Kult MTI 2017. február. 20. 11:20

Stasi-ügynököket vetnek be a Balatonnál egy új német sorozatban

Április végén tartja a bemutatóját a német közszolgálati ZDF televízió a Honigfrauen címmel tavaly nyáron Magyarországon forgatott filmsorozatnak, amely az egykori NDK titkosügynökeinek Balatonnál játszódó kémtörténeteként kerül a nézők elé.

A háromszor 90 perces epizódokból álló, Magyarországon készített széria premierjét április 23-án tartja a ZDF. Egy-egy héttel később, ugyancsak vasárnap este, főműsoridőben kerül a nézők elé a következő két epizód.

Daniel Mann, a film producere az októberben Zalacsányban befejezett forgatás idején közölte, hogy a sorozat teljes egészében Magyarországon készült.

Az 1986-ban játszódó fikciós történet szerint az NDK-ból induló huszonéves testvérpár, Catrin és Maja először nyaral a Balatonnál, ahol a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi ügynökei árgus szemekkel figyelik a keletnémet turisták és a nyugati vendégek kapcsolatait.

Ben Verbong, a sorozat holland származású rendezője szerint a film címe finoman arra utal, hogy az egykori NDK-s lányok mennyire "tapadtak" a nyugatnémet vagy akár magyar férfiakra, annak reményében, hogy házasságot kötve otthagyhatják Kelet-Németországot.

A német Seven Dogs és a magyar Filmteam Kft. produkciójában készült sorozat főgyártásvezetője, Iványi Petra szerint a 63 forgatási nap alatt a történet legnagyobb részét Zalacsányban és Fonyódon vették fel, illetve néhány jelenetet Budapesten, valamint Keszthelyen, Tihanyban, Balatonföldváron és Kapolcson rögzítettek.

Fonyódon egy korabeli kempinget alakítottak ki a Balaton-parton, a zalacsányi Batthyány Kastélyszálló pedig Balaton Residenz néven a történet fő helyszíneként szerepel a mintegy 90 fős stábbal készült produkcióban.

A két fiatal főszereplőt a német sorozatokból már gyerekszínészként jól ismert Sonja Gerhardt és Cornelia Gröschel alakítja, az anyjukat megformáló Anja Kling pedig évtizedek óta az egyik legfoglalkoztatottabb német filmszínésznő.

A magyar szállodaigazgatót, Tamást egy horvát származású színész, Stipe Erceg alakítja, aki 2011-ben Liam Neeson mellett szerepelt a Berlinben játszódó Ismeretlen férfi című produkcióban, filmográfiája szerint pedig többször is megformált már magyar karaktert, például a Tetthely krimisorozatban.

A magyar színészek közül mások mellett Gryllus Dorka, Csőre Gábor és Kapácsy Miklós szerepel a német filmsorozatban, amelynek elkészítésében több száz magyar statiszta is közreműködött.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.