Kult hvg.hu 2014. október. 10. 09:57

Ritka nehéz lesz az út a magyar filmnek az Oscarig

Rekordszámú nevezés érkezett a legjobb idegennyelvű film kategóriájában a jövő évi Oscarra. Magyarország Mundruczó Kornél filmjét, a Fehér Istent indítja a díjért, a legnagyobb esélyesnek azonban a lengyel Ida című film tűnik.

A Fehér Istennek nyolcvankét másik filmmel kell megmérkőznie a legjobb idegennyelvű film kategóriájában a jövő évi Oscar-díjért. Ilyen sok nevezés még soha nem érkezett a díjra, idén például már Koszovó, Málta, és Panama is indított alkotást a versenybe.

Az öt végső jelöltet 2015 január 15-én jelentik be, ebbe a szűk körbe már nagy bravúr lenne bekerülni a magyar filmnek, hiszen ott van a mezőnyben az USA-ban is nagy sikerrel futó lengyel alkotás, az Ida (itt írtunk róla), a kanadai fenegyerek, Xavier Dolan a CineFesten is nagy sikerrel vetített Mommy című filmje. Ugyancsak nagy meglepetés lenne ha a Cannes-kedvenc Dardenne fivérek filmje, a Két nap, egy éjszaka nem lenne ott a az ötben. A teljes nevezeési lista itt böngészhető.

Eddig egyedül a Mephisto kapott magyar filmként Oscar díjat, legutóbb pedig Michael Haneke Szerelem című filmje kapta meg az elismerést ebben a kategóriában.

 

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.