Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Guinness-rekordokat dönt meg, járja a világ nagy fesztiváljait a homokszobraival, most újra lakóhelyén, Tinnyén faragott ki egy háromméteres, impozáns alkotást. Hogy kerül Konfuciusz Tinnyére? Mire tanít a golyóinkra szálló szúnyog? Miért nem szomorú a múlandóság? Monostori Ferenc szobrászművésszel beszélgettünk.
Tinnye sportpályája előtt az éles kanyar miatt egyébként is óvatosan mennek az autók, de mostanában szinte mind kifejezetten lelassít, amikor elé tárul a háromméteres, különös, csecsemőtestű, de nagyon öreg, bölcs arcú figurát mintázó homokszobor. Kicsit Gandhi, kicsit Buddha, kicsit Yoda mester. Van, aki ki is száll, megcsodálni, mi is ez, vagy néhány szót váltani az ott dolgozó alkotóval, Monostori Ferenccel.
Tőle tudjuk meg mi is, hogy egyik tippünk sem talált: ő egy speciális Konfuciuszt képzelt el. „Eredetileg pusztán azért gondoltam rá, mert a név hangzása a konfúzióra, az összezavarodottságra hajazott, és ez passzolt az általam kitalált babatestű öreg fejhez. Később azonban kiderült, hogy kínaiul a ’ce’ gyereket jelent, így Konfuciusz másik neve, a Konfu-ce jelentésében is van valamiféle gyermeki bölcs.”
De mint mondja, amúgy is szereti Konfuciuszt. Az egyik kedvenc idézete tőle: „Amikor egy szúnyog rászáll a golyóidra, akkor tanulod meg, hogy nem lehet mindent erőszakkal megoldani”.
Tinnyeiek és az ókori kínai filozófus
De mit szól mindehhez a kis település lakossága? – vetődik fel a kérdés, már csak azért is, mert korábban a mostani alkotás helyén hatalmas Petőfi -, Kossuth-, Szent István-szobrok álltak, amelyeket a megfelelő ünnepi alkalmakra formált meg a feleségével és négy fiával Tinnyén élő szobrász.
Monostori először is leszögezi, hogy idén nem bent a faluban, hanem a közeli – az Üvegtigris helyszíneként is ismert – Garancsi-tónál lesz az ünnepség, így nem volt elvárás a falu részéről, hogy mindenképp az államalapításhoz köthető, hagyományos szobrot készítsen augusztus 20-ára. Így – nagy örömére – most először elmozdulhatott egy kicsit „kortársabb irányba”.
A helyiek az elején kicsit furcsállották az új szobor terveit, volt egy kis méltatlankodás, de most már nem foglalkoznak ezzel, Monostori úgy érzi, mindenkinek tetszik.
A homokszobrokat a falu és a szobrász közösen állítja fel néhány éve: a falu adja a homokot, a művész a munkáját. Nem kevés homokról van szó egyébként: a 3 méter magas Konfuciusz 20 köbméter homokból készült, és mintegy 30 tonnát nyom. Idén azonban nem kellett új homokszállítmányt finanszíroznia a falunak, mert a tavalyi 4 méteres Kossuth alapanyagát újra fel lehetett használni.
Az elmúlás vidám művészete
Mondjuk, az újrafelhasználhatóság egy kifejezett jó tulajdonsága a homokszobroknak, de ennek az az ára persze, hogy az előző művek gyorsan tönkremennek. De hogyan áll össze egy ekkora tömegű homok viszonylag tartós szoborrá? Egy homokozóban vagy a tengerparton épített 10-20 centis vár is mindig összedől.
„Ipari döngölővel blokkokra döngöljük a sima bányahomokot, ezekből, részleteiben faragom ki a szobrokat. A döngöléstől az anyag kőkemény lesz, annyira, hogy elég jól bírja az időjárási viszontagságokat is. És a legvégén még egy fixáló ragasztó anyagot is kap a mű” – magyarázza Monostori, aki szerint így az eső, a szél sem árt neki. Persze egy nagyobb vihar már kárt tehet a homokszobrokban. „Kossuth fél fejét például levitte egy nagy vihar”.
A hatalmas bölcs-baba – az alkotója szerint – addig fogja szemlélni a tinnyei nagy kanyart, ameddig a fagy szét nem feszíti a szobrot.
Arra a felvetésemre, hogy akárhogy is, de a homokszobrászat egy nagyon kevéssé időtálló, ezért elég szomorú műfaj, Monostori azt mondja, épp ellenkezőleg. „Éppen, hogy vidám. A homokművészek megszokták, hogy nem az örökkévalónak alkotnak, hanem néhány hétre-hónapra. Ez benne van a mandalákban is: semmi nem tart örökké. Ráadásul itt hetek-hónapok alatt láthatjuk az enyészetet: egy kőszobor is ugyanígy kopik az évszázadok-évezredek alatt, itt ez a szemünk előtt játszódik le.”
Őt személyesen egyébként kielégíti, hogy fotón dokumentálja múló műveit. „Ha csinálok egy szobrot, és azt megveszik, azt sem nagyon látom többet viszont.”
Kolumbusz nyomában
A képzőművészeti szakközépben kőszobrászként végzett Monostori életét számos véletlen fordította a homokszobrászat felé. Kora húszas éveiben ismerkedett meg egy magyar lánnyal, aki megfűzte, menjenek el Portugáliába szerencsét próbálni. Mivel a Képzőművészeti Egyetemre nem vették fel, a fiatal fiút nem kellett sokat nyaggatni. Algarve tartományba kerültek egy Lagos nevű kisvárosban, ami Európa legdélibb szeglete. „A csücsök egyik oldaláról a Földközi-tengerre, a másikról az Atlanti-óceánra látni.”
Gazolt, kertet épített, majd különböző vitorlásokra árult jegyeket a helyi sétálóutcán. Így ismerkedett meg egy ottani szobrásszal, Mario Mirandával, aki szintén jegyet akart venni egy hajóra. Miután kiderült, mindketten szeretnek rajzolni, szobrászkodni, összebarátkoztak. Elhívta, segítsen felépíteni egy köztéri szobrát. Két nap múlva Monostori felmondott, és a hatméteres köztéri szobron dolgozott.
„Sagresban van egy hatszáz éves navigációs iskola, Kolumbusz Kristóf is oda járt. Itt rendeztünk Mirandával egy kiállítást. Sosem felejtem el, hogy amikor vittük platós autókkal be a hosszú ösvényen és a nagy diófakapun az iskola kertjébe a szobrokat, én a platón álltam, és úgy éreztem magam, mint egy diadalmas hadvezér. A megnyitó után odajött hozzám egy lány, és megkérdezte, nincs-e kedvem elmenni az általa szervezett homokszobrászati fesztiválra dolgozni. 24 éves voltam, örültem, hogy még fizetnek is, és szobrokat csinálhatok. Így kezdődött, aztán voltam Belgiumban, Franciaországban és másutt is ilyen fesztiválokon, ahol már egész jól fizettek is.”
Komoly családapa
Életének ez a hippiszerű, elképesztően szabad része mára lezárult. „Szeretettel gondolok azokra az időkre, amikor ugyan nem volt mit ennünk, de tökéletesen szabadok voltunk. Amikor, ha megláttunk egy fügefát, akkor gyorsan jóllaktunk belőle. Sok életrajzban olvastam hasonlót – Miróról, Picassóról –, hogy amikor nem volt mit enniük, fügét ettek. Legalább van egy ilyen közös pont közöttünk… Nem nyomorogtunk, bár nem volt pénzünk, és boldogok voltunk. Ha viszont elkészült egy szobrunk, hirtelen lett egy csomó” – meséli.
Már nem cserélné le azt az életmódot a mostanira, hiszen komoly családapa. Itthon, úgy érzi, megbecsült művész, van sok művészbarátja, jól elvan. Mint mondja, ha nem is nagy lábon, de meg lehet élni a szobrászatból (a kőszobrászatot sem adta fel teljesen, csak most nem ér rá erre), és homokszobrászatból.
Rákérdezek, hogy MMA-tag-e. „MMA? Nem tudom, mi az, az nem egy küzdősport?”
Rekordok könyve
Monstori szerint a világon 4-500 homokszobrász lehet, itthon is van 2-3 rajta kívül. Az az álma, hogy Magyarországon is megrendezhessen egy homokszobor-fesztivált. De eddig ez csak álom, mint mondja, ő tudna hozni művészeket, koncepciót, részt venne a szervezésben, de pénzt nem tud erre előteremteni.
Viszont tele van felkéréssel. Most épp Németországba készül, ahová meghívták, hogy segítsen a legmagasabb homokvár Guinness-világrekordjának megdöntésében. 15 és fél méteres magas várat fog építeni a társaival. Korábban egy másik rekord megdöntésében – a leghosszabb homokváréban – is részt vett: Észak-Németországban építettek egy huszonhét kilométeres szobrot.
„Örömmel megyek ezekre, de igazából engem nem annyira érdekelnek sem a rekordok, sem a homokvárak, engem a figurák érdekelnek, vagy az olyan szobrok, amik mondanak valamit. Ha van egy rekord, az arra jó, hogy eljöjjön a kereskedelmi tévé, és megismerjék a nevemet.”
Lettországban volt egy verseny, ahol cirkusz témakörben kellett homokszobrot alkotni. Ő egy fiktív politikust formált meg, amiért különdíjat kapott. Később kiderült, az alkotása egy egykori lettországi kommunista politikusra hasonlított, teljesen véletlenül. Mai, élő politikusról azonban nem szívesen csinálna szobrot.
Az új tinnyei szobor egészen igéző, kicsit pajkos, kicsit félelmetes, ráncaiban is gyermeki arccal tekint ránk. Mint Monostori mondja, a fej, az arc az ember legkifejezőbb része, arra vannak ráírva a legnagyobb érzelmek, ezért érdekli ez leginkább a műveiben.
