Kult hvg.hu 2014. október. 03. 10:55

Clint Eastwood most egy mesterlövészről csinált filmet - előzetes

Fél éven belül a második rendezése jelenik meg a 84 éves Clint Eastwoodnak, aki ezúttal az amerikai haditengerészet legtöbb áldozatot ejtő mesterlövészének életét vitte filmre, akit az Oscar-díjért hajtó Bradley Cooper alakít.

Az Amerikai mesterlövész című film valójában Bradley Cooper szerelemprojektje, aki még 2012-ben vette meg Chris Kyle azonos című önéletrajzi könyvének megfilmesítési jogait. A 2013-ban elhunyt Chris Kyle az amerikai haditengerészet SEAL-je volt (olyan katonák, akiket vízi, légi és szárazföldi bevetésre is kiképeztek), és mesterlövészként minden addiginál sikeresebbnek mondhatta magát, több mint 150 embert ölt.

Bradley Cooper
AP

Cooper először David O. Russellt próbálta megnyerni a rendezői posztra - nem csoda, mindkét Oscar-jelölését Russell filmjeiért kapta (Napos oldal, Amerikai botrány) -, majd egy darabig úgy volt, hogy Steven Spielberg hozza össze a projektet. Végül, miután Spielberg úgy döntött, hogy inkább a St. James Place címen futó hidegháborús filmet csinálja meg Tom Hanksszel, Clint Eastwood ült be a direktori székbe. Eastwoodnak ezzel fél éven belül már a második filmje fog megjelenni, miután júniusban már ment a mozikban a Jersey Boys című alkotás, amely a hatvanas években népszerű The Four Seasons zenekar történetét dolgozta fel.

Ha Bradley Coopernek sikerül összehoznia egy legjobb színész jelölést a 2015-ös Oscar-gálán - ami a már most hihetetlenül erős mezőnyt elnézve nem lesz egyszerű -, akkor három éven belül harmadjára izgulhat a szobrocskáért. Az Amerikai mesterlövészben Cooper mellett feltűnik még Sienna Miller, Jake McDorman, Kyle Gallner és Luke Grimes is. A filmet egy decemberi limitált kör után - erre az Oscaron való részvétel miatt van szükség - 2015. január 16-tól kezdik el vetíteni az amerikai mozik, hazai forgalmazásról egyelőre nincs hír.

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.