2017. március. 02. 16:32 MTI Utolsó frissítés: 2017. március. 02. 16:36 Kult

Új játszóhely nyílik Budapesten, áprilisban lesz az első bemutató

Az ígéretek szerint még nem ismert társulatoknak is helyt adnak majd a Jókai utcában nyíló Hatszín Teátrumban, amelynek műsorán felnőtt és gyermek darabok egyaránt lesznek.

Április második felében nyílik meg a belvárosban a Hatszín Teátrum, ahol gyerekeknek és felnőtteknek is kínálnak programokat. A Jókai utcai játszóhely működésébe a Móra Könyvkiadó Zrt. is bekapcsolódik.

Az első bemutató április 23-án, vasárnap lesz: Janikovszky Éva születésének évfordulóján egy, az írónő könyveiből születő ősbemutatót láthat a közönség. Az úgy volt... címmel készülő előadást a 6-12 éves korosztálynak ajánlják.

Április 22-én Janikovszky Éva A lemez két oldala című műve látható Fullajtár Andrea, Horváth Lili, Elek Ferenc és Scherer Péter előadásában. Mozart A varázsfuvola című művével ismerteti meg a gyerekeket április utolsó hetében Nógrádi Gergely operaénekes, mesekönyvszerző és kántor, az előadást az 5-12 éves korosztály számára ajánlják.

Júniusban Nógrádi Gábor író 70. születésnapja alkalmából a könyve alapján színpadra alkalmazott Az anyu én vagyok című darab első budapesti bemutatója látható a Pannon Várszínház előadásában.

A 3 évesnél fiatalabb korosztály számára beavatószínházi produkciókkal készülnek, a 13-17 éves korosztálynak pedig érzékenyítő programok megszervezését tervezik őszre – ismertette a programokat Gálvölgyi Dorka, a Hatszín Teátrum igazgatója.

A színház tervez felnőtteknek szánt bemutatókat is, májusban a gyermekbántalmazás témáját szeretnék körüljárni. Helyet adnak kisebb és nagyobb, még nem ismert és ismert társulatoknak, hogy színvonalas szórakozást nyújtsanak az esti órákban a Hatszín Teátrum színpadán – közölték.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.