Először is tisztázzunk: Bob Marley nem "reggae-zenész". Ahogy Robert Johnson sem "blues-zenész". Persze az, ha dalai formanyelvét vesszük alapul, de ami ennél fontosabb, hogy kategóriák és stílusok felett álló dalszerző-énekes és újító és popszemélyiség. Olyan, akinek azon a polcon a helye, ahol a legnagyobb, egyenként is számos zenei stílust érintő, azokkal kísérletező, de többnyire mindet integráló, azokat saját képükre formáló poprocker, többek közt John Lennon, Paul McCartney, David Bowie, Bob Dylan, Prince, Neil Young vagy Paul Simon lemezeit és átvitt értelemben, életműveit tároljuk.

Nem mintha a reggae mint önálló entitás nem volna fontos, de még mennyire az: izgalmas és sokszínű világ, ami egyébként olyanokat ihletett meg, mint a már említett Lennon, Simon vagy a Rolling Stones, a Police és a Clash, de általában is kölcsönhatásba lépett olyan fontos szubkultúrákkal, mint a punk vagy a hiphop. Ahogy egyébként mindaz, ami köré rakódott, vagy amivel kapcsolatban áll az életstílus, filozófia, sőt vallás. Az egyik legintaktabb és -kompaktabb cucc a könnyűzene történetében. De ez már egy másik történet.

Ja, igen, és a No Woman No Cry, nem azt jelenti, hogy Nincs nő, nincs sírás.

Robert Nesta Marley tehát pontosan 70 éve, 1945. február 6-án született a jamaicai Nine Mile-ban európai- és afrikai-jamaicai szülők gyermekeként. 12 évesen került Kingston szegénynegyedébe, Trenchtownba, ahol többek közt gyerekkori barátjával, Bunny Wailerrel és Peter Tosh-sal énekelt egy vokálegyüttesben. Első felvételeit 1962-ben készítette el, egy évvel később ugyancsak többek közt Wailer és Tosh társaságában alakította meg a Teenagers együttest – ebből a zenekarból lett később a Wailers. A még Wailing Wailers nevű együttes Simmer Down című dala 1964-ben jamaicai listavezető lett. Marley 1966-ban vette el Rita Andersont, egy időre – gazdasági bevándorlóként – az Egyesült Államokba költözött, s ekkoriban, a hatvanas évek végén fordult a rastafari vallás felé.

Marley és a Wailers három nagyszerű jamaicai album után 1972-ben szerződött le a könnyűzene-történelem egyik legfontosabb lemezkiadójához, az Island Recordshoz, s egy évvel később itt jelent meg a kommerciális értelemben és a műfaj szempontjából első igazán fontos lemezük, a Catch a Fire, majd ugyanabban az évben a Burnin'.

1974-ben a Wailers felbomlott – a nagy hármas, Marley, Tosh és Wailer, szétszéledt, mindhárman szólóban folytatták, bár Marley továbbra is Bob Marley & The Wailers néven adta ki sorlemezeit, melyből 1981-ben bekövetkezett haláláig összesen hat (és egy posztumusz) jelent meg. Bár egyik jobb, mint a másik, de az említett Burnin'-t, a 1974-es Natty Dreadet, az 1977-es Exodust és az 1980-as Uprisingot kiemelnénk a sorból, s gyorsan mellé is csapnánk egy másik mesterművet, az 1978-as Babylon By Bus című koncertlemezt.

Slágereinek és emlékezetes dalainak listája kis túlzással végtelen, de legalábbis olyan hosszú, hogy a szerkesztőknek sosem okozott gondot mondjuk egy dupla albumot megtölteni emblematikus dalokkal, úgy, hogy egy alkalommal sem kell a továbbléptető gombhoz nyúlnia az egyszeri hallgatónak, ráadásul az elmúlt harminc évben fél tucat ilyen-olyan Marley-kompiláció is kijött. Get Up, Stand Up, Stir It Up, Wainting In Vain, No Woman, No Cry, Is This Love, Redemption Song, Could You Be Loved, Buffalo Soldier, Iron Lion Zion. Van hova nyúlni.

Marley-t - aki a brazil Santos labdarúgóklub szurkolója, a pánafrikanizmus szószólója, rastafariként Hailé Szelasszié etióp császár híve, a marihuánafogyasztás gyógyító szentségének propagátora volt – 1977-ben diagnosztizálták a lábkörme alatt talált melanómával. A városi legenda szerint egy focizás során szerzett sérülés vezetett a rákbetegséghez, mások ezt cáfolják. A zenész – a rastafari vallás szabályaira hivatkozva – nem fogadta meg orvosai tanácsát, akik azt javasolták, hogy azért, hogy megállítsák a rák terjedését, amputáltassa nagylábujját.

Betegsége ellenére a hetvenes évek végén továbbra is dolgozott és turnézott. 1980-ban nagy sikerű európai turnén vett részt, majd New Yorkban, a Madison Square Gardenben adott két koncertet. Utolsó fellépése 1980. szeptember 23-án volt Pittsburghben. Betegsége ekkor már folyamatosan romlott, a turné többi részét lemondták, egy bajor klinikára utazott különleges kezelésre.

Miután nyolc hónapig harcolt a rákkal sikertelenül, hazaindult Jamaicába, ám a miami átszállás idejére állapota annyira leromlott, hogy a floridai nagyvárosban kórházba kellett szállítani. Ott halt meg 1981. május 11-én, 36 évesen.

"Pénzzel nem lehet életet venni" – ezek voltak utolsó szavai Ziggy fiához. Tizenegy, de egyes források szerint tizennégy saját és örökbe fogadott gyermeket hagyott maga után hét (de az is lehet, hogy tíz) anyától.