Kult MTI 2017. június. 13. 16:23

Bréking: Lezsák Sándor vígeposzt ír a rendszerváltásról

Lezsák Sándor, a Fidesz-KDNP képviselője, az Országgyűlés alelnöke jelenleg egy rendszerváltozásról szóló vígeposzon dolgozik.

"Van, amire a közéletben találok cselekvési lehetőséget, és van, amire az irodalomban" – mondta a vígeposszal kapcsolatban a verseiről, drámáiról is ismert volt MDF-es politikus.

Lezsák Sándor abból az alkalomból beszélt új munkájáról, hogy a 88. Ünnepi Könyvhétre megjelent Atilla fia, Csaba királyfi címmel 12 jelenésből álló romantikus népszínműve.

Az MTI interjút is készített az alkotóval. Lezsák Sándor azt mondta, több mint két évtizede készült arra, hogy Csaba királyfit közel négyezer kis rövid jegyzete, könyvekből, tanulmányokból kimásolt idézetek alapján megpróbálja életre kelteni.

"Az elmúlt év decemberében a jegyzetek többségét azonban elégettem, és január végéig kézzel megírtam a bennem élő történetet: Csaba királyfi a római birodalom bukása után két esztendővel, 478-ban visszatér a Kárpát-medencébe" – tette hozzá.     

Lezsák Sándor eddig több verseskötetet és drámát is írt, Szörényi Leventével közösen pedig egy rockopera-verseket tartalmazó gyűjteményt is kiadott Atilla, Isten kardja címmel 1993-ban.

Megkapta többek között a clevelandi József Attila Társaság irodalmi díját (1984), a floridai Helikon Nemzetközi Kulturális Társaság díját (1990), a Polgári Magyarországért Díjat (2009), a Polgárőr Érdemrendet és a Pesti Srác-díjat is (2012).

EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.