Verseny, párbaj, szerelem - a legendás versenylóról szóló film az utóbbi évtizedek legnagyobb volumenű hazai produkciója. Március 16-án kerül a mozikba, az előzetese már megtekinthető.
A 2,9 milliárd forintból készülő filmet 72 napon át forgatták tavaly nyáron, többek közt a dégi és a keszthelyi Festetics-kastélyban, illetve Európa legrégibb, eredeti formájában megőrzött lóversenypályáján, a bécsi Práterben.
A produkció büdzséjéből 2 milliárd 78 milliót állt a Filmalap, ami rekordösszeg – a 2005-ös Sorstalanság 2,5 milliárdjából 900 millió volt állami támogatás, A hídember 1,8 milliárdjából pedig egymilliárdot állt az állam.
A forgatáson folyamatosan 120-150 fős stáb dolgozott, egyes tömegjelenetek esetében pedig volt, hogy 600 statiszta is a felvétel helyszínén tartózkodott. Összesen 97 ló, telivérek és félvér lovak kaptak kisebb vagy nagyobb szerepet a filmben és közülük többen is alakították Kincsemet.
Herendi Gábor rendező élete legnagyobb munkájának tartja a filmet.
A főszereplőt, Kincsem gazdáját, Blaskovich Ernőt Nagy Ervin alakítja, szerelmét és egyben fő ellenlábasa lányát, Klárát Petrik Andrea.
A film premierje 2017. március 16-án lesz.
A sztori |
Blaskovich Ernő mindenét elvesztette a szabadságharc után. Céltalan, kicsapongó életet él, amikor egy nap megjelenik élete nagy lehetősége, Kincsem, a csodaló, akivel sikert sikerre halmoz az európai lóversenypályákon. Ezzel a sors tálcán kínálja neki az elégtételt, hogy nemes küzdelemben győzze le ősi ellenségét, von Oettingen bárót. Egyre durvuló rivalizálásukat azonban bonyolítja, hogy Ernő menthetetlenül beleszeret Klara von Oettingenbe, apja gyilkosának lányába. Vajon mi a fontosabb, a szerelem vagy a bosszú? |
Márciusban jön minden idők legdrágább magyar filmje
Eldőlt az utóbbi évtizedek legnagyobb volumenű filmje, a hazai filmiparban mérföldkőnek tartott Kincsem premierdátuma. A Nagy Ervin és Petrik Andrea főszereplésével készült - az alkotók ígérete szerint - grandiózus látványvilágú, vagány humorú romantikus kalandfilm március 16-tól látható a hazai mozikban.