Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Temetni kell a hagyományos cirkuszt? Az új cirkusz veheti át a helyét, vagy az lesz csupán múló divat? És mit gondol az egyik irányzat a másikról? A FINA vizes vb vasárnapi záróünnepsége után beszélgettünk a Recirquel újcirkusz-társulat művészeti vezetőjével, Vági Bencével, Kristóf Krisztián artistaművésszel, a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál alapítójával és volt főrendezőjével és Urs Pilzcel, a világ legnagyobb cirkuszi seregszemléjének, a Monte-Carló-i Nemzetközi Cirkuszfesztiválnak a művészeti vezetőjével.
hvg.hu: Egy a vizes vb-t lezáró gálán egy táncelőadásba oltott cirkuszi előadást láthattunk a Papp László Sportarénában. A hagyományos Monte Carló-i cirkuszi fesztivál vezetőjeként mit gondol a produkcióról?
Urs Pilz: Fantasztikus volt. A hagyományos cirkusz és a táncművészet elegye ezzel a koreográfiával kivételes. Mellesleg ez volt a legnagyobb légi szám, amit valaha láttam. Gondolom, nagyon kemény próbák előzték meg.
Vági Bence: Ezt nehezen tudnánk letagadni. A cirkuszi artisták többsége ugyanis szólóművész, nem szoktak ahhoz, hogy másokkal dolgozzanak. Itt viszont félre kellett tenniük az egójukat, kénytelenek voltak együttműködni, figyelni egymásra. Ez nagyon nehéz munka volt.
U. P.: Az olyan technikai megoldások is, mint a légi szám köteleinek biztosítása.
V. B.: Nagy kihívás volt a műszaki vezetőnknek, Vladár Tamásnak, hogy a művészek is biztonságban legyenek, hogy a sebesség is megfelelő legyen – az életük volt a kezében. Bevallom, én is leizzadtam közben.
Kristóf Krisztián: Egy cirkuszi produkcióhoz képest is nagy magasságban dolgoztak az artisták. Senkinek nem lehetett hiányérzete, aki a cirkuszra jellemző veszélyt várta.
hvg.hu: A levegőakrobaták között láttuk a Sky Angels párost is, akik gyakorlatilag a fogukkal tartották meg a testüket a magasban. Az üzbég duó nyerte az idei Monte-Carló-i fesztivált is, ami nem annyira az új cirkusz, inkább a hagyományos attrakciók seregszemléje. Ezek szerint van átjárás a két műfaj között?
U. P.: Tény, mi egy hagyományosabb műfajt képviselünk. A fesztivált 1974-ben a cirkuszrajongó Rainier herceg alapította, ő pedig a három klasszikus produkció köré kívánta szervezni az eseményt: akrobatika, komédia és állatok. A verseny máig ezt a felosztást követi, de nyitottak vagyunk a vegyes műfajok, az újdonságok felé.
hvg.hu: Mit nevezünk újdonságnak? Az új cirkusz belefér?
U. P.: Nem kimondottan. Az a fajta, táncos, színházi elemeket is ötvöző előadás, amely az új cirkusz sajátja, persze már megjelenik, de – ahogy azt az Arénában is láthattuk – az egyéni attrakció azért nem maradhat el. Abban hiszünk, hogy ez a jó cirkusz titka.
hvg.hu: El tudja képzelni a Recirquelt a fesztiválon?
U. P.: A produkció egyes elemeit igen. Leginkább, ahogy elegyíti a cirkuszt más művészeti ágakkal. Tavaly egyébként már nálunk is ez volt: a jubileumi, negyvenedik fesztiválon kivételesen nem versengtek a résztvevők, hanem a korábbi nyertesekkel egy nagy közös produkciót rendeztünk, valami hasonlót, mint amit most itt Budapesten láthattunk.
V. B.: Amikor tervezni kezdtük a show-t, az volt az első ötletem, hogy mozogjon együtt száz táncos, húsz akrobata, hat egyensúlyozóművész, és így tovább. Elővezettem ezt Krisztiánnak, aki azt mondta: ez így nem lesz jó, nem csak sok emberre, de attrakciókra is szükséged lesz. Így lett végül az, amit most láthattunk, és ez a plusz nem csak beindította az egészet, de megmutatta azt is, milyen irányba mehet tovább a műfaj, hogyan tudja befogadni a hagyományos cirkusz az újat. Az biztos, hogy bármilyen cirkuszról is beszélünk, fontos a magas szintű technikai tudás, fontos, hogy a nézők lássák a kockázatvállalást. Érdekes volt Krisztiánnal együtt dolgozni, mivel ő korábban a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál művészeti vezetője volt, ő a hagyományos cirkuszról tanított engem, én pedig a színházról őt.
K. K.: Van úgy, hogy jobb tartani a két műfaj közötti távolságot, de láthatjuk azt is, hogy a két műfaj remekül illeszkedik egymáshoz.
hvg.hu: Hol húzódik a határ? Mi az, amit már nem tudnak elképzelni az egyik vagy a másik cirkuszban?
K. K.: A legfontosabb szerintem a közönség érdeklődése: mit akarnak látni, mit várnak egy előadástól. Nem szeretném úgy sokkolni az embereket, hogy közben nem kapják meg, amiért jöttek.
hvg.hu: Ha azért jöttem, hogy állatokat lássak, akkor nem érdekel a balett?
U. P.: Persze ez nem ilyen egyszerű, hiszen a hagyományos cirkusz sokszínű műfaj. Eljön az egész család, mindenki másért.
K. K.: A hely is meghatározza az előadás jellegét. A Trafóban például egészen más, mint itt – nehéz lenne találni még egy olyan helyet Magyarországon, mint az Aréna, ahol ennyire kemény feladat megteremteni a cirkusz intim atmoszféráját.
V. B.: A Budapesti Nagycirkuszban nőttem fel, számtalanszor jártam ott a nagymamámmal, és semmi bajom nem volt az állatos számokkal. Persze az fel se merült soha, hogy a saját előadásainkon szerepeltessünk állatokat. Aztán tavaly nyáron Montrealban láttam egy előadást, amelyben egy görög és egy norvég artista kézegyensúlyozó számmal mutatott be egy szerelmi történetet. Ebben az egyórás produkcióban szerepelt egy kutya is. A saját háziállatukat idomították, és igazi színészi teljesítményt mutatott be – ez volt az egyik legcsodálatosabb show, amit valaha láttam, szóval fel kell adnom az ellenkezésem. Az állatkínzást természetesen mind elutasítjuk, de azt el kell fogadni, hogy az idomítás nagyon régi tradíció.
K. K.: Egészen pontosan jövőre lesz 250 éves. A modern cirkusz 1768-ban született meg, amikor Philip Astley megnyitotta lovas színházát, egy kör alakú arénát, amely alakja után kapta aztán a cirkusz nevet.
U. P.: És ez már akkor is keverék volt: egyszerre mutatott lovas és akrobataszámokat.
hvg.hu: Lesz mit ünnepelni jövőre? Van még jövője a hagyományos cirkusznak, vagy éppen a Monte-Carló-i fesztiválnak?
U. P.: Fontos, hogy járjuk a világot, nézzük meg, mivel állnak elő a társulatok, miből tudunk ihletet meríteni.
hvg.hu: Ezért van most itt az Arénában?
U. P.: Igen, de nem csak ezért jöttem; a Balatonnál is megnéztem egy előadást.
hvg.hu: A magyar cirkusz előtt milyen jövő áll?
K. K.: Bence előtt két utat látok: az egyiken viszi tovább társulatát, a Recirquelt, turnéznak a meglévő öt show-jukkal, esetleg bemutatnak még újabbakat is, fejlesztik a csapatot. De van egy másik út is, ez pedig Vági Bencéé, a rendezőé, aki akár a maihoz hasonló előadásokat is összerak.
V. B.: A magyar cirkusszal kapcsolatban is vannak ötleteink. Ezeknek az alapja részben az, amit Krisztián a Cirkuszfesztivállal elindított: ő az új és a hagyományos között nem húzott éles határt. Ha ezt a fajta együttműködést erősíteni tudjuk, az nagyon komoly üzenet a szakma és a fiatalok számára is. Ez lassú folyamat, de csak hosszú távon érdemes gondolkozni.
U. P.: A cirkuszi világban a nagy családok generációit is érdemes összehasonlítani. Itt vannak mindjárt Kristófék: Krisztián édesapja, Kristóf István 24 éven át vezette a Fővárosi Nagycirkuszt – a fia már egy modernebb irányt követ.
hvg.hu: Jól ismeri a magyar cirkuszi világot, de mi az első dolog, ami eszébe jut róla?
U. P.: Évtizedek óta követem, emlékszem még a nagy társulatokra, azokra a neves artistákra is, akik a mi fesztiválunkon nyertek díjakat. Például Kristóf Istvánra, aki a negyedik fesztiválon nyert Ezüst bohóc díjat. Sajnálom, hogy most ilyen erős produkciókat nem látni Magyarországról, ezért is hallom örömmel, amit a fiatalok képzéséről mondtak, hiszen szükség lenne az utánpótlásra, ha már megvan a közönség, márpedig a magyar közönség láthatóan vevő a cirkuszra.
K. K.: Az oktatás kulcsfontosságú, nem csak a technikai, de a művészi képzés is. A cirkusz egy nemzetközi szakma – a mi családunkban már négy generáció óta tapasztaljuk meg azt, hogy egy országon belül nem lehet boldogulni, ehhez ismerni kell a világot. De azt is el kell fogadnunk, hogy a verseny erősebb, mint valaha – és sajnos a magyar oktatás nincs a legjobb formában, messze vagyunk Moszkvától, Kijevtől vagy Brüsszeltől is. Próbálunk segíteni azért: egy fiatal művész, aki előtte soha nem lépett fel, díjat nyert a Monte-Carlóban a New Generation szekcióban, ennek köszönhetően pedig ma már az Europa Parkban, majd a párizsi Cirque d'Hiverben, a világ egyik legszebb cirkuszépületében lép fel. Ő 19 évesen már beteljesítette a cirkuszművészek álmát. Ilyen történetekre van szükség.
hvg.hu: Mi fontosabb? Hogy magyar artisták érjenek el sikert valamilyen társulatnál, vagy hogy a hazai társulatokat ismerje meg a világ?
V. B.: Mindkettő, persze nem lehet egyenlőségjelet tenni. Amikor utoljára itt járt a Cirque du Soleil, a produkcióban 2-3 magyar is szerepelt. Én tudtam, kik ők, látszott is rajtuk a büszkeség, hogy a hazájukban lépnek fel, a közönségben azonban senki sem sejtette, hogy ők magyarok. Ez elég kiábrándító volt. Mi most megyünk Edinburgh-ba, ahol a Fringe Fesztiválon Magyarországot képviseljük, magyar társulatként mutatjuk be 22 alkalommal Párizs Éjjel című darabunkat. Ez egy igazi kulturális üzenet, ráadásul magyar művészek hosszú évek óta nem léptek fel itt, a világ legrangosabb fesztiválján.
U. P.: Azt sem szabad elfelejteni, hogy ma a társulatok egyes kiemelkedő művészek köré épülnek, igazi csapatokat már alig találunk.
K. K.: Ez pénzkérdés is: a kezdeti sikerek előtt nehéz megtartani azokat az artistákat, akik egy bejáratott egyéni számmal sokkal több pénzt tudnak megkeresni. Változnak az idők, lehet, hogy a régi nagy csoportszámok ideje már nem tér vissza. Ezt én is megtapasztaltam, amikor felkértek, hogy készülő hollywoodi filmhez dirigáljak egy nagy cirkuszi produkciót. Kérdeztem: nagy alatt mit kell érteni? Hat-hét embert? Azt válaszolták, több. Húsz? Annál is: több mint ötven embert szeretnének. Ilyen nagy számok a húszas évek óta nincsenek!
hvg.hu: A zárógálánál sem lehetett kisebb feladat a casting, hiszen kétszáz fellépője volt a produkciónak.
V. B.: Több mint kilencszázan jelentkeztek, ennyi 6-7 perces produkciót kellett végignézni – a 256. kínai rúd-számnál azért már kezdett fárasztó lenni a dolog.
hvg.hu: Legalább jók voltak?
K. K.: Nagyon vegyes volt a kép, ezt részben magyarázza az is, hogy nem igazán tudták, mi a cél.
hvg.hu: Önök tudták?
K. K.: Mi a legjobbat akartuk. Aztán addig szelektáltunk, amíg csak egy maradt, utána pedig azon vitáztunk, meddig érdemes elmenni. Mégiscsak egy Recirquel-produkcióról van szó, akkor nem tehetjük meg, hogy egy ilyen óriási show semmit nem villant fel a társulat jellegzetességeiből. És aztán ott voltak azok a veszélyes attrakciók is, amelyek nélkül szintén nem lett volna igazi cirkuszi előadás. Például az a tripla hátraszaltó, amelyet orosz rúdról ugrott egy artista. Egyetlen esélye volt, egy élő műsorban, amelyet milliók néznek – olyan emberre volt szükségünk, aki erre képes. Hány ilyen embert lehet találni?
hvg.hu: A hátraszaltó sikerült, de nekifutnának még egyszer egy ilyen előadásnak, vagy örülnek, hogy túl vannak rajta?
V. B.: A legörömtelibb munkám volt: jó volt látni, ahogy a kétszáz művész, hátrahagyta az egóját, és mint egy festőpaletta ezer színe egy gigantikus képpé olvadtak össze.
