A Duna melleti gigantikus Rubik-kocka helyett egy zöld domb rejtené a Nyugati mögött a magyar innovációkat bemutató múzeumot.
Miközben a Város Ligetben élesítik a láncfűrészt – a projekt aktuális állásáról a most megjelent HVG-ben olvashatnak – a kormányon valóságos parkosítási láz lett úrra. Igaz egyelőre csak papíron, eddig egyetlen cserje sem került még a földbe.
Elvben elfogadta, de további kidolgozásra visszaadta a kormány Lázár Jánosnak a Nyugati melletti park koncepcióját. A Liget-projektnél is költségesebb, 215 milliárdosra saccolt, a pályaudvar felújítást, a sínek lefedését is magában foglaló beruházás kapcsán Lázár először egymillió fát ígért a Liget kivágott növényei miatt siránkozóknak.
A 25 hektáros területen alighanem a világ legnagobb bonsai-kertjét álmodhatta meg a miniszter. Összehasonlításul: a négyszer akkora területű Városligetben mintegy hatezer fa van. Lázár ma már csak ötezer fát ígér, ami a jórészt betonteraszokból álló területen legfeljebb tujából képzelhető el.
Viszont míg a Liget beruházást egy közvéleménykutatás szerint a lakokosok zöme elutasítja, a Nyugati melletti park létesítését ugyan ilyen arányban támogatja.
Az ötletet először egyébként Demján Sándor dobta be, mondván, itt lehetne elhelyezni a Ligetbe tervezett múzeumokat. Nem teljesen önzetlenül, hiszen a XIII. kerület felől egy hatalmas üres telkek van a birtokában.
Ha a Liget múzeumai nem is kerülnek ide, kormányközeli forrásból úgy értesül a HVG, hogy a magyar innovációt bemutató, a Duna partra tervezett Rubik-kockát formázó épület befulladt ötletét itt újítanák fel.
Logikus lenne, ha a Liget-projektből kikerült, de Budapesten fájóan hiányzó tudományos-technikai oktató, szórakoztató központ épülne itt. Ami esetleg a máig láthatatlan Műszaki Múzeum kiállítását is befogadhatná.
Finta József, akiktől a Miniszterelnökség koncepciótervet kért a területre, a hvg.hu-nak megerősítette az értesülésünket, mondván terveikben valóban szerepel egy 70-80 ezer hasznos négyzetméteres tér, ami lehetne „Csodák Palotája”, vagy „Magyar Géniuszok Háza”.
Finta szerint a zölddel borított épületből kevés látszana, hiszen a Podmaniczky utca és a lefedett sínek felülépítménye közti szintkülönbséget kihasználva egy mesterséget domb rejtené azt. Szerinte a múzeum épület jót tenne a park népszerűségének is. Azonban Finta szerint valószínűleg csak akkor lesz valami a tervből, ha sikerül rá uniós forrást szerezni.
A Széll Kálmán tér szomszédságában, az egykori Gazdasági Minisztérium telkén viszont már jövő ősszel egy új park fáit kellene lengetnie a szélnek. Egyelőre csak a bontásokon vannak túl, aminek néhány kiváló, múzeumnak tökéletesen megfelelő, adott esteben ipari műemlék csarnok is áldozatul esett. Információink szerint a tervek néhány hét múlva elkészülnek.
A megvalósíthatósági tanulmányt tavaly szeptemberben tárgyalásos közbeszerzési eljáráson nyert el a Fehérvári és Fekete Kft. Idén februárban a közpark, és a felszín alatti létesítményekhez kapcsolódó mérnöki szolgáltatásokra kiírt közbeszerzést pedig a TSPC Mérnökiroda Kft. és FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zrt. kapta meg 558 millió forintért értékben.
Halmai Zoltán projektgazda, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által létrehozott Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. vezetője a hvg.hu kérdésére elmondta, a beruházásnak – a park kialakításán túl – része egy ötszáz férőhelyes mélygarázs megépítése, és a Fény utca forgalmának felszín alatti átvezetése is. A szükséges forrás pontos összegét nem tudta megmondani az igazgató, csak annyit, hogy 2015. év végéig 1,9 milliárd forintot már elköltöttek a projektre.
Az új parkok kapcsán nem beszéltünk a Déli-pályaudvar esetleges felszámolásával létrejövő zöldfelületről, de ezzel már valószínűleg a mesék birodalmába tévednénk.