A Dschingis Khan nélkül sehol sem tartana – mondta az együttes producere.
Régen a slágerlistákat ostromolták, most egymást – ezzel a sokat ígérő felütéssel számol be a német Bild Leslie Mandokinak és Ralph Siegelnek, a legendás Dschingis Khan együttes producerének a verbális összecsattanásáról. Az apropót a megnyilatkozásokra az adta, hogy az együttes Moskau címmel új válogatáslemezt ad ki, június 14-én pedig fellép az oroszországi labdarúgó-világbajnokság megnyitóján. Ezek után vetette fel néhány német lap, hogy esetleg az alapítótag Leslie Mandoki is visszatér majd az együttesbe, ami alkalmat adott a megszólaltatására. Mandoki egyrészt arról beszélt, hogy lezárta az életének azt a szakaszát, és inkább a jövőnek él, vagyis nem tér vissza az együttesbe.
Valami azonban ezek után elszakadhatott Ralph Siegelben, mert a Bildnek ezt mondta: „Negyven éven át hallgattam, de ebből most elég! Leslie Mandoki sosem énekelt a Dschinghis Khanban, csak az összkép miatt vettem be az együttesbe. Kezdettől fogva ő volt a hatodik kerék a banda szekerén”. Azért hozzátette: „Leslie szorgalmas srác, aki jól dobol. De az együttes nélkül senki sem lenne”.
Erre aztán Mandoki ismét reagálhatott, és ezt mondta: „Más művészi szinten zajlik az életem. Siegelnek jó egészséget és sok sikert kívánok”. Mandokit a Blikk is megkereste az ügyben. A zenész a lapnak így nyilatkozott: „Valóban meglepett, hogy Ralph Siegel így tűnt fel újra az életemben. Jó ideje nem volt közös projektünk, de ettől még korrekt volt a kapcsolatunk. Ezért sem értem igazán ezt a kifakadását”. Mandoki hangsúlyozta, hogy számára a Dschinghis Khan kitérő volt csupán: „Van most egy nosztalgiahullám a világban, sorra élesztik fel a régi együtteseket, és próbálják újra átélni az egykori csillogást. Érdekes ötletnek tűnhet az oroszországi focivébé kapcsán a közel 40 éves Moszkva nóta felelevenítése, de azt gondolom, nem szerencsés saját magunk panoptikumává válni”.