Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Folytatjuk az év legjobb sorozatai - második rész. Most a már 2014 előtt elkezdődő, általunk legjobbnak ítélt szériákat vesszük számba. Az összeállításban megtalálhatóak a kis híján a fél világot lázban tartó szériák, kevésbé ismert, de bátran újító kultsorozatok is, de egy közös vonás összeköti őket: vagy tartották, vagy tovább fokozták a már megszokott színvonalat.
Trónok harca – 4. évad (Game of Thrones)
Sean Been az idén már Martin Odumként próbálta feledtetni, hogy anno, Ned Starkként elvesztette a fejét. Mostanra, három évaddal későbbre az is körvonalazható, hogy a bika méretű farkasokkal táncoló Starokok kora is végérvényesen lejár. Akinek eddig nem lett volna nyilvánvaló: a hozzájuk hasonló nagykirályi álmokat kergető családból e szövevényes történetben van még vagy hat. Amiből leginkább az következik, hogy a torrent világban letöltési rekordokat döntögető széria fantasy világát megálmodó George R. R. Martinnak mindig van hová nyúlnia, ha valakikre ráunna éppen. Meg is teszi, a legváratlanabb pillanatokban.
Az HBO-nak a Game of Thrones-nál grandiózusabb vállalkozásba legfeljebb egy saját Mars-expedíció indítással foghatott volna bele, de ma már befektetői kockázat nincs, és ez a magabiztosság meg is látszik az idei évadon. A brandépítés rutinfeladattá vált. Mélyen, a gyökerek között felsejlik ugyan az alaposság és grandiózusság eredőjeként a csak két évadot megélt Róma és az "amilyen a Ryan közlegény megmentése lehetett volna" címkével bármikor műsorra tűzhető Az elit alakulat is, de a termés nagyságát ma már az a felismerés határozza meg, hogy a nézők meddig kajálják még a sok komponenssel dolgozó, a hatalom-, és koronavadászatról szóló misztikus történetet.
Az idén zabálták, mert szerethető marad, de egyre kalózabbá válik Arya, és mert jó tempóérzékkel fel-felhangzik a "Hodor, Hodor" is. Meg mert végre érteni vélhetjük, miért őrül meg a vörös bosziért Davos Seaworth, s az is kiderül, hogy van logikus magyarázata Petyr Baelish árulásainak. A Sárkányok anyja pár lépéssel persze közelebb kerül a végső összecsapáshoz, de ennek potenciálja azzal válik láthatóvá, hogy Délen neki éppúgy az uralkodási gondokon kell ehhez úrrá lennie, mint Északon, ahol a vadak ellenében a fattyú Jon Snow egyre magabiztosabban halad a legendává válás felé. Mindezek azonban a negyedik évadnak nem a velejét, inkább csak a vérkeringését adták.
A falakat döngető sikerhez szükséges "tolóerőt" azonban az idén a királyölő Lannisterek fokozatosan átpozicionálódása adta. Elhalványul végre Cersey anyakirálynő figurája, szadista fiát utoléri a végzete, s a vérfertőző Jaimeé is rohanni kezd a megvilágosodás felé. Az igazi családi drámát azonban nem ők adják elő, hanem az öregkora ellenére hataloméhségét csillapítani nem tudó Tywin és "félember" fia, Tyrion. Az előbbit játszó Charles Dance tévés és filmes nagysága nyilvánvaló – ha az 1981-ben készült James Bondból nem mindenki számára nyilvánvaló, hogy kilóg a gárdából "felfelé", a 20 évvel későbbi Gosford Park Lord Stockbridgejére nem lehet nem emlékezni. A 4. évad 10. része után viszont azt állítjuk: a mozikban eddig leginkább epizódszereplőként felbukkanó Peter Dinklage élete legjobb alakítását nyújtva, óriásként magasodott mindenki fölé. (SzMI)
Hol?: HBO
Híradósok – 3. évad (The Newsroom)
A határtalan idealizmussal megáldott Aaron Sorkin az amerikai álom megszállottja, ezt bizonyította már a moziban (Egy becsületbeli ügy, Szerelem a Fehér Házban, Social Network, Pénzcsináló) és tévében (Esti meccsek, Az elnök emberei) egyaránt. A Híradósok sem kivétel, a szenzációhajhász és nézettségorientált tévézéssel Don Quijoteként szembeszálló hírműsor működéséről szóló sorozat a harmadik és egyben utolsó évadjával jelentkezett 2014-ben.
Szánalmas, ha valaki azt gondolja, hogy Jeff Daniels karrierjének a csúcsát a Dumb és Dumber (vagy a film második része) jelenti. Egyrészt, mert ezek szerint a Ragtimetól a Kairó bíbor rózsáján át a Paper Manig az illető kihagyott jó pár, valóban számításba veendő filmet. Másrész pedig, itt van az Aaron Sorkin által megálmodott The Newsroom. Minden idők legjobb híradós szériája.
A sorozat a valóságban történik (szó sincs itt játékról!), arra reflektál, ami valóban megtörténik. Az idei első rész például a 2013-as bostoni maratoni futóversenyt ért pokolgépes merénylet hírével indul, és láthatóvá teszi, mi minden történik addig, amíg az esti híradó arca ezzel kapcsolatban a főcímzene után megszólal. A sorozat e tekintetben annyira realista (stresszes és éppen annyi feszültséggel felpumpált), amennyivel még valóban elhihető: így működik egy tévés híradó szerkesztősége.
Az idei évad csak 6 epizódból áll, mivel Sorkin ennyit volt hajlandó lezárásként a sorozatnak megírni. De a részek egytől egyig a televíziós filmgyártás remekművei. A lényegében egyetlen nagy térben (a szerkesztőségben) felvett történetek, ahogyan a dramaturgia is, tavaly kicsit szétszaladtak, de most az HBO mindent feledtetve, kopogósan feszesre és fókuszáltra vágta. Nem hagytak benne időt, helyet és teret sem annak az amerikai sorozatokban szokásos, szezon-közepi, hézagkitöltős maszatolásoknak.
Oké, a Híradósok persze nem a valóság, és Amerikában sem az. Így azon sincs csodálkozni való, hogy a republikánus Will McAvoyhoz nálunk senki nem mérhető (se Németh Balázs, a közszolgálati híradós főarc, se az RTL klubos Erős-Szellő páros összeadva nem érnek vele egy dimenzióba). Azon sincs nagyon mit magyarázni, hogy a képernyőn látható arcok mögött gürcölő csapattagok közt is hiába keresnénk Jim Harper-féle szerkesztőket, vagy az ez évben a filmsorozatban csúcsra járatott Neal riporterfiguráját (akit a Gettómilliomosból ismerős Dev Patel alakít, zseniálisan). A Híradósok mégis függőséget okoz. Megnézzük, aztán elgondolkodunk azon, mi minden működne másképp, ha egy országos televíziós csatorna komolyan venné, hogy képes akár megütközni a politikai és/vagy gazdasági főszereplőkkel. (BZs, SzMI)
Hol?: HBO
Hannibal – 2. évad
Fenntartásaink lehetnek ugyan a kultfilmek folytatásaival kapcsolatban, de a Hannibal esetében a félsz alaptalan. Nemcsak azért, mert a sorozat előzmény és nem folytatás, hanem mert nem is igyekszik azt az ismételhetetlen hangulatot újrateremteni, amit az Anthony Hopkins által tökéletesre fejlesztett karaktertől megszoktunk A bárányok hallgatnak óta.
A Mads Mikkelsen által játszott fiatal Hannibal Lecter, sikeres pszichiáter, aki tanácsadóként dolgozik a rendőrségnek, és csak a páciense, Will Graham tudja róla, hogy pszichopata sorozatgyilkos. Ebből a kínos szituációból ered az idegtépő macska-egér játék. Manipulálni tudja-e a gyilkos a rendőrséget vagy a páciens a pszichiátert? Ugyanis a részről részre megoldott beteges gyilkosságok mellett a fősztori mégis csak az, hogy Mikkelsen Hopkinsétól teljesen eltérő, mégis hibátlan modorú és halálosan zseniális Lecterére hogyan képes Graham rázárni a szájkosarat. Amíg az első évad Hannibal átmeneti győzelmével ért véget, addig az idei évadban a pandúrból rablóvá avanzsált Graham igyekszik visszaszerezni tekintélyét, nőjét és józan eszét. Nem tudjuk, kinek drukkoljunk. Apró betűs rész: a képeken feltűnő gasztroorgia ellenére a részek alatt a táplálkozás nem ajánlatos. (KA)
Hol?: AXN
Terápia – 2. évad
Az izraeli sorozat magyar adaptációja második évadjához ért, és nem okozott csalódást. Valóságos kultusza alakult ki már az első etapban, pedig tulajdonképpen szinte csak beszélő fejeket látunk a képernyőn. Dargay András pszichiáter sorban fogadja pácienseit: ezúttal a pánikbeteg politikust, a súlyos megpróbáltatások elé néző fiatal építészhallgatót, a már megismert és azóta elvált házaspárt, akik kiskamasz fiukért aggódhatnak, illetve a látszólag sikeres ügyvédnőt, akinek az élete tulajdonképp egy csődtömeg. No meg ott van a főhős is, aki szintén elég bonyolult élethelyzetben van.
Az a furfang mindebben, hogy a sztorikat krimiszerűen, lassan, szövevényesen lépésről lépésre, epizódról epizódra fejti fel a sorozat. És ez pont olyan izgalmat, feszültséget okoz, mint amit a legjobb krimiktől megszoktunk. Mellesleg a beszélgetéseket nézve időnként elkezdünk gondolkodni saját magunkon, saját életünkön is. Miközben tehát a Terápia egy jó krimi, egyben kollektív terápia is. (BI)
Hol?: HBO
Homeland: A belső ellenség – 4. évad (Homeland)
A harmadik évad vége szinte tökéletes lezárásnak tűnt az egyre inkább a CIA közel-keleti akcióira fókuszáló Homelandben. A készítők és a gyártó Showtime azonban érthető okokból nem akart idejekorán megszabadulni napjaink egyik legnézettebb szériájától. A folytathatatlannak tűnő történet a negyedik évadra vált teljesen egy főszereplőssé: Carrie Mathison (Claire Danes) ebben az évadban olyan feladattal találja szembe magát Pakisztánban, amelynek súlya alatt még e rendíthetetlennek hitt nő is meg-megbotlik néha.
Bár az évad döcögősen indult, a későbbi részekben néhány titkos akció annyira feszült, és jól megkomponált, hogy emiatt a langyosabb részeket is simán megbocsátjuk. Ráadásul az évad egy kifejezetten bátor megoldással ébreszti fel a nézőben szunnyadó moralistát és külpolitikust, mivel az amerikai és a pakisztáni oldal felelősségét is ugyanúgy firtatja. Később persze azért kellőképp érzékletesen teszi visszataszítóvá az írócsapat a tálibok műveleteit, hogy mindenki jól értse, ki a rossz ebben a harcban.
Az alkotócsapat ebben az évadban jutott a legközelebb ahhoz, hogy a drámát és az akciót is megfelelő mértékben adagolja. Végre kevesebb a feleslegesnek ható lelkizés, bár Carrie és kislányának viszonyát azért ennél jobban is meg lehetett volna oldani. Cserébe viszont kaptunk egy olyan női antihőst (Tasneem Qureshi, ISI-ügynök), aki képességei alapján még simán lehet Carrie fő ellenfele a következő évadban. Peter Quinn (Rupert Friend) előtérbe helyezése is jót tett a sorozatnak, bár az ő magánéleti problémáinak, és vívódásainak is talán túl sok időt szenteltek.
A hibák ellenére a Homeland mindenképp megérdemel még egy esélyt azoknak is, akik már a korábbi évadok közben otthagyták a szériát. Méghozzá azért, mert két-három részben ez az évad olyan szintre viszi a titkosszolgálati-háborús drámák műfaját, amit az utóbbi években csak néhány mozifilmnek (pl.: Zero Dark Thirty - A bin Láden-hajsza) sikerült megkarcolnia. A következő évad viszont megint vízválaztó lehet a sorozat életében – nagyon befulladhat vagy nagyon felpöröghet még Carrie harca a politikai játszmák kereszttüzében. (BÁ)
Hol?: Az első két évadot az RTL 2 adta le, a harmadik és negyedik évadot egyelőre még nem mutatták be Magyarországon.
Csajok – 3. évad (Girls)
Miután a viszonylag sötét hangulatú második évad végén Hannah (Lena Dunham) és Adam (Adam Driver), illetve Marnie (Allison Williams) és Charlie (Christopher Abbott) is újra összejöttek, egy viszonylag könnyed startra számíthattunk az új szezonban. De nem a Csajokról lenne szó, ha nem egyből egy újabb szakítással indítottak volna – igaz, Marnie-ék kapcsolatának végéről nem a sorozat írói, hanem Christopher Abbott önkéntes távozása tehetett.
Ez viszont tökéletes lehetőség volt arra, hogy az egyre trendibb Adam Driver (Llewyn Davis világa, Star Wars 7) karakterét is jobban előretolják. A furcsa páros karrierbeli sikerei – Hannah újságírói, Adam színházi pályáján jut egyre előrébb – a magánéletükre is hatással vannak, főleg, hogy a rosszalló szülők, a haldokló nagymama és a problémás barátok sem hagyják szó nélkül a kapcsolatot. Közben Jessa elvonóra kerül, Shoshanna szakít szűzlány-imázsával, Marnie pedig énekelni kezd. A Csajok még mindig az egyik legigazabb, legszókimondóbb felnövés-sorozat, a huszonévesek látszólag véget nem érő útkereséséről. (BZs)
Hol?: HBO
Orange Is The New Black – 2.évad
Amire a hollywoodi forgatókönyvírók lassan évek óta nem képesek, az egy örök kívülálló sorozatírónak csuklóból megy: Jenji Kohan képes volt hiteles, ellentmondásos, többdimenziós női karaktereket mozgóképre adaptálni. Kohan már korábban is bizonyított a Nancy ül a fűben első évadjaival, de amit az Orange Is The New Black első évadjában az asztalra tett, az egyértelműen pályája eddigi csúcsát jelenti.
A lecke tehát fel volt adva, de a Netflix kreatívjai és Kohan biztonsági játék helyett inkább kockáztattak, és a női börtönben játszódó sztori középpontjából egész egyszerűen kiemelték az első évad főszereplőjét, Piper Chapmant, és egy kaleidoszkópszerű narratívával, minimum tíz-tizenöt egyenrangú karakterrel folytatták a szókimondó és kompromisszumoktól mentes dramedyt. Egy olyan korban, ahol a forgalmazók azért nem mernek néhány filmet mozikban bemutatni, mert nincs egy széles körben ismert színész a produkció mögött, akit a plakátokra lehetne pakolni, a központozás elhagyása minimum merész húzás volt. De nagyon bejött.
A második évad ugyan egy végtelenül egyszerű jó és rossz (kevésbé rossz és rossz) szembeállításra épült, de Red és Vee ütköztetése mellett bőven volt még muníció az írócsapatban. Újabb, az első évadban ki nem fejtett karakterekre jutott akár egy egész rész, és így az a faramuci helyzet is előfordulhatott néhány nézővel, hogy a második évad végére olyan szereplők váltak a kedvenceikké (pl.: Rosa, Taystee), akiket az első adag könnyen elfelejtett. Az OITNB-t a Netflix a House of Cards büdzséjének töredékéből készítette, és a képek karcossága, a szabadjára engedett dialógusok ugyan néha a fókuszálatlanság érzetét keltik, de hát egy börtönhöz ez az mozdulatlan idő érzetét keltő narratíva passzol. (BÁ)
Hol?: Ezt a sorozatot egyelőre egyetlen magyar csatorna sem vetíti.
Kártyavár – 2. évad (House Of Cards)
„Azt hitték elfeledkeztem magukról? Vagy talán azt remélték?” – kérdezte minden idők egyik leghátborzongatóbb epizódjának végén egy tükrön keresztül a nézők „szemébe néző” Frank Underwood, aki a második évadra emelte a tétet, és még ösztönösebb ragadozóvá vált. Mégis, ennek ellenére, vagy épp ezért néha képtelenek vagyunk beismerni magunknak is, hogy titkon ennek a gerinctelen alaknak drukkolunk.
Kevin Spacey ebben az évadban is ficánkol a dörzsölt politikus szerepében, és bár minden néző sejtette, milyen végkifejlet felé tart az évad, nem győztünk rácsodálkozni, milyen mocskos is lett a főszereplő útja egészen a 26. fejezetig tartogatott célpontig. Fura módon épp az évad nyitánya sikerült talán a legfeszesebbre, de egy olyan sorozattól, aminek mind a 12 részét egy nap alatt dobják a Netflix-előfizetők elé, nincs is min csodálkozni.
A második évad tempóján érződött, hogy a készítők különösebb nyomás nélkül dolgozhattak (zsebben volt a szerződés a következő évre is), hiszen ezúttal Underwood alelnöknek az első etappal ellentétben nem írtak mind a tizenhárom részen keresztül kitartó, erős ellenfelet. Sőt, kijelenthető, hogy az utolsó részekben már szinte csak Underwood dominált, ami azért hagyhatott a nézőkben hiányérzetet, mert a kínai oligarcha, Feng, vagy a mélyinternet bugyraiba merészkedő újságíró, Lucas egy kiérleltebb forgatókönyvvel talán még izgalmasabbá tehette volna Underwood senkinek sem kegyelmező törtetését. Azért így sem panaszkodhattunk, hiszen a fényképezés, a beállítások, a zenehasználat, egyszóval az atmoszférateremtés még mindig mesterien megy Fincheréknek, de jövőre már jó lenne a minden részletet átható profizmus, illetve a Robin Wright és Kevin Spacey közötti kémia helyett a jól előkészített drámai fordulatokat kiemelni. Ugyanis a Kártyavárra is igaz, amit Underwood mond egy ízben a tükörbe: „egyszerre csak egyik lehetsz: vadász vagy áldozat”. (BÁ)
Hol?: A Telekom Moziklub csomagban található AXN Now kínálatában.
Utopia – 2. évad
Némileg kilóg a mezőnyből az Utopia, hiszen a brit Channel 4-on bemutatott szériáról már lehet tudni, hogy az idei szándékosan nyitva hagyott befejezés nem éri meg a folytatást. Az Utopia nézettsége visszaesett, ez a szomorú vég oka, ami már csak azért is nehezen érthető, mert a második évad sem okozott kevesebb fejtörést és megdöbbenést, mint az első.
Viszont jó, hogy épp Fincher projektje után került sor az Utopia bemutatására, hiszen az amerikai rendező a Holtodiglan forgatása után épp e sorozat amerikai változatán dolgozik. Ez is jelzi, hogy méltatlan a brit sorozat rétegsikere, hiszen a széria egyes epizódjaiba annyi vizuális és dramaturgiai ötletet zsúfoltak, hogy abból egy másik produkció évadokig megélne.
Az Utopiát műfajilag is nehéz besorolni, mert minden benne van, amire a 2010-es évek szkeptikus, és újra szomjazó képernyőfüggői vágynak. Az Utopia cselekménye egy titokzatos képregény körül bonyolódik, és maga a sorozat is sokszor a képregények megoldásait kölcsönzi. Harsány, szinte már természetellenesnek ható színek, rajzfilmszerű karakterek és rengeteg erőszakos jelenet jellemzi Dennis Kelly alkotását. A cselekményt ráadásul keresztbe-kasul szövi egy kormányok, titkosszolgálatok felett is átívelő hatalmas összeesküvés-elmélet – mindez nyakon öntve az angoloktól elvárt beteg humorral.
Címszavakban ez lenne az Utopia, ez a fura sci-fi/thriller/dramedy keverék, és bár a második évadra talán kevesebb emlékezetes jelenet jutott, azért a második nekifutás is bőven hozott csúcspontokat (főleg a múltba röpítő, különálló előzményrész, amivel a 2. évad startolt). Ha lenne sorozatírói képzés, akkor az Utopia kötelező tananyag lenne, szokatlan és előremutató megoldásai miatt. Mi előre szóltunk. (BÁ)
Hol?: Ezt a sorozatot egyelőre egyetlen magyar csatorna sem vetíti.
Amerikai Horror Story -The Freak Show (4.évad)
A tematikus évadokkal érkező horrorsorozat idén egy freakshow-cikusz életéről szól, és az első három évadhoz képest sokkal kevésbé „horroros”, amellett, hogy a para-klisék (pl.:gyilkos bohócok) zért még így is gyakran szerepet kapnak. Az előző évadokhoz képest le is lassult a történet, úgy tűnik, főleg a visszatérő nézőkre koncentrál a sorozat, így a karakterek bemutatására és megszeretésére (és kinyírására) is jut bőven idő.
Annyiban azonban összekapcsolódnak az évadok, hogy mindegyik egy-egy elzárt, saját rend szerint működő társaság belső világában játszódik, így a thrilleres borzongató elemeket a néző hajlamos a saját valóságától eltérő rendnek érteni.
A belső rend a cirkuszban is nagyon fontos lesz, hiszen annak fenntartása, bomlasztása, illetve a befogadás mozzanatai vezetik a történetet. Az évad a freakshow tematikájához kapcsolódva leginkább az ijesztő, rendellenes és megcsinált alakok háttértörténetére, egyéni tragédiáikra, szorongásaikra és félelmeikre koncentrál. Az Amerikai Horror Story így a klasszikus test-horrorok gondolatmenetét viszi tovább, kihasználva azt, hogy egy sorozatban jóval több idő jut a kifejtésre. A gonosz ezúttal nem is kézzelfogható a sorozatban: nem hirtelen előugró rémekkel, hanem a mindenkiben lakozó sötét oldal jelenlétének felvillantásával ijesztget. (MK)
Hol?: A korábbi évadokat a Viasat6 tűzte műsorára.
Downton Abbey – 5. évad
Ha képesek vagyunk túllépni azon, hogy a Titanic elsüllyedésének hírével 2010-ben indított Crawley család történetnek már két évaddal ezelőtt, azzal véget kellett volna érnie, hogy Lady Mary és Matthew (a fogadott távoli rokon) végre egymásra találnak, és a birtok megmentésére is összeállt a családi nagykoalíció, akkor el kell ismerni, hogy Sherlock ide, Luther oda, továbbra is a Downton Abbey maradt az angol tévéfilmkészítés legnagyszerűbb produkciója.
Persze, úgy viszonylag könnyű, hogy az epizódok költségvetése már-már a mozifilmes büdzsékét súrolja, de egyrészt ilyet láttunk már korábban (például a késői Poirot-részek esetében, mint amilyen az újraforgatott Gyilkosság az Orient Expresszen is), másrészt pedig kit érdekel, hogy sok pénzből van, ha a végeredmény ez. És ha az újramelegített "Free Bates!"-vonal már nem olyan friss és drámai, mint az volt elsőre, és az Allen Leech által megformált, autószerelő-sofőrből lett rokon sztorijában is sokkal több van, mint amit láthattunk, de ezen nincs csodálkozni való. Azért nincs, mert a Downton Abbey-nak továbbra is éppen az adja a varázsát, hogy a tökéletes díszletek közt forgatott jelenetek perfekt dialógusain túl képes azzal rabul ejteni a nézőt, hogy végtelenül nagy körökben mutatja meg a vidéki brit arisztokrácia alkalmazkodását a két világháború közt drasztikusan változó világhoz.
Jóllehet, az egyes karakterek (mint a tudásra nyitó Dasey, a hormonokkal vívódó Thomas, vagy a félénken sziporkázóvá váló Mr. Moseley) ebben az évadban meglepő jellemváltozáson mennek keresztül, de mindez a Crawley-sagát kitaláló és író Julian Fellowesnek arra kell, hogy az eddig is körbebástyázott tézist tovább erősítse. E szerint: történhet bármi, kényszerüljön megkötni bármilyen (ésszerű) kompromisszumot, Robert Crawley, Grantham Earlje egyenes derékkal a nyeregben marad. Ezen még az sem változtat, hogy az idei karácsonyi bónusz epizódban (Shirley MacLaine után egy újabb hollywoodi szupersztár) George Clooney is beugrik egy cameóra. (SzMI)
Hol?: Magyarországon a sorozat negyedik és ötödik évadát 2015-ben mutatja be a a Story4.
A sorozatok között szándékosan nem állítottunk fel sorrendet, mivel műfajuk, epizódjaik hosszúsága és költségvetésük is eléggé különbözik egymástól. A listát összeállította: Balla István, Bicsérdi Ádám, Bodnár Zsolt, Kocsis Andrea, Murányi Krisztina, Szabó M. István.
A legjobb sorozatokat összegző cikksorozatunk első részét, a legjobb újoncokkal itt olvashatja.
