John Lennon és Paul McCartney ezen a napon zenéltek először együtt közönség előtt.
A két gitáros-énekes 1957 október 18-án gimnáziumi zenekarukkal, a Quarrymennel koncerteztek a liverpooli The New Clubmoor Hallban. A nevet iskolájuk, a Quarry Bank High Schooltól kölcsönözték (rövid ideig Blackjacksnek nevezték magukat). Ezen az estén Colin Hanton dobos, Len Gerry basszusgitáros és Eric Griffiths gitáros zenéltek az együttesben. A stílusuk skiffle volt, a kor jazz-, blues-, és folk-hatású zenéje, többnyire akusztikus és házi készítésű hangszerekkel.
A zenekart márciusban alakította Lennon, McCartney-val júliusban találkoztak. Lennont állítólag az nyűgözte le, hogy a tinédzser Paul el tudta játszani Eddie Cochran Twenty Flight Rockját.
A harmadik Beatle, George Harrison néhány hónappal később, 1958 februárjában került a zenekarba. 1960 januárjában – amikor Lennon már a Liverpool College Of Art diákja volt – érkezett az együttesbe Stuart Sutcliffe basszusgitáros, aki hangszerét néhány festménye eladása után vásárolta. Ő volt az, aki közös kedvencük, a Buddy Holly and The Crickets nyomán azt javasolta, vegyék fel a Beatals nevet – ebből lett a Silver Beatles, majd a Beatles.
De az már egy másik történet.