Nem meglepő, hogy Ian Fleming részben Churchill-ről mintázta a James Bondot fegyverekkel ellátó Q alakját. 1939-ben Churchill jó pár különc feltalálót tömörített egy csoportba, hogy a legnagyobb titokban létrehozza az MD1-et, a világ legeredetibb titkos fegyver-laboratóriumát. A feltalálók és katonai stratégák alkotta csoport több tucat elképesztő újítással állt elő, olyan eszközökkel, amelyek megváltoztatták a háború kimenetelét.

Bedford-ban Clark és Macrae együtt kezdte el tervezni a hajótesthez erősíthető, vízálló, időzítővel működő és robbanószerrel töltött szerkezetet. Megközelítési módjuk nem volt mindennapi: egy vékonyperemű fém salátástálat használtak, a szélén mágnesekkel rakták körbe, hogy így az egy másik fémfelületre tapadhasson. A próbálkozások során kiderült, hány mágnest kellett ehhez felhasználni. Az időzítő szerkezetnek robbanás előtt előre meghatározott tempóban kellett feloldódnia a vízben, elég időt hagyva a búvárnak az eltávolodásra. Természetesen ekkoriban nem létezett ilyen szerkezet.

Miközben ezen a problémán töprengtek, Macrae ánizsmagos golyócskákat evett, majd hirtelen rájött: minden édesség ugyanannyi idő alatt olvadt el a szájában. Az ánizsmagos golyók a különböző hőmérsékletű és sótartalmú vízben meghatározható ütemben olvadtak el. A páros azonnal felvásárolja az összes Bedfordban kapható finomságot, ezzel megfosztva a város gyerekeit a közkedvelt édességtől.

Egy egyszerű, cukorkával leszorított, rugóval működő kapcsolószerkezettel állnak elő. Amint a cukorka elolvadt, az ütőszerkezet felszabadult, és megütötte a detonátort, ami így aktiválta a bombát.

Ezután már csak egy problémát kellett orvosolni: szárazon kellett tartani a cukorkát, amíg be nem akarták indítani a detonációs folyamatot.

A megoldást egy új „háborús” eszköz hozta, az óvszer. Bedford környékén fel is vásárolták az összeset, így mindenki jelentős szexuális teljesítménnyel rendelkező férfiként gondolt a párra. Az óvszer mindaddig védte a cukorkát a víztől, amíg a búvár akarta. Valószínűtlen szerkezetük ezzel vált teljesen vízállóvá. A bombát így már csak egy szíjjal kellett rögzíteni a búvárhoz.

A német hadigépezet nem volt tisztában azzal, mi várt rá. Egy szabotőr fel tudta helyezni a hajók fémtestére a bombát, mivel a mágnes a helyén tartotta azt, az időzítő pedig biztosította a búvárnak a menekülést. A háború alatt ezrével gyártották ezeket az aknákat és legalább 7 japán hadihajót ezzel az új találmánnyal süllyesztettek el.

Csupán néhány háztartási eszköz és egy briliáns ötlet kellett a párosnak, hogy egy teljesen új, tömeggyártású ipari bombát adhassanak Churchill kezébe, amely képes a hajók, tankok páncélzatát is átütni.

A Spektrumon futó „Churchill kísérleti fegyverei” című műsorból kiderül, hogy a csoport olyan további kellékekből gyártott tömegpusztító fegyvereket, mint a parafa dugó, fejfájás csillapító tabletta vagy egy közönséges zokni.