A Kádár-rendszer a gazdasági pangásból kikecmergésben fontos szerepet szánt a belföldi turizmus felpörgetésének, és mivel Rockenbauer Pálékat egyetlen ligetből se pofozták ki az őrzővédő kopaszok, a nemzetellenes diktatúrában megszületett a Másfél millió lépés Magyarországon, a magyar televíziózás történetének legkedveltebb sorozata, amelyről példát vett a nemzeti demokrácia is.

A kóborlovag Bayer Zsolt jelenleg befőttesüvegbe zárt remake-je és a gasztromenyecske Borbás Marcsi pálinkázós libatömései mellett az Itthon vagy! látja el azt a feladatot, hogy megmutassa, nem kell ahhoz Ibizára utazni, hogy jól érezzük magunkat. Ahogy Ady írta: „Ha gróf Károlyi Sándor jól érzi magát itt, érezze jól mindenki.” Nem feltétlenül havi 47 ezer forintból, de ennyiből már el lehet képzelni.

Az Itthon vagy! hazánk legjobb arcát mutatja, amelyben a kövér pontyok nemhogy maguktól ugranak a szákba, de egyenesen paprikás lisztben kisütve a papírtálcánkra. Bár velejéig hazug ábrázolás ez, de hát mégse azért ülünk le egy turisztikai sorozat elé, hogy a népi írók szociográfiáit nyomják az arcunkba, kellemesebb sikeres borászokat nézegetni, mint az Egyszer jóllakni bugylibicskás szereplőit. Nem panaszkodhatunk, mivel az operatőrképzés kivételesen nem zuhant ebben az országban, az evős, ivós, velős, természetben gyönyörködős Szindbád-iskola szép, nyugtató képeit kapjuk. Napfényben szikrázó vörösboros poharak, eső után nyújtózkodó zölderdők, türkizkék földalatti tavak, cseppkőoszlopok és borsókövek. Rekreációs céllal lehetne vetíteni az idegeskedő buszsofőröknek a BKV-melegedőkben, jobb, mintha Sedatiffal édesítenék a kávéjukat.

Csak időnként csúfítják el a képeket a kényszeresen, de teljesen eseti jelleggel belehelyezett semmitmondó feliratok. Eddig csak a Tesz-vesz városban láttam, hogy a szüretelők mellé odaírják, hogy „szüretelők”, vagy a faragott szószékhez odanyilazzák, hogy „faragott szószék”. Nem értem az alkotókat, a Braille-írást akarták képernyőre alkalmazni a vak nézők megsegítésére, elindultak egy úton, de már a negyedénél elbizonytalanodtak és megálltak?

Olykor komolyabb tartalmak is a képernyőre kerülnek, így a Bükk környékét bemutató legutóbbi epizódból megtudhatjuk, hogy „a szilvásváradi Európa legnagyobb klasszicista stílusú református temploma”. Ez egyike lehet azon információknak, amik a műsor beharangozója szerint kimaradtak az eddigi útikönyvekből, mivel az ortodox művészettörténeti kalauzok szerint nagyobb a debreceni és a ceglédi is, és akkor még el sem hagytuk az Alföldet. Nem hiszem, hogy a szilvásváradi református gyülekezet bevásárolta magát, ahogy vidéki szállodák szoktak belekerülni a magyar filmekbe és krimisorozatokba – a tulajdonos szereplésével súlyosbítva –, de attól ez még egy nem igaz országhoz vezet.

Sokkal nagyobb baj a sokoldalúan problémás narráció, ami krónikus betegsége a magyar természetfilmezésnek, már a 90-es években mindannyiunk szívébe szántották, hogy „a föld csak soványan jutalmazza az őrségi ember vetőmagját”. Nos, az Itthon vagy! is hasonlít abban egy Világi Péter-sportközvetítéshez, hogy lehalkítva élvezetes.

Nem tudom, hogy a Stasi társalgási zsebkönyveinek fesztelenségét idéző „a puha riolittufába faragott pincék klímája igen jó, ez pedig nagymértékben hozzájárul a jó borok megfelelő kialakulásához” (nyíl egy faragott pinceturulhoz: „turul”) a rosszabb megoldás, vagy pedig a „Szilvásváradon nemzeti ételnek számít a pisztráng”, hiszen utóbbival meg csak annyit akartak mondani, hogy kedvelt helyi csemege. Hát még mindig nem végzett az Előretolt Helyőrség Íróakadémia első évfolyama, hogy igába fogják őket?

De az intellektuális csúcspont a kappanhágós magyar névetimológiai kutatások 19. századi aranykorát idéző megfejtés volt, amikor bemondták, hogy: „Bélapátfalva neve a Bél, az apát és a falu szavak összetételéből származik.”

Hümm! Nagy izgalommal várjuk a Hódmezővásárhely név rejtette titkot!

Csak abban vagyok biztos, hogy amikor Celldömölk következne, befejezik a sorozatot.