A Barry című mozi Barack Obama első, a Columbia egyetemen eltöltött évére koncentrál majd, és a Netflixen lesz elérhető december közepétől.
Azután, hogy nyolc év elteltével Barack Obama elhagyja a Fehér Házat, és átadja helyét Donald Trumpnak, nem kell sokat várni az USA első fekete elnökének életrajzi filmjére. Sőt, mindjárt két film mutatja be Obama életének két különböző időszakát.
A későbbi elnök és felesége, Michelle Obama kapcsolatára koncentráló Southside with You mellett most megérkezett a Barry előzetese is. Utóbbi Obama a Columbia egyetemen töltött első évére (1981) fókuszál. A főszereplő kansasi születésű anyja és a kenyai származású apja, illetve évfolyamtársai értékrendje között keresi helyét és célját a világban, így tulajdonképpen ugyanazok a problémák foglalkoztatják, amelyek majd évtizedekkel később már az Egyesült Államok elnökeként is.
A Barryt december 16-án mutatja be a Netflix világszerte.
Hét fiktív elnök, akivel jobban járna Amerika, mint Trumppal vagy Clintonnal
Magyar idő szerint november 9-én, szerdán hajnalban lezárul végre a több mint egy éve folyamatos médiazajt keltő őrület, a minden idők legnézettebb valóságshow-jának is gúnyolt amerikai elnökválasztási kampány. A popkultúra a korábbi választásoknál is intenzívebben repült rá a témára, a Saturday Night Live-ban például Alec Baldwin és Kate McKinnon alakításában vált halhatatlanná a jelöltpáros, de a South Park is egy egész évadot szentelt a versengésnek.
Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!