Kult MTI 2014. november. 10. 11:18

Jön a Roxette

Jövő tavasszal ismét Budapesten ad koncertet a nyolcvanas-kilencvenes évek sikeres svéd popduója. Az együttes az európai turné keretében 2015. május 19-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

A zenekar jelenleg Oroszországban, a balti államokban és Finnországban koncertezik, majd rövid szünet után 2015 februárjában Ausztrália és Új-Zéland a következő célállomás. Európába visszatérve, a milánói premier után néhány nappal, május 19-én játszik Budapesten a Roxette – közölte a budapesti koncertet is szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.

"A közönségtől kapott visszajelzések csodálatosak és alig várjuk, hogy ismét találkozhassunk a rajongókkal. Boldoggá tesz minket, hogy láthatjuk őket szinte egész Európában" – idézte a kommüniké az együttes tagjait, Marie Fredrikson énekesnőt és a zenéért felelős Per Gesslét.

A Roxette az elmúlt negyedszázadban 33 slágerlistás kislemezt és több mint 75 millió eladott albumot produkált. A csapat Fredriksson súlyos betegsége miatt hosszú időre leállt, 2011 márciusától azonban – tíz év szünet után – ismét világkörüli turnéra indult.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.