21. Kispál és a Borz – Naphoz holddal (1991)

Képzeljük el, hogy lemezbolti eladók vagyunk, és az üzletbe tévedő külföldi azt kéri tőlünk, mutassunk neki valami olyat, ami hamisítatlanul magyar. Olyat, ami csak ezen a nyelven, csak ebben az országban jöhetett létre. Nos, ebben a helyzetben nagy a valószínűsége, hogy a Naphoz holddalhoz nyúlunk. És figyelnénk a vevőnk reakcióját, ahogy felhúzza a szemöldökét, amikor azzal a bizonyos hosszú kiáltással kezdetét veszi a Lefekszem a hóba.

Azért (is) remek lemez a Naphoz holddal mert sokadik hallgatás után is olyan, mintha először találkoznunk vele: friss, energiától duzzadó, és persze minden alkalommal másik szám tetszik a legjobban. Lovasi szerint vicces, de szerethető lemez ez, tudja, hogy mit lehetett volna kihozni ebből az alapanyagból. Csak hát mi mezei hallgatók más kritériumokat támasztunk egy lemezzel szemben, és nem feltétlenül azt figyeljük, jól szól-e az anyag. A hallgató sok esetben jobban vonzódik a tökéletlenhez, mert azt sokkal közelebbinek érzi magához.

Ma már rengeteg anekdota ismert az albumról: tudjuk, hogy a cím egy félrehallás eredménye; hogy Lovasi román munkásokkal együtt hajtogatta a borítót a kazettákba, azt a borítót, amin a szemfülesek hamar kiszúrták a péniszt; hogy az Őrjárat véletlenül került fel a lemezre. Ilyen adalékok azonban csak akkor érnek valamit, ha mögöttük valódi tartalom áll: és a tizenhárom szám nem is okoz csalódást.

Rengetegszer próbálták már megfogalmazni a titkot, úgyhogy most nem érdemes azt fejtegetni, hogy Lovasi vércsehangja, Kispál András ösztönös gitárjátéka, vagy a kettő együtt emelte-e ki a mezőnyből a pécsi bandát. Elég, ha úgy tekintünk a Naphoz Holddalra, mint egy felszabadult kiáltásra, arról, hogy de jó, hogy vége a nyolcvanas éveknek. Arról, hogy vége az enerváltságnak, a beletörődésnek, és ha bénák is vagyunk, miért ne gúnyolhatnánk ki magunkat. A Naphoz holddal a magyar történelem egyetlen forradalma, ami úgy hozott új korszakot, hogy nem járt súlyos áldozatokkal.

22. Európa Kiadó – Jó lesz…  ’84 (1997)

"Mint eltévedt utazó érkezel - / egy rozsdás város a történelem / szerinte te se létezel / és mindenki halott a környékeden" – különös játéka sorsnak, hogy az Európa Kiadó létezésről, időről, történelemről filozofáló műsora tizenhárom éves késéssel jelent csak meg hivatalosan.

A Jó lesz... tényleg egy a történelemben eltévedt utazó, aki nem is akar helyet találni, letelepedni sehol - pont ezért időtlen. Hátborzongató, ahogy Menyhárték kegyetlen őszinteséggel szabadítják fel a tudatalattinkban fészkelő gondolatainkat. Legyen szó szerelemről ("az igazi szerelemben nem hiszek/ a mocskos szerelem nem éri meg"), a korszellemről ("valami végleg megváltozik /összeomlik hangtalanul, /ami van és ami nincs/ nem vész el, csak átalakul"), vagy - bármennyire is banálisan hangzik - a kiismerhetetlen emberről ("a létezés már félsiker/ és én nyomon vagyok, vagy nyomot hagyok?").

Egyáltalán nem meglepő, hogy a harmincas évforduló apropóján feldolgozáslemez készül a Jó lesz…-ből. Ez a lemez diadalittasan vonulhat be a történelembe, mert fikarcnyit sem vesztett erejéből.

23. Európa Kiadó – Szavazz rám (1989)

A normális stúdiókörülmények között felvett, és rendes időben kiadott Szavazz rámon két olyan dal (Megalázó, Jó lesz) is helyet kapott, amit a fentebb tárgyalt Jó lesz műsorban is az Európa Kiadó repertoárjába tartozott. Ezek az újra felvett verziók már egy magabiztosabb, pozíciójában megerősített zenekar művei. Ízlés kérdése, hogy ez jót vagy rosszat tett a daloknak.

A Szavazz rám már a csúcsműnek tartott Popzene után érkezett, és már a zenekar érettebb, kevésbé fékezhetetlen arcát mutatta. Mintha egy lépés távolságból  figyelne a zenekar a körülöttük változó világra. És a világ, benne ez az ország visszafordíthatatlanul megváltozott ebben az időszakban. A Müller Péter által írt címadó szerzemény szarkazmusa és iróniája persze cseppet sem kopott a rendszerváltás 25 éve alatt: "Pokoli népszerű vagyok! Iszonyú szavahihető vagyok! Gyönyörűen fogok énekelni,/ ha kapok még egy szavazatot."

Az album csúcspontja viszont a Küldj egy jelet, az Európa Kiadó – magukhoz képest – talán legkönnyedebb szerzeménye az őrült, buja pesti éjszakáról. Az elsöprő energiájú élethimnusz még 2014-ben is a házibulik, és az alternatív szórakozóhelyek hajnali kínálatának kihagyhatatlan csúcspontja. "Az igazi élet nagy kaland / a sok jóból jó sokat!" - ki ne tudná ezt magából kikelve ordítani egy éjszakai dühöngőben.

 24. Illés - Add a kezed (1972)

A szó veszélyes fegyver. De kevésbé veszélyes dalba szőve. Jól tudta ezt az Illés együttes is, akik az Add a kezedre felkerült számokban élték ki elfojtott dühüket. Főleg a B-oldalra felkerült számok tanúskodnak erről: "várni kell", "áruló nem leszek", "a sok szemét a levegőt mérgezi", még a sorok között sem kell olvasni. Az azonban az Illés együttes zsenialitását dicséri, hogy még ebben az elkeseredett hangulatban is pályafutásuk egyik legjobb lemezét vették fel.

A Londonban adott nyilatkozat miatt egy éves száműzetésbe küldött zenekaron még érződnek a kint magukba szívott hatások. Ezek hol a pszichedelikus hangzásban (A szó veszélyes fegyver, Emlék M-nek), hol a dal témájában érhetők tetten (Good Bye London). Az Add a kezedet hallgatva egyáltalán nem tűnik furcsának, hogy miért játszhattak Szörényiék ebben az időszakban a Small Faces előtt.

De ez a lemez már az Illés aranykorának végét is előrevetítette – nem csak a külső hatalmi szigor, hanem a más irányba mutató zenei elképzelések is fokozták az addig csak szunnyadó ellentéteket a zenekaron belül. Mindezek ellenére az Add a kezed a ’68 utáni kiábrándulás időszakának tökéletes zenei megfogalmazása, a Beatles Revolveréhez hasonló „átmeneti” mű, még a tagok szétválása és a haragos időszak előtti utolsó kompromisszum. Igaz a Beatlesszel ellentétben ők nem tartották fenn az együttes-látszatot, 1973-ban az alapító Illés Lajos feloszlatta a bandát.

25. Bikini – XX. századi híradó (1984)

A XX. századi híradó olyan, mint egy jól előadott, ízes magyar vicc. A Nagy Feró-féle Bikininél szórakoztatóbb, és sokoldalúbb rockcirkusz nem lépett színre hazánkban azóta sem. Feró, Vedres Joe és a két Németh (Lojzi és Gábor) jól hallhatóan a lemezfelvételt is élvezte, hiába a koncerteken vált csak teljesen átélhetővé ez az esztrád-műsor.

Nehéz is követni mi minden történik ezen az albumon: van itt a lemeznek vázat adó katonanóta, tutujgatás, gyerekkórus, lendületes punk-induló, szaxi-szóló, furcsa jazz, ál-rádióbetét és rengeteg bármikor idézhető egysoros.

Szerencsés eset, hogy az egy ízben viccesen Frank, the Great Balkán névvel illetett Feró ilyen lehetőséget kapott a tombolásra. A lemezengedély kész csodának tűnik mai füllel, például az olyan sorok miatt, mint a "mikor mennek ezek haza? / nyihaha, nyihaha” a Tréfás népjáték a XX. századból-ban.

De nem a politikai kihallások miatt fontos lemez ez, hanem azért, mert például a Lángosképűnél senki nem írt találóbb dalt a 80-as évek szaunás, kvarcórás, telefonszexes, body szalonos valóságáról. Az ilyen pontos helyzetjelentéseket illik megbecsülni, főleg, hogy később Feró már ritkán tudta megközelíteni ezt a ötletektől hemzsegő korszakát.

26. Bergendy- Bergendy (1972)

"Nem ismertem nála tehetségesebb zenészt: soha semmit nem írt le, mert ahhoz már lusta volt, viszont emlékezetből képes volt elzongorázni például a Cherbourgi esernyők című film zenéjét, amelyet egyszer hallott. Én előtte azt hittem, hogy ilyen csak a mesében van, de Latzin Norbertnél tényleg láttam ilyet” – osztotta meg emlékeit néhány éve Bergendy István a zenekar egyik sikerkovácsáról. Ahogy az lenni szokott, nem tartott, nem tarthatott sokáig Demjén Ferenc és Latzin közös tündöklése, de amíg együtt dolgoztak, azok voltak a Bergendy legjobb pillanatai.

A második, azonos című nagylemez kettejük különös párosának műve, nem lebecsülve persze a Bergendy testvérek teljesítményét. A lemez egyik pillanatban eszméletlenül dögös (Te is jársz néha tilosban) , a másikban viszont szívszorítóan lírai (Jöjj vissza vándor), de egy biztos: ez az egyik legéletigenlőbb magyar kiadvány.

Rózsi (ó, azok a magassarkús képek!) és Bergendy extravaganciája még ma is biztos sokaknál kiverné a biztosítékot, de nekik már akkor is volt válaszuk az irigykedőknek és a nyárspolgároknak, a Love és szeretet jelszavakkal.

 27. KFT – Bál az operában (1984)

Lehet-e felszólításra slágert írni? A KFT-nek az Afrikával sikerült ez a nem mindennapi teljesítmény. Enélkül a szám nélkül az értelmiségi new-wave nem biztos, hogy további lemezeken is megszólalhatott volna. Persze a KFT-t nem ezzel a céges bulikon és a retródiszkókban ronggyá játszott slágerrel kell azonosítani. Elég csak meghallgatni az album többi számát: rideg, zakatoló hangzás hozzá kellőképp megcsavart és többértelmű szövegek.

Ma már elég vicces elképzelni, ahogy egy popkoncerten azt énekli a közönség, hogy "itt az alkalom, hogy megtaláljam/ a díszes társaságban/ Aidát, Sarastrót / Sparafuccilét, Rigolettót" - de a popban néha a legidegenebbül ható elemek másznak be a fülbe a legkönnyebben. Laár Andrásék agyas zenéjük ellenére sohasem egy elefántcsonttoronyba zárkózott zenekar képét sugallták, hiszen pár sorral arrébb ("Népköztársaság útján / mennyi különös alakot elrejt / a konfekció-kabát”) nagyon is jól értette mindenki, hogy milyen bálról mesél a KFT.

A lemez egyébként először a világon, egy mai szemmel kezdetleges, de akkoriban forradalmi multimédiás borítóval látott napvilágot, ezzel is mindenki tudtára adva, hogy a KFT mindenki másnál jobb és különlegesebb akar lenni.

28. Hungária – Hotel Menthol (1981)

Duci Juci és a Taxi Szaxi. A Hotel Menthol zárványszerű képződmény, egy Magyarországon már szinte abszurdnak ható stíluskavalkád, a rockabillytől kezdve a ska-n keresztül a twistig. Annyira optimista, és naiv lemez ez, hogy az egyetlen helyes reakció a meghallgatása alatt és után a felhőtlen mosolygás.

Fenyő Miklós egy életérzést próbált hazánkban meghonosítani a 70-es évek végén, 80-as évek elején, és ez az elképzelése legjobban ezen a lemezen jött össze. Bugyuta szövegek, a minden számból kiszivárgó kóla-mámor, és a rágógumiként fülbe tapadó dallamok egy egész országot vettek le a lábáról.

Valószínűleg minden háztartásban található legalább egy Hungaroton-kiadás a lemezből (amin egyébkén angolul és oroszul is ott szerepelnek a számcímek), sőt, az együttes sikertörténetéről még 2009-ben is sikerfilm készülhetett Made In Hungaria címen. Akármilyen megmosolyogtató, de attól még igaz: Fenyő, Szikora, Novai és a többiek 43 percre egy képzeletbeli amerikai állammá (álommá?) tették Magyarországot.

 29. Yonderboi – Shallow and Profound (2000)

„Egy vidéki fiú, Fogarasi László Mernyén felfedezi, csoportosítja és nyilvánosságra hozza az új zenei nyelvvel kapcsolatos matematikai koncepcióját. Kicsit Kodály, majdnem Bartók” – jellemzi az albumot Ligeti Nagy Tamás. A Yonderboi-sztori annyira meseszerű, hogy legszívesebben Szabó Gyula hangján kellene meghallgatni. Mások naiv próbálkozásai után egyszer csak jött egy tizenéves fiú, aki hosszú idő után először lett sikeres magyar popelőadóként külföldön, és aki új színt hozott az elektronikus zenébe. Mindezt úgy, hogy közben felsorolni is lehetetlen milyen sok zenei előd előtt tiszteleg az első nagylemezén. Szinte hihetetlen, hogy a számok első verziói még egy Commodore számítógépen születtek.

Yonderboi újra menővé tette a művelt-zenész képét, és azt, hogy az irodalom, a filmművészet ismert vagy rejtettebb kincsei kölcsönhatásban állhatnak a zenével. A Pabadam lett a legnagyobb sláger, de az a dal csak nagyon kis szelete ennek a látszólag könnyed retrófuturista utazásnak.

A Kosztolányitól ("Jaj, mily sekély a mélység / és mily mély a sekélység") kölcsönzött cím nagyon találó: a lounge zenének ható felszín alatt ott a hamisítatlanul közép-európai melankólia, és mély gondolatiság. "Sose akarok elmenni innen" – hangzik el az utolsó számba vágott filmrészletben, és bizony nehéz is elengedni a 2000-es évek első fontos magyar lemezét, amely újra felhelyezte a térképre hazánk hangszobrászatát.

 30. Edda művek: Edda művek I. (1980)

Edda Művek: 2014-ben már egészen mást jelent, és más jelentésektől terhes két szó, mint az első hivatalos lemezük idején. Mert 1980-ban debütáló albumuk, és az, amit az acélváros őszinte hírnökei képviseltek, igazi diadalmenet volt. Olyan diadalmenet, amilyet vidéki zenekarok közül azóta csak a Kispál és a Borznak sikerült összehoznia, de nekik sem ilyen elsöprő gyorsasággal.

A lemezt tíz nap alatt rántotta fel az Edda klasszikus „bakancsos” felállása, de a számokat már előtte a koncerteken rendesen letesztelte a zenekar. Jól tudták, hogy mire vevő a közönség. Hétköznapi, melós figurákra, és érthető, egyszerre kemény és lírai szövegekre. Na meg Barta fülsüketítő billentyűjátékára és Slamó gitárszólóira. A titok viszont valószínűleg valahol Slamovits dalszerzői képességei és a bajuszos Pataky Attila szuggesztív előadásmódja között rejtőzött.

Bármi is vezetett az Edda elképesztő sikerességéhez, Pataky simán érezhette úgy, hogy – ezzel a zenekarral háta mögött – a kezeivel akár a napot is elérheti. Az Edda Művek első lemeze ritka, de megbecsülendő pillanata a magyar rocktörténelemnek: kevés együttesnek adatott meg, hogy legjobb formájukat dokumentálja egy kiadvány. Már csak azért is, mert később az Edda története egyre furcsább fordulatokat vett.

Hallgassa meg YouTube lejátszási listánkat a most bemutatott tíz album emlékzetes számaiból: