Ha létezik előadó, akiről akár regény-hosszúságú ajánlót is lehet írni, az Laurie Anderson. A hetvenedik életévéhez közelítő művésznő olyan életművel rendelkezik, amit nehéz lenne bármelyik művészeti ág kritériumai alapján megítélni - kritika és megfejtés helyett helyesebb inkább csak elismerően bólintani.

null

Elsősorban persze zenészként tekint rá a világ, de elgondolkodtató kísérletei, performanszai, spoken word előadásai vagy saját tervezésű hangszerei miatt Anderson könnyen kicsusszan mindenféle beskatulyázás alól.

2007 után most a CAFE kortárs művészeti fesztivál keretében a művésznő a Művészetek Palotájában ad koncertet, azaz több, mint koncertet, The Language of The Future című műsora nem csak hagyományos értelemben vett dalokból fog állni: a mostani műsor szellemesen de közben nagyon is komolyan filozofál korunkról a dalok közé ékelt szövegbetétekkel. A koncert apropójából most  összeszedtük az életmű néhány fontos pillanatát.

Mai fejjel szinte abszurdnak hat, hogy az O Superman! (For Massanet) című dal a brit slágerlista második helyéig kapaszkodott 1981-ben. A vokódert, szaxofont és a telefonrögzítő hangját is felvonultató minimalista szerzemény enyhén szólva nem az a tipikus sláger. "Amúgy szórakoztató volt, úgy álltam hozzá, hogy ez egy teljesen őrült dolog: egyszer csak az öledbe hullik valami, amiről nem is álmodtál. Ez más érzés, mint amikor olyan teljesül, amire régóta vágysz" - nyilatkozta a művésznő az MTI-nek a fura esetről.

A művészet törékenységére hívta fel afigyelmet egyik leghíresebb performanszával, a Duettek jégen-nel. Hegedűjébe magnót épített, így játéka párbeszédbe került a magnóról felhangzó dallamokkal. A performansz lényege az volt, hogy Anderson addig játszott, amíg a jégtömbök, amelyeken egy korcsolyában állt, el nem olvadtak. Ezt a műsorát még ma is előadja, igaz, már nem mindig várja meg az olvadás végét.

Mint a New York-i művésztársadalmom meghatározó alakja, Anderson sem mehetett el szó nélkül 2011. szeptember 11. tragikus eseményei mellett. A sors úgy hozta, hogy nem sokkal a repülőgépek becsapódása után New Yorkban koncertezett ahol nem is hátrált meg a megrázó események feldolgozásától.

"Zenénket ma este annak a mindannyiunk számára adódó nagy lehetőségnek akarjuk szentelni, hogy elkezdhetjük igazán megérteni az elmúlt néhány nap eseményei" - kezdte bátor műsorát, ami máig legendás (nem hiába adták ki lemezformátumban is) a kortárs zene történetében. Hátborzongató, ahogy a régebbi dalai mennyire jól rezonáltak a terrortámadás okozta sokkra: "és ha ez egy mérges isten műve, akkor bele akarok nézni a mérges arcába. Nincs többé tiszta föld. Nincs többé biztos hely" -énekli például a Love Among The Sailors-ben.

Laurie Andersont sokan mint Lou Reed feleségét ismerik, kettejük házasságig mélyülő kapcsolata rendkívül inspiráló volt mindkét előadó számára. A Velvet Underground egykori dalszerzője volt Anderson legfontosabb kritikusa, a művésznő elmondása szerint ő adta a legjobb tanácsokat egy-egy készülő műsora előtt, több alkalommal közösen is felléptek. Lou Reed hosszú betegség után 2013-hunyt el, Anderson mély és megható nekrológban búcsúzott tőle. Legjobb közös számuknak az In Our Sleepet tartja.

Utolsó stúdióalbuma 2010-ben jelet meg, Homeland címen, melyen oylan kortárs alkotók működtek közre, mint John Zorn, az elektronikus körökben nagyon elismert Kieran Hebden (Four Tet) vagy a mai zenei színtér egyik legizgalmasabb orgánumú különce, Antony Hegarty. Laurie Anderson tehát továbbra is új utakat keres, és nyitva tartja a szemét, nehezen lenne elképzelhető, hogy ez a lemez legyen a sokszínű életmű  utolsó darabkája.