A Forbes listájára olyan előadók kerültek még fel, mint Taylor Swift vagy Lady Gaga, de a harmadik helyen egy igazi meglepetést találunk.
A tavalyi listán még csak az ötödik helyet megszerző Katy Perry kereste a legtöbb pénzt a Forbes összesítése szerint 2014 júniusa és 2015 júniusa között. Az előző, 40 millió dolláros eredményéhez képest a most vizsgált időszakban 135 millió dollárt szedett össze.
Ennek nagy része a 2013-ban megjelent, Prism című negyedik albumához tartozó nagyszabású turné, a Prismatic World Tour bevételeiből tevődik össze, az említett egyéves időszakban 126 koncertet adott, és városonként több mint 2 millió dolláros bevételre tett szert. Ezen kívül szerződése van a Covergirl kozmetikai céggel, a divatárukat értékesítő Claire's-szel, illetve a saját parfümét is piacra dobó Cotyval.
A második helyen található Taylor Swift nevéhez fűződik 2014 legjobban fogyó lemeze, az 1989-ből 3,6 millió darabot adtak el. A 25 éves Swift is főként a lemezhez tartozó, sztárvendégekkel teli turnénak köszönheti azt a 80 millió dollárt, amit a Forbes szerint keresett egy év alatt.
Harmadikként nem egy női előadó, hanem egy zenekar futott be: a Fleetwood Mac ráadásul három férfi taggal is rendelkezik, de két jelentős énekesnő is játszik a bandában, Stevie Nicks mellé ugyanis tavaly visszatért Christine McVie is, így a zenekar kvalifikálta magát a Forbes énekesnői listájára. Az On With the Show nevű turnéjukkal 59,5 millió dollárt szedtek össze a vizsgált periódusban, ami elég volt a harmadik helyre, és olyanokat szorítottak maguk mögé, mint Lady Gaga (59 millió), Beyoncé (54,5 millió), Britney Spears (31 millió) vagy Rihanna (26 millió).