szerintem az ételek után vécére költhettük a legtöbbet.
A kánikula miatt ütközünk meg azon is, hogy a fazekasműhelynél lévő szabad csapot egyik napról a másikra, magyarázat nélkül elzárják. Mellette egy elég jó kávézó van, ahol mindkét nap kígyózik a sor, kérdés, hogy vajon ők remélnek-e több hasznot ettől a lépéstől. Tényleg annyival több ásványvizet és limonádét adnak el így? Mert nekünk még pénteken nagyon jól jött, hogy nemcsak a kulacsunkat tudtuk megtölteni, de volt hol bevizezni a fejünket a melegben.
Gabi önkritikus, szerinte az étkezések logisztikáján van még mit javítania. A Ferde Kempingben van büfé reggelivel, de felszereltek egy kis konyhát is hűtővel, ezeket a felkészültebbek használják is, és így biztos, hogy sokkal olcsóbb. Persze nap közben visszajönni, főzőcskézni megint macera és idő. Gabi hozott paradicsomot otthonról, ami jólesik reggel, de a főzés gondolatára rezignáltan legyint: idén ennyi telt.
Közben persze azzal is számolni kell, hogy a fesztiválkaják nem igazán gyerekgyomornak valók. A legtöbb helyen pedig kifejezetten nehéz, magyaros menü van. Az segít valamennyit, hogy első délután kicsit feltérképezzük a lehetőségeket, és szombatra kiderül, hogy ár/érték arányban a legjobb meleg ételt a Folk Udvarban adják. Szűk a választék, de tényleg finom és tartalmas.
Szintén szombat estére megvan a három vásárfia: a két kicsi egy-egy ördöglakatot választott. Lorkáéra persze hamarosan apa vigyáz, de Tami már hosszasan elbíbelődik az övével - irigylésre méltó a koncentrálóképessége. Emi a zenei vonalon megy tovább, és a tavalyi körtemuzsika mellé most egy pánsípot kér. Apával kipróbálják, hogy melyiknek a legtisztább a hangolása, és az jön velünk. A kisasszony aztán egész este fújja.
Vasárnapra kijön a fáradtság, felnőtt és gyerek egyaránt besokall a tömegtől. Nyűgösebbek, türelmetlenebbek a lányok - ez is jelzés, hogy hamarosan indulhatunk haza.
A mérleg mindenesetre pozitív, az egész család tele van élményekkel. A mi szempontunkból a “sátrazós fesztiválozás gyerekekkel” projekt kipipálva: egy kis rugalmassággal, rákészüléssel az elsőre akár meredeknek tűnő vállalkozás valójában nagyon is kivitelezhető és emlékezetes kaland.
