Kult 2014. október. 03. 12:05

DiCaprio nem lesz Steve Jobs, inkább szünetelteti a színészkedést

Már 2013-ban is azzal riogatta a rajongókat Leonardo DiCaprio, hogy hosszú ideig visszavonul a színészkedéstől, most azonban be is válthatja ígéretét. Így abból sem lesz semmi, hogy ő alakítaná az Apple-vezért az új Steve Jobs-filmben.

"Kicsit kimerültem, most tartok egy hosszú, hosszú szünetet. Két év alatt három filmet csináltam, és egyszerűen elfáradtam" - mondta DiCaprio 2013-ban, miután a Django elszabadul, A nagy Gatsby és A Wall Street farkasa triót letette a nagy filmes asztalra. Azóta persze már megszegte ezt a fogadalmát, hiszen elfogadta Alejandro González Inñárritu (jegyezzük meg a nevét, ha eddig nem tettük, a jövő évi Oscar nagy esélyeséről van szó) rendező felkérését, hogy főszerepeljen The Revenant című bosszú-westernjében, amit 2015 decemberére dátumoztak be.

Időközben az a pletyka is szárnyra kapott, hogy a jelenleg Danny Boyle kezei között lebegő Steve Jobs-filmterv címszerepét is vinné, ezt azonban most határozottan cáfolta a színész - a Hollywood Reporter forrásai szerint pedig megerősítette korábbi állítását, azaz a The Revenant után tényleg szünetelteti a színészkedést egy jó darabig.

Leonardo DiCaprio
AFP / Kobal

Bár tavaly már összehoztak gyorsan egy életrajzi filmet a 2011 októberében elhunyt Apple-vezérről, az Ashton Kutcher főszereplésével készült alkotás csúfosan megbukott a kritikusok előtt, és a nézők sem nagyon ugrottak rá. Ezzel párhuzamosan azonban Aaron Sorkin (Az elnök emberei, Pénzcsináló, Social Network - A közösségi háló, Híradósok) is elkezdett dolgozni egy Jobs-film forgatókönyvén, ami Walter Isaacson könyvén alapul. Először David Fincher került szóba, mint rendező, azóta viszont Danny Boyle (Trainspotting, Gettómilliomos, 127 óra) vette át a projektet.

Steve Jobs szerepére több színészt is kinézett már a Sony stúdió Hollywood krémjéből, olyan nevek merültek fel, mint Christian Bale, Matt Damon vagy Bradley Cooper. A produceri munkálatokat az a Scott Rudin végzi, aki 2008-ban a Nem vénnek való vidékkel már nyert egy legjobb filmnek járó Oscart, de azóta is négy filmért jelölték már a díjra.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.