Zárolták Emir Kusturica világhírű boszniai szerb filmrendező magáncégének számláját, miután egy vizsgálaton kiderült, hogy a boszniai Szerb Köztársaság kormányának támogatásával létrehozott vállalat 600 ezer euró adótartozást halmozott fel Bosznia-Hercegovina felé.
Egy Banja Luka-i székhelyű internetes oldal értesülései szerint Kusturica cége nem tudta bemutatni az adókedvezményre való jogosultságot igazoló dokumentumokat, miután az adóhatóság emberei szabálytalanságot állapítottak meg egy ellenőrzéskor.
A becslések szerint az Andricgrad cég kicsivel több mint 1,2 millió konvertibilis márkával (600 ezer euró) károsította meg a bosnyák államot, ezért zárolták a vállalat számláját és megtiltották a birtokában lévő ingatlanok eladását.
A kővárosnak is nevezett Andricgradot (Andricváros) az észak-boszniai Visegradon, az irodalmi Nobel-díjas Ivo Andric Híd a Drinán című regényének színhelyére álmodta meg Kusturica.
A filmrendezőnek nem volt pénze a komplexum megépítésére, de sikerült anyagi támogatást szereznie a boszniai Szerb Köztársaság elnökétől, Milorad Dodiktól.
Az Andricnak emléket állító és egyben turisztikai célpontként is szolgáló Andricgradot 2014 júniusában adták át Dodik és Aleksandar Vucic szerb kormányfő jelenlétében.
* * * Már teljesen ingyenes bankszámlák is elérhetőek
Sokan fizetnek éves szinten több tízezer forintot csak azért, mert van saját bankszámlájuk. Azonban léteznek már teljesen ingyenes számlacsomagok is! A Bankmonitor bankszámla kalkulátora – a bankolási szokásai alapján - mindenkinek személyre szabottan megmutatja az elérhető legkedvezőbb ajánlatokat.