Kult hvg.hu 2016. október. 05. 16:22

Elhunyt Márkus György filozófus

1977-ben kényszerült emigrációba politikai nézetei miatt. 82 éves volt.

Márkus György Moszkvában, a Lomonoszov Egyetemen tanult 1957-ig, majd 1965-ig az ELTE-n tanított, 1958 és 1973 között az MTA Filozófiai Kutatóintézetének volt a munkatársa. 1963-ban magyarra fordította Wittgenstein Logikai-filozófiai értekezését.

Az 1960-as években a Lukács György tanítványait (rajta kívül például Fehér Ferencet, Heller Ágnest, Vajda Mihályt) tömörítő budapesti iskola tagjaként az elidegenedés-fogalom elemzésén keresztül megpróbálta megújítani a marxista filozófiát. Újbaloldali kritikusa volt a „létező szocializmusnak”, így szembekerült az ideológiailag is egyeduralkodó állampárttal.

1968 után fokozatosan elfordult a marxizmustól. A Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan? című könyvében bírálta a marxi elképzeléseket. 1968-ban aláírta a Csehszlovákia szovjet megszállása elleni tiltakozást, amiért kizárták az MSZMP-ből.

Politikai nézetei miatt 1973-ban elbocsátották állásából. 1977-ben emigrált, Ausztráliában a University of Sydney filozófia tanszékén tanított. 1990 óta az MTA külső tagja volt. (via: Wikipédia)

 

hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.