Kult MTI/hvg.hu 2016. július. 27. 15:15

Miskolcra jön az Oscar-díjas francia színésznő

Juliette Binoche lesz a díszvendége a 13. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválnak, amelyet szeptember 9. és 18. között rendeznek meg a miskolci Művészetek Házában.

A fesztivál Krzysztof Kieslowski lengyel rendező Három szín: Kék című filmjének vetítésével kezdődik, amelyben Juliette Binoche játssza a főszerepet.

Az Oscar-díjas francia színésznő a fesztiválon különdíjat kap, és megemlékezik Kieslowskiról, a húsz éve elhunyt rendezőről, a modern filmművészet egyik legjelentősebb alakjáról.

CineFest

Az esemény CineClassics-blokkjában - amely Szabó István védnökségével 2010 óta mutat be filmtörténeti klasszikusokat és ritkaságokat - szeptember 10-én vetítik Krzysztof Kieslowski Három szín: Fehér című filmjét, míg a trilógia harmadik részét, a Három szín: Piros című alkotást másnap láthatja a közönség.

Juliette Binoche-t talán leginkább Az angol beteg című nyolcszoros Oscar-díjas filmből ismerheti a közönség, de nagy sikerrel játszották Magyarországon A lét elviselhetetlen könnyűségét, melyben Daniel Day-Lewis volt a partnere, valamint a Csokoládét is, amelyben Johnny Deppel játszott. Az Oscar-díjas színésznő olyan alkotókkal forgatott, mint Jean-Luc Godard, Michael Haneke vagy Abbasz Kiarosztami.

MTI / AP / Gero Brelör

A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy július végéig még nevezhetnek a 18-35 év közötti magyarországi alkotók a fesztivál CineNewWave nevű új versenyprogramjába kisjáték-, rövid- és animációs filmekkel. Az elbírálásnál előnyt jelent, ha a film magyarországi premier. A versenyprogramba beválogatott műveket a fesztivál hivatalos szelekciójában mutatják be. A fődíj bruttó egymillió forint.

Augusztus 5-ig várják a jelentkezéseket a Jameson Cinefest és a FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) közös kezdeményezéseként idén elsőként megvalósuló Critical Skills Workshopra. A szakmai eseményre 30 év alatti magyar, cseh, horvát, lengyel, román, szerb, szlovák és szlovén filmkritikusokat és filmes újságírókat várnak.

Találkozás négy halálraítélttel - Berlinben kiderült a jövő

Mindig is érdekelte, mitől más az európai filmipar, mint mondjuk az ázsiai vagy az amerikai? Hogy mitől van Európában felismerhető filmnyelv, és mért van az, hogy az összes filmkészítő ismeri egymást? Meghívjuk a kontinens filmszakmájának egyik legfontosabb laboratóriumába: ez a Berlinale Talent Campus. A jövő fiatal filmesei egy helyen. Nézzen be!

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!