Kult MTI / hvg.hu 2016. május. 29. 12:00

Már csak hat óra, és kezdődik a döntő

Videózás, ebéd és pihenő vár az MVM Veszprém férfi kézilabdacsapat játékosaira a Bajnokok Ligája 18 órakor kezdődő kölni döntője előtt.

A lengyel Kielce ellen készülő együttes szombaton úgy verte hosszabbításban 31-28-ra a háromszoros BL-győztes német Kielt, hogy az alapjátékidő vége előtt 6 másodperccel egyenlített. A 24-szeres magyar bajnok, 25-szörös Magyar Kupa-győztes, kétszeres KEK- és kétszeres SEHA Liga-győztes Veszprém fennállása során harmadszor (2002, 2015, 2016) vív döntőt a legrangosabb kupában, míg a Kielce először jutott el ilyen magasságba.

Túry Gergely

Érdekesség, hogy a Kielce mestere, Talant Dujshebaev a januári Európa-bajnokság után távozott a magyar férfi válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, utódja pedig éppen a Veszprém vezetőedzője, Xavi Sabaté lett. Dujshebaev az egyetlen, aki játékosként (1994: Santander) és edzőként (Ciudad Real: 2006, 2008, 2009) is nyert már BL-t. Sabaté tavaly még a Veszprém másodedzőjeként volt érdekelt BL-fináléban; a szezon közben, a BL-sorozat második fordulója előtt vette át a csapatot, és ebben az idényben őt választották meg a legjobb BL-es edzőnek.

A két csapat eddig hatszor találkozott egymással a nemzetközi porondon, valamennyi alkalommal a Bajnokok Ligájában. A Veszprém ötször győzött és egyszer kikapott - éppen legutóbb, 2012. február 11-én 24-21-re Veszprémben. Az összesített gólarány 187-158 a magyar bajnok javára.

A Veszprémben eddig hét játékos nyert már BL-t: Christian Zeitz (2007, 2010, 2012: Kiel), Nagy László (2005, 2011: Barcelona), Momir Ilic (2010, 2012: Kiel), Aron Palmarsson (2010, 2012: Kiel), Andreas Nilsson (2013: Hamburg), Cristian Ugalde (2011: Barcelona), Chema Rodriguez (2009: Ciudad Real). A 13-szoros lengyel bajnok és 13-szoros kupagyőztes Kielcében ketten vannak ilyenek: Uros Zorman (2004: Celje, 2008, 2009: Ciudad Real), valamint Tobias Reichmann (2010, 2012: Kiel). Dujshebaev a BL-sikerei (egy játékosként, három vezetőedzőként) mellett játékosként olimpiai bajnok (1992), világbajnok (1993), EHF Kupa-győztes (1993) és KEK-győztes (2002, 2003).

Túry Gergely

Bármelyik csapat győz este, új bajnokot avatnak. A siker mellé 500 ezer eurós díj is jár. A magyar csapatok közül eddig csak a Bp. Honvéd tudott diadalmaskodni a legrangosabb kupában, még a BL jogelődjében, a BEK-ben 1982-ben.

A program:
a 3. helyért:
PSG (francia)-THW Kiel (német) 15.15
döntő:
Kielce (lengyel)-MVM Veszprém 18.00

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.