hvg.hu: Milyen a film fogadtatása az alternatív vetítőhelyeken, hogyan reagál rá a közönség? Már járják az országot, milyenek a tapasztalatai?

Hajdú Eszter: Elsősorban egyetemeken, középiskolákban, szakmai közönségnek, például bíróknak, ügyvédeknek, rendőröknek, és civil szervezeteknek rendezünk külön vetítéseket, illetve fontos az is, hogy a roma közösségekhez is eljusson a film. Sokféle élmény ért ezeken a rendezvényeken, némelyik megdöbbentő számomra. Nem számítottam rá, hogy az ELTE történelem szakos hallgatói 30 perc után nyíltan cigányozni kezdenek. De ez szinte általánosnak mondható. A film után mindenki törölgeti a szemét, és érezni, hogy a közönség mélyen együtt érez az áldozatokkal. Elkezdünk beszélgetni, majd 20 percen keresztül a kulturáltnak tartott, korrekt hozzászólások és kérdések jönnek, majd jön valaki, aki megtöri a szalonképesnek tartott, képmutató társalgást. „Na de, mi van a másik oldallal? Arról mikor készül film? Na és a cigánybűnözők? Azért lássuk be, nem véletlenül gyilkoltak ezek az emberek!” – jönnek egymás után az ilyen és ehhez hasonló észrevételek. És ekkor lehet elkezdeni a valóságos beszélgetést.

hvg.hu: Gondolom, ilyenkor a vetítőteremben szinte kézzel tapintható a feszültség.

H. E.: Nagyon jó, hogy jönnek ezek a kérdések, mert ha csak udvariasan hallgatunk, és képmutatóan társalgunk, a feszültség csak nő és nő, és semmit nem változik a helyzet. Ezekre a vetítés után szervezett beszélgetésekre magunkra visszük a téma szakértőit. Állandó partnerünk Csonka Árpád ügyvéd, aki a sértettek egy részét képviselte a per során, és Setét Jenő roma polgárjogi aktivista, de Bérdi Zsolt, az elsőrendű vádlott ügyvédje is több beszélgetésre velünk jön.

Néha az az érzésem, hogy vannak diákok, akik először beszélgetnek roma emberekkel, és először beszélgetnek ezekről a témákról, miután eltöltöttek több mint 20 évet a magyar oktatási rendszerben. A győri jogi kar hallgatói közül többen nem hallottak még erről a perről, és arról sem, hogy volt a cigányok ellen elkövetett sorozatgyilkosság! Minden egyes ember, diák, szakmabeli, aki részt vesz ezeken a beszélgetéseken változtathat a közös jövőnkön. Fontos, hogy ezeken a beszélgetéseken mindig a felszínre kerül, hogy a többségi gondolkodás nem tér el a vádlottak körének gondolkodásától, és amikor egy-egy ilyen vetítésen egyértelművé válik, hogy ezt a típusú társadalmi támogatást érezhették maguk mögött az elkövetők, egyfajta katarzis következik be a beszélgetésekben.

Tatárszentgyörgyön

Fazekas István

hvg.hu: A nemzetközi fogadtatás, a nemzetközi közönség reakciója nagyon eltér a magyar közönségétől?

H. E.: Érdekes, hogy Magyarországon sokkal többen támadják a bírót, mint a nemzetközi vetítések során. A magyar közönségnek stílusbeli problémája van elsősorban a bíróval, mindenki felháborodik, hogy kiabál, ordít, arrogánsnak tartják, sokan rasszizmussal vádolják. Ez a külföldi közönségnek egyáltalán nem így csapódik le. Sőt, a legtöbb helyen méltatják, és azt mondják, úgy tűnik, ebben az ügyben egyedül Miszori László bíró járt el korrekten és lelkiismeretesen a hatóságok, illetve az állam részéről. Több magas beosztású osztrák és holland bíró is látta a filmet, és ők azt mondták, egy bíró munkáját mindig abban a kontextusban, társadalmi környezetben kell értelmezni, ahol dolgozik. Ők csodálták Miszori Lászlót, hogy ilyen kitartással végig tudta vinni ezt az ügyet. Itthon viszont szakmai berkeken belül még inkább támadják a bírót. Fegyelmi eljárás indult ellene, azért, mert nem írta le a kijelölt határideig az ítéletet. Úgy tudom, hogy ettől az évtől megfosztották a bírót a tanítási lehetőségtől, pedig hosszú éveken keresztül tanított, és nagyon jó tanárként tartották számon. Volt olyan vetítés, ahova eljött a bíróságról egyik kollégája, és hosszan „áztatta” a közönségnek Miszorit. Többen a védelmére keltek a civil nézők közül, és egy nagyon fontos vita alakult ki a bírói szerepről és felelősségről.

Egyébként rendkívülinek tartom, hogy a magyar közönség ennyire a bíró stílusán ragad le, és sokkal kevésbé reagálnak a hatóságok egyértelmű mulasztásaira, arra, hogy a mentők, a tűzoltók előítéletes, romaellenes hozzáállása egyértelműen kiderül a bíró kérdéseinek következtében, ahogy az is kiderül, hogy nagyon komoly és megmagyarázhatatlan szakmai hibákat vétettek. A tatárszentgyörgyi eset kapcsán a szitává lőtt kisfiú testén a sérülések egy laikus számára is egyértelműek, és mégis a mentősök, az orvos, a tűzoltók együtt hagyják el a helyszínt, azzal a végkövetkeztetéssel és jelentéssel, hogy baleset történt, elektromos tűz, és a halál oka füstmérgezés. Ezek a nagyon komoly problémák kevésbé bántják a közvéleményt, pedig ezen múlhat az igazság kiderítése. A fontos kérdések, hogy ezek az emberek felelősségre lettek-e vonva? Volt-e következménye e borzasztó nagy hibáknak?

hvg.hu: Berlinben történt némi nézeteltérés ön, illetve a helyszínre érkező magyar politikusok között. Hogyan viszonyul ehhez az alkotáshoz a kormányunk?

H. E.: A berlini eset kellemetlen volt nagyon, viszont érdekes, hogy ez az egy ilyen eset történt eddig, pedig már 30 országban volt bemutatója a filmnek. Itt tulajdonképpen az történt, hogy a vetítést szervező német filmfesztivál jelezte nekünk egy nappal a vetítés előtt, hogy egy magyar államtitkár érkezett Budapestről, és bejelentkezett, hogy be akar ülni a vetítést követő panelbeszélgetésbe.

Vetítés utáni beszélgetés az ELTE jogi karon. Az asztalnál balról jobbra: Hajdú Eszter rendező, Hack Péter tanszékvezető, Fleck Zoltán jogszociológus, Csonka Árpád ügyvéd

hvg.hu: De önök ettől elhatárolódtak.

H. E.: Rögtön világossá tettük, hogy mi nem politizálunk, és semmilyen politikussal sem szeretnénk színpadra ülni, és együtt képviselni a filmet. Teljesen mindegy, hogy a politika melyik oldaláról érkezik, propagandalehetőséget a film kapcsán mi senkinek sem biztosítunk. A német szervezők ezután arról számoltak be, hogy a magyar követség részéről elképesztő támadásokat kaptak, és közölték, hogy ők akkor is eljönnek a bemutatóra. Ennek természetesen semmi akadálya sem volt, sőt, az, hogy érdekelte őket a film, az megtisztelő és fontos. A vetítés után Prőhle Gergely államtitkár úr méltatta a filmet, nagyon jó és nagyon fontos filmnek nevezte, és utána a kormány romapolitikáját kezdte dicsérni. Példaként hozták a jelen lévő Horváth Erika diplomatát, hogy lám, az ő roma származása egy bizonyíték arra, hogy a romákat a magyar kormány mennyire megbecsüli. Ekkor már a berlini közönség hangosan zúgolódott és méltatlankodott, egyesek ordítottak. Majd Horváth Erika kért szót, és elmondta, hogy ő magyarországi roma, a berlini követségen dolgozik, és rendkívül károsnak tartja, hogy ilyen filmek készülnek, és az ő hazájának, ahol a romák jól élnek, rossz hírét keltik. Nagyon rossznak tartja, hogy a film ennyi fesztiválra eljutott, mert ő szereti a hazáját, és ez a film Magyarországról rossz képet mutat. Pozitív történetek kellenének, és nem mindig a putriban mutogatni a romákat.

hvg.hu: Mi tudtak erre mondani?

H. E.: Elmondtuk, hogy „ilyen filmek” nem készülnek Magyarországról, hiszen ez az egyetlen film, ami a tárgyalást dokumentálta. Egyébként a német közönség átvette a szót. Többen megjegyezték, hogy nem az a baj, ha egy tragédiáról szó van, hanem az, ha megtörtént és erről nem beszélünk. Azt sem értette a német közönség, hogy miért érzik a magyar politikusok támadva magukat, hiszen ez a történet nem Magyarországról szól, gyűlölet-bűncselekmények mindenhol vannak, Németországban is, a kelet-európai térségben pedig a romák elleni gyűlölet-bűncselekmény általános és sok országban jelen lévő probléma. A fő felháborodást a közönség részéről az váltotta ki, amikor Prőhle a roma kisebbség rétegződéséről kezdett beszélni, és az ún. „roma problémáról” értekezett hosszasan. A filmben szereplő szőke roma hölgy kulturáltságát emelte ki az idős sötétebb bőrű másik cigány tanúval szembeállítva. Ez olaj volt a tűzre, és a német közönség sok tagja felháborodásában kiabálni kezdett. Azt mondták, a „roma-probléma” náluk egy náci terminológia, és ők a neonáci problémáról láttak egy filmet, nem értik a magyar politikusok miről beszélnek. A teremben többen voltak cigány emberek, ők nagyon megköszönték a filmet, és azt mondták, az elhallgatásnak és a tabusításnak csak további tragédiák sorozata lehet a következménye. Egyébként a problémák elhallgatása, elfedése jellemző hazai mentalitás. Egyik magyarországi vetítésen egy bíró fejtegette hosszan, hogy nem az a baj, ha egy bíró hibázik, hanem az a baj, ha az kiderül, és ezért nagyon rossz a nyilvánosság. Ez egy életveszélyes és a sötét, de sajnos nagyon jellemző szemlélet szerintem.

Stiller Ákos

hvg.hu: Az anyagi befektetést a sok díj, a turnék, a bemutatók kitermelték-e már ez idő alatt?

H. E.: A költségvetés továbbra is hiányos, noha az Ítélet Magyarországon a nemzetközi fesztiválév egyik, ha nem a legsikeresebb filmje. Bárhova megyünk, mindenki ismeri a filmet, a témát, minket. Ennek nem tudunk felhőtlenül örülni, mert bárcsak ne történt volna meg, amiről a film szól. Komoly bevételt nem jelent ez a siker, mivel a dokumentumfilm messze nem ugyanaz az elismertségi szint, mint a játékfilm. A filmkészítés első felében, vagyis az első másfél évben egyébként majdnem tönkrementünk. Így a díjakkal járó anyagi elismerések természetesen sokat segítettek. A jelenlegi magyarországi bemutatósorozatot pedig az Open Society Foundations támogatja. Nagyon hálásak vagyunk ezért, mivel így több ezer emberhez jut el a film, tudunk vitázni, szakértőket meghívni, tenni a mindennapos cigánygyűlölet ellen.

hvg.hu: A magyar bemutató után nagy volt a visszhangja a filmnek, azóta folyamatosan utaznak, fesztiválokon vesz részt a film. Az itthon elindított misszió, amit végig akarnak vinni a filmmel, keresztül vihető-e a politikai ellenszélben?

H. E.: Eddig a berlini incidensen kívül nem ütköztünk semmilyen ellenállásba, és én a berlini történetet sem értékelem támadásnak, csak egy nagyon szerencsétlen és elhibázott diplomáciai húzásnak, és természetesen azt gondolom dokumentumfilmesként, hogy a problémák elfedésére, elkendőzésére tett kísérletek csak tragikus véget érhetnek. Egyébként a szarajevói díjak után, a Külügyminisztériumtól kaptunk egy gratuláló levelet. Amíg van lehetőségük szabadon beszélni, amíg van valós nyilvánosság, amíg a civil társadalom működni tud, addig van remény egy országban az emberi jogokért való kiállásra, és arra, hogy egymásért és a demokráciáért tenni tudjunk. Nagyon örülünk neki, hogy az egyetemek egymás után jelentkeznek és hívnak meg minket, hogy vetítsük le a filmet és vegyünk részt beszélgetésen, és egyértelműen az oktatás, illetve a jogi szakma is felismerte, hogy a kibeszélés borzasztóan fontos, és a feszültségek oldásának, a professzionális munkának is ez az egyetlen módja és reménye. Amíg szóba állunk egymással, amíg senkinek sincs befogva a szája, addig van remény.