Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Cannes-ban főszereplőként képviseli a Kritikusok hete szekcióban Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjét. Szerdán kerül a nemzetközi közönség elé a Filmalap Inkubátor programjában készült alkotás. Ebből az alkalomból beszélgettünk Szamosi Zsófiával hétköznapi hősökről, a rutinban felőrlődő kapcsolatokról, az Oscar-díj utórezgéseiről és az élet kiszámíthatatlanságáról.
hvg.hu: Az Oscar után hogyan készül a második vörös szőnyeges megjelenésére?
Szamosi Zsófia: Nem lesz vörös szőnyeg, mivel nem a főprogramban szerepel a film. Speciel most jól is jött, hogy nem kellett az öt hónapos gyerekemmel ruhapróbákra rohangálnom, estélyi ruháról gondoskodnom. Kétnapos „gyorstalpaló” kiruccanásról van szó. Szeretném, ha jó visszhangja lenne az Egy napnak. Szuper lenne, ha kapna valami elismerést.
hvg.hu: Gyakran megtalálják a negatív, távolságtartó, rideg karakterek. A Terápia veszekedős felesége, a Mindenki szigorú énektanára után éles váltás az Egy nap szerethető, háromgyerekes anya figurája.
Sz. Zs.: Örülök, hogy kissé kikerültem ebből a sztereotípiából. Bizonyára az alkatom, az arcom valamilyen karaktert sugall, holott nem vagyok sem veszekedős feleség, sem gonosz tanárnő.
hvg.hu: Hogyan találta meg a szerep?
Sz. Zs.: Sokkal korábban hallottam a filmtervről, mint hogy részt vettem volna a castingon. A Facebookon láttam a hirdetést, hogy gyerekszereplőket keresnek egy készülő nagyjátékfilmhez egy háromgyerekes anya egy napjáról. Már akkor nagyon érdekesnek találtam ezt a minimál tervet. Szilágyi Zsófia elég régóta kereste a főszereplőt, sok színésznőt megnézett, első körben anyákat. Talán ezért nem kerültem rögtön képbe.
hvg.hu: Anna, a negyvenes évei elején járó családanya a napi rutinfeladatok végzése közben lecsúszik a házassági válsága kibeszéléséről, tisztázásáról. Melyik rétege érintette meg a történetnek?
Sz. Zs.: Annak ellenére, hogy akkor még nem volt gyerekem, nagyon átélhetőnek tartom, hogy a mindennapok rutinjában az ember állandó lemaradásban van akár az elintéznivalókban, akár abban, hogy a párkapcsolatát ápolja, jó minőségben fenntartsa. Rohangálunk ide-oda, intézzük a dolgainkat, közben az élet kicsúszik a kezünk közül. Ennek a filmnek a legnagyobb nehézsége, lehetősége, különlegessége, hogy a valódi cselekmény, dráma a mélyáramban zajlik. A legelején kapunk belőle ízelítőt, majd szinte a film végéig nem kerül felszínre a házaspár válsága. Az Egy nap mindenben ellentmond az ún. hagyományos filmeknek, ahol felépített dramaturgia, csúcspont, nagy drámai kitörések vannak.
hvg.hu: A gondolatokat, a feszültségeket szinte thrillerszerűen adagolja a rendezés. Minden lelkiállapotot, gondolatot az arcával, a tekintete rezdülésével mesél el. Nehéz volt rátalálni a természetességre, a naturális játékstílusra?
Sz. Zs.: Meg kellett küzdeni érte. Akármennyire is azt gondolja magáról a színész, hogy nem csinál semmit, mindenfélét színészkedik. Kell egy olyan szem, mint Szilágyi Zsófié, aki ezeket a manírokat leszedi. A gyerekek is nagy segítséget nyújtottak, a maguk természetes jelenlétével rákényszerítenek arra, hogy nem menjen el az ember plusz színészkedésbe.
hvg.hu: Feszített munkatempót követelt meg a 62 milliós, low budget költségvetésű film forgatása?
Sz. Zs.: Komoly igénybevételt jelentett, hogy gyakorlatilag egy menetben kellett felvenni az egész filmet, leszámítva a két pótnapot. A Terápia is nagyon kemény munka volt, de ott hetek teltek el egy-két rész felvétele között. Ráadásul a színházi évad alatt forgattuk az Egy napot, esténként sokszor játszottam. Csak utólag derült ki, hogy az utolsó három héten már terhes voltam, aminek örültem, mert ha előbb tudom, akkor ösztönösen elkezdtem volna kímélni magam. Rengeteget kellett a gyerekeket emelgetni, cipelni, ráadásul a velük való forgatás sokkal több finomságot, érzékenységet igényel. Őket még nagyon befolyásolták a hangulataik, a napi állapotuk. Egy többhetes összeszoktató fázis előzte meg a forgatást a gyerekekkel. Vittem-hoztam őket a bölcsibe, az óvodába, sokat játszottunk együtt. Fel kellett építeni velük a bizalmi viszonyt.
hvg.hu: Hazai viszonylatban kevés film készül a hétköznapok hőseiről, a sokképletes női létezésről pénztelenséggel, borítékból éléssel megspékelve. Ennek a tétjét is érzékelte?
Sz. Zs.: Az elmúlt egy évben a Me Too-kampány hatására kerülnek elő a nők az erőszak, a szexuális kihasználás témájában. A hétköznapi hősökről, arról, hogy egy nőnek milyen iszonyú mennyiségű feladattal kell szembenéznie, kevés szó esik. Azokban az országokban, ahol nem muszáj mindkét szülőnek dolgozni ahhoz, hogy megéljen egy háromgyerekes család, vagy bejárónőt tudnak fogadni, ha a nő dolgozni akar, talán nehezebben érthető ez a téma. Ebben a történetben a férj is kiveszi a részét a család életéből, eteti a gyerekeket, elviszi a kislányt az óvodába, érte megy a balettórára. Az Egy nap mindamellett nem szociofilm.
Nem kritizálja a férfiakat a nők védelmében, azt mutatja meg, hogyan csúszik el két ember közös élete az apróságokon, hogyan őrlődik fel egy kapcsolat a sok kötelezettségben, hogyan vész el az egymás iránti figyelem.
hvg.hu: A Mindenki Oscar-díjának hozamaként tekint az Egy napra? Korábban fájlalta, hogy nem csörrent meg a telefonja, nem hívták újabb filmszerepekre.
Sz. Zs.: Valóban semmilyen felkérés nem követte a Mindenkit. Az Oscar után forgattam az Egy napot, de nem az Oscar hozta számomra ezt a filmet, hiszen már korábban kiválasztottak a szerepre. 2017 nagyon sűrű évem volt. Januárban három hétig Amerikában turnéztam Pintér Béla és Társulatával. Ott tudtam meg, hogy a Mindenkit Oscar-díjra nevezték, hogy megkaptam a legjobb női alakítás díját a Mindenkiért és A martfűi rémért, és azt is, hogy Szilágyi Zsófia engem választott az Egy nap főszerepére. Zsófit ismerve, ha Oscar-díjas filmben szerepelek, majd utána hív el castingra és nem tetszem neki, nem engem választ.
hvg.hu: Korábban megjósolták, hogy harmincéves kora után teljesedik ki a pályája, ami filmes viszonylatban is beigazolódott.
Sz. Zs.: Ez a pálya nagyrészt a szerencsén múlik, azon, hogy az ember éppen jókor van jó helyen. Azt látom, hogy a magyar filmekben gyakran sztereotip női szerepek vannak. A fiatal lányok, az ártatlan és a bombázó csajok után az anyák következnek.
Nehéz abban az időszakban mit kezdeni egy színésznővel, amikor már nem a fiatal lány, de még nem az érett asszony.
Semmiképpen nem érzem azt, hogy most benne ülnék a tutiban. Fogalmam sincs arról, hogy mi vár rám a jövő évadban. Egy-két képlékeny dolog lebeg a levegőben, semmi garancia arra, hogy legközelebb is kapok jó filmszerepeket, hogy lesz színházi munkám, illetve ha lesz, azzal annyit pénz tudok keresni, amiből meg lehet élni. Aki társulati tag egy színháznál, az alatt van némi védőháló; annyi biztonságérzete lehet, hogy kap feladatot, havi fizetést, más kérdés, hogy elégedett-e azzal, amit csinál.
hvg.hu: Hat évig ismerte a kőszínházi biztonságot a Vígszínházban. Az Anyám orrába hívta beugróként Pintér Béla, aminek tíz év társulati tagság lett a következménye a Pintér Béla és Társulatánál.
Sz. Zs.: Sokak szemében vagány döntésnek tűnt akkor, hogy otthagyok egy nagy múltú budapesti színházat. Azóta változott a helyzet, tele vannak a független társulatok diplomás színészekkel. A Vígszínházban úgy éreztem, hogy belefásulok, beleszürkülök az ottani létbe, nincs önbizalmam, nem kapok elég feladatot. Remek osztályban végeztem a Színművészetin, ahol a színészet örömét tapasztaltuk meg. És utána elkezdődött egy olyan pálya, amelyben egy csomó favágás volt. Sok rossz értelemben vett rutinnal, motiválatlansággal találtam magam szembe.
hvg.hu: Az első színész, aki magától jött el Pintér Bélától, általában ő szokott megválni a munkatársaitól. Megunta azt a fajta szerzői színházat, ahol egy alkotó tűpontos koreográfiájának az alkotóelemei a színészek?
Sz. Zs.: Azt hiszem, hogy mindkét oldalról megérett a döntés. Tíz év után óhatatlanul is kiszámíthatóvá vált a színházcsinálás, már előre sejted, hogy mi lesz a következő instrukció. Kerestem valami váratlant, hogy másfajta darabokban, másfajta emberekkel dolgozzak. A szabadúszásom első évében olyan típusú munkák találtak meg, amilyet korábban nem csináltam. A Budaörsi Latinovits Zoltán Színházban Znamenák István rendezésében egy bohózat, majd a Pali című monodráma a PanoDráma produkciójában. Iszonyú nagy kihívást jelentett megugrani, hogy egyedül álljak ki a színpadra, elhiggyem, képes vagyok fenntartani a nézők érdeklődését. Másrészt komplexebb módon vettem részt az előadásban, közösen hoztuk létre a szövegkönyvet Lengyel Annával egy tizenegy órányi anyagból, amit Maléter Pál özvegyével, Gyenes Judith-tal vettünk fel. Érdekes volt megtapasztalni, hogy valakinek a hivatásává válik mintegy tananyagként közvetíteni egy nagy szerelmet, az 56-os forradalmat, a saját sorsát.
hvg.hu: Hiányolni szokta, hogy a klasszikus szerzők, Shakespeare, Csehov, Ibsen kimaradtak a pályáján.
Sz. Zs.: Lassan kicsúsztam abból, hogy eljátsszam az egyik nagy kedvencemet, Hedda Gablert. Érdekes mód pont olyasmik történnek meg velem, amikre nem számítok. Ki gondolt volna arra, hogy egy Oscar-díjas filmben fogok játszani? Anyukámról, aki egy nagyon vitális nő volt, azt gondoltam, hogy legalább kilencven évig fog élni, mint a szülei. Hirtelen beteg lett, és egy hónapja meghalt. A lányom születése és az anyukám halála által hirtelen annyira más megvilágításba került az élet.
hvg.hu: A társulathoz tartozás igényével hogyan áll?
Sz. Zs.: Néhány olyan társulat van, ahol szívesen játszanék, de ott nincs hiány a színésznőkből. Már nem vagyok rágörcsölve arra, hogy mi lesz. Néhány éve még sokkal jobban féltem, fel akartam hívni embereket, hogy szabadúszó vagyok, gondoljanak rám. Nem lehet olyan szekér után futni, ami nem vesz fel. És semmit nem akarok mindenáron elvállalni, állandó hajtásban lenni, hogy lemaradjak a saját életemről, ne lássam a gyerekemet felnőni, tönkremenjen a kapcsolatom. Tudom, luxus, de csak olyat szeretnék csinálni, amit tényleg szeretek. Jobban járok, ha nem csak mint színészsorsot, hanem mint emberi sorsot nézem magamat.
