2015. december. 28. 06:14 MTI Utolsó frissítés: 2015. december. 28. 10:38 Kult

Elhunyt a kétszeres Oscar-díjas Haskell Wexler

Elhunyt a Nem félünk a farkastól és a Száll a kakukk fészkére című filmek fényképezéséért Oscar-díjat kapó Haskell Wexler.

Kilencvenhárom éves korában vasárnap elhunyt Haskell Wexler kétszeres Oscar-díjas amerikai operatőr és aktivista, a '60-as, '70-es évek filmművészetének újító szellemiségéről ismert meghatározó alakja, akinek nevéhez olyan filmek fűződtek, mint a Nem félünk a farkastól és a Száll a kakukk fészkére. A filmest fia – a hangmérnökként kétszer is Oscar-díjra jelölt Jeff Wexler – tájékoztatása szerint álmában érte a halál. 

Első játékfilmes munkája Elia Kazan Amerika, Amerika című drámája volt, amellyel azonnal nagy elismerést és ezáltal sok megbízást szerzett. Sokoldalúságáról és intuitív megközelítéséről lett ismert, első Oscar-díját a Nem félünk a farkastól című 1966-os filmért kapta, ez volt egyébiránt az utolsó fekete-fehér film, amelynek operatőrét díjazták. Wexler kézi kamerával és közeli felvételekkel tette még drámaibbá az Elizabeth Taylor és Richard Burton főszereplésével készült alkotást. 

Ő fényképezte az 1960-as, 1970-es évek néhány meghatározó filmjét, így a Forró éjszakában című drámát a faji megkülönböztetésről Sidney Poitier és Rod Steiger főszereplésével, A Thomas Crown-ügyet Steve McQueen és Faye Dunaway főszereplésével, a Száll a kakukk fészkére című könyv adaptációját, a Dicsőségre ítélve című 1976-os életrajzi drámát – amelyért a második Oscar-díját kapta – és a Jane Fonda és Jon Voigt főszereplésével készült háborúellenes klasszikust, a Hazatérést is.

Hírhedt volt a rendezőkkel való összetűzéseiről, Francis Ford Coppola kirúgta őt A magánbeszélgetés forgatása közben, Milos Forman pedig a Száll a kakukk fészke munkálatai során vált meg tőle, ezért szerepel Wexler neve mellett Bill Butleré is a stáblistán. "Nem hiszem, hogy volt olyan filmem, amelyet én ne tudtam volna jobban megrendezni" – mondta évtizedekkel később. Ő maga is rendezett, túlnyomórészt dokumentumfilmeket.

Haskell Wexler egyike volt azon kevés operatőrnek, aki a nagyközönség számára is elég ismert volt ahhoz, hogy csillagot kapjon a hollywoodi Hírességek sétányán. Oscar-díjra összesen ötször jelölték, és még 89 éves korában is Emmy-díjat nyerhetett volna egy híres baseballjátékosról szóló film operatőreként, de végül nem ő lett a befutó.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.