Kult hvg.hu 2017. április. 02. 08:41

Bob Dylan a plecsnit már átvette, de a pénzért még dolgoznia kell

Ha már úgyis Stockholmban volt dolga, az irodalmi Nobel-díját is átvette Bob Dylan, az első dalszöveg-író, aki valaha ebben az elismerésben részesült.

Közel fél évvel a Nobel-díj bejelentése és négy hónappal a hivatalos átadó után Bob Dylan találkozott a svéd akadémiai zsűrivel, és át vette plecsnijét. David Bowie soha nem vette át azokat a kitüntetéseket, amelyekhez személyes jelenlétét elvárták, mert akkor úgy érezte, nem elismerik, hanem a társaságát fizetik meg a díjjal.

Dylan sem volt hajlandó a Nobel-díjért sem szerepelni nyilvános ünnepségen. Tavaly december 10-én, a díjapalító halálának évfordulóján nélküle ünnepelte Stockholm az amerikai dalszerzőt, és bár most átvette a díjat, feltétele volt, hogy az esemény nem sajtónyilvános. Sara Danius, a svéd akadémia elnöke azt írta, csak az intézmény illetékesei és Dylan volt jelen a ceremónián.

A 75 éves Dylan csak akkor kapja meg a díjjal járó 8 millió svéd koronás prémiumot, ha a díjátadótól számított fél éven belül megtartja a hagyományos felolvasását. Ezt Dylan videón is benyújthatja. Június 10-ig van rá ideje.

Dylan egyébként két koncert miatt érkezett Stockholmba, "soha véget nem érő" turnéja soron következő állomására.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.