Kult hvg.hu 2015. január. 22. 13:10

Fotó: Így néz ki a megtépázott DiCaprio a Birdman rendezőjének új filmjében

Az idei Oscar-gálán is esélyes Alejandro González Iñárritu új filmjében egy bosszúra éhes prémvadászt játszik Leonardo DiCaprio – már most megjelentek az első képkockák a decemberben érkező filmből.

Miután végigrajongta a szakma és a kritika a Birdman című filmjüket (a hvg.hu is éltette a kilenc Oscarra esélyes alkotást), a mexikói Alejandro González Iñárritu-Emmanuel Lubezki rendező-operatőr páros újra összeállt, hogy 2015-ben is egy hasonlóan kísérletező mozival rukkoljanak elő.

Az EW riportjából kiderül, hogy a The Revenant címre hallgató filmet – ami Michael Punke regénye alapján készül – az ember által érintetetlen távoli helyszíneken, kizárólag természetes fények használatával forgatják, ami azt jelenti, hogy naponta mindössze néhány órát tudnak felvenni, ezért a forgatás egészen áprilisig húzódik majd.

Az igaz történeten alapuló regényből készülő film az 1800-as évek elején játszódik, amikor a prémvadász Hugh Glass-t (Leonardo DiCaprio) helybenhagyja egy grizzly medve, de a kitartó férfi a megmenekül a haláltól, és 200 mérföldes túrával visszatér a civilizációba, ahol megkeresi azokat, akik cserbenhagyták, amikor a segítségükre lett volna szüksége – őket Tom Hardy, Will Poulter és Domhnall Gleeson alakítják majd.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.