Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Sok rendező szerint a legjobb operatőr a világon, de olyan pletykák is terjedtek róla, hogy rendkívül nehéz vele együtt dolgozni. '56-ban emigrált Amerikába, majd saját tehetségének és egy kis szerencsének köszönhetően Hollywood egyik legkeresettebb alkotója lett, egészen az Oscar-díjig jutott. Nélküle aligha lett volna kultuszfilm a Harmadik típusú találkozásokból vagy A szarvasvadászból. Zsigmond Vilmost kérdeztük Spielbergről, Woody Allenről és a filmművészet jelenlegi helyzetéről a miskolci CineFesten, ahol az operatőr életműdíjat vehetett át.
hvg.hu: A CineFesten az életműdíj apropóján négy olyan filmet (Harmadik típusú találkozások, A szarvasvadász, Gyilkos túra, Bánk bán) is újra mozivásznon láthat a közönség, amelyben ön is dolgozott. Milyen újranézni, majd' negyven év elteltével például a Harmadik típusú találkozásokat?
Zsigmond Vilmos: Itt, a CineFesten időhiány miatt nem lesz alkalmam arra, hogy megnézzem a filmeket, de amikor például szemináriumot vagy előadást tartok valahol, akkor én is végignézem az egykori munkáimat. Ilyenkor általában elcsodálkozom, hogy a fenébe tudtam ilyen jó filmeket csinálni. Ma már ilyen szintű munkára nincs is lehetőségem. Akkoriban sokkal több idő és pénz állt az alkotók rendelkezésére, és a film tényleg művészet volt. Ma már ezt nem lehet ennyire egyértelműen kijelenteni.
hvg.hu: Mit gondol, ha most lenne kezdő operatőr Hollywoodban, érvényesülni tudna a tehetsége?
Zs. V.: Nem tudom. Nagyon nem irigylem a mostani fiatal szakmabelieket, mert nekik nincsenek olyan lehetőségeik, mint ami például nekem megadatott. A 60-as évek végén, 70-es évek elején érkezett az amerikai filmművészetbe az új hullám (Francis Ford Coppola, Martin Scorsese, Brian De Palma, George Lucas, Steven Spielberg is ekkoriban bontogatta szárnyait – a szerk.) és ebben az időszakban nagyon jó mozik születtek, jókor kerültem Hollywoodba. Olyan fiatal rendezők tűntek fel, akik nem feltétlenül kasszasikerekben gondolkodtak. Ekkor kezdtem el én is hollywoodi produkciókban dolgozni, és az ember tudta. hogy ezeket a filmeket érdemes lesz leforgatni.
hvg.hu: Ezek alapján úgy tűnik, nincs túl jó véleménnyel a mostani hollywoodi trendekről. A rengeteg remake, előzményfilm, képregény-adaptáció mintha a fantáziátlanságról, ötlettelenségről árulkodna. Mi erről a véleménye?
Zs. V.: Nagyon ritka eset manapság, hogy Hollywoodból igazán kiemelkedő film kerüljön a mozikba. Jelen állapotok között a fiatalokat könnyebb a moziba csábítani egy látványos, speciális effektekben bővelkedő produkcióval. Nem olyan időket élünk, hogy egy az emberi sorsokat a középpontba helyező film taroljon a pénztáraknál.
A másik nagy probléma az, hogy hiába készül el egy nagyon izgalmas alkotás alacsony költségvetésből, ha a produkciónak már nem futja hirdetésekre. Egy ötmillió dolláros produkciónak nagyjából tízmilliót kellene a promócióra költenie, hogy azt széles körben ismertté tegye. Ezt nyilván nagyon kevesen engedhetik meg maguknak.
hvg.hu: Azért van olyan rendező a jelenlegi mezőnyben, akivel még szívesen dolgozna?
Zs. V.: Mindig is voltak olyan rendezők, akiket tiszteltem/tisztelek a munkáik miatt, és bármikor igent mondanék egy felkérésre. Milos Formant például mindig is egy zseninek tartottam, mert a filmesek világában nagyon ritka, hogy valaki nem hibázik, és sorban csak remekművekkel jelentkezik, de neki – szerintem – sikerült. Képtelenségnek tartom, hogy egy ilyen alkotó ilyen hosszú ideig ne tudjon filmet készíteni (Forman utolsó filmje, a Goya kísértetei 2006-ban került a mozikba – a szerk).
hvg.hu: Melyik rendezővel volt a legjobb a közös munka?
Zs. V.: Mindig is olyan rendezőkkel szerettem együtt dolgozni, akiknek volt vizuális érzékük. Akik nem csak jó történetet írtak, de képekben is gondolkodtak. Nagy szerencsém volt, hogy sok ilyen alkotóval hozott össze a sors. Robert Altman, De Palma vagy Michael Cimino is olyan rendező volt, aki nagy hangsúlyt fektetett a filmek képi világára. Az ő filmjeikben nem csak a színészek, hanem a képek is beszélnek. Így az én munkám is fontos volt.
A szarvasvadász korabeli előzetese:
hvg.hu: Azt is lehetett hallani, hogy Woody Allennel már nem volt ennyire kiegyensúlyozott a munkaviszony. Mi igaz ebből?
Zs. V.: Őt soha nem tudtam rávenni arra, hogy például egy esős vagy éjszakai jelenet kékes fényű legyen, pedig annak ilyen árnyalatúnak kell lennie. Az ő ízlésének ez nem felelt meg, és amíg a Kasszandra álma során elfogadta a döntéseimet, addig a Férfit látok álmaidban felvételeit teljesen átalakította. Miután elkészültem a Férfit látok álmaidban felvételeivel, hetekig nem hallottam semmit se tőle, se a menedzserétől. Végül én hívtam fel a film producerét, hogy mondjon már valamit. Ekkor kiderült, hogy a rendező az összes képkockát az ő ízlésének megfelelő árnyalatúakra cserélte, három hétig csak ezen dolgozott. Szerintem sokkal rosszabb lett így, mozikban is ebben a formában mutatták be, de sokatmondó adalék, hogy a film DVD-kiadására már az én verzióm került. Lehet, hogy ez a producer személyes bosszúja volt Woody Allennel szemben.
hvg.hu: Volt olyan rendező, akivel már előzetesen sem tudtak közös nevezőre jutni?
Zs. V.: Az például borzasztó volt, amikor Kevin Smithszel az Apja lányán dolgoztam. Ő egy csak közelikből álló, beszélő fejes filmet akart csinálni, én viszont egész más beállításokban gondolkodom. A forgatás előtt közölte velem, hogy csinálhatok bármit, ő úgysem fogja felhasználni. Végül abban egyeztünk meg, hogy egymás mellett, két beállításból vesszük fel a jeleneteket, aztán majd ő eldönti, melyik verziót használja. Az első forgatási nap után megnéztük egymás után a két különböző felvételt ugyanazokról a jelenetekről, és hajthatatlan volt, mert szerinte a közelieken jobban kijött a színészi játék. Pedig a filmnek nem erről kellene szólnia szerintem.
hvg.hu: Terjed önről egy rosszízű pletyka is, miszerint Spielberg és a Harmadik típusú találkozások producerei megharagudtak önre azért, mert az Oscar-díj átvételekor nem említette meg őket a köszönőbeszédben, és hogy ezek után rossz hírét keltették hollywoodi körökben.
Az a bizonyos köszönőbeszéd, a második hazának, és a magyar tanároknak:
Zs. V.: Nem hinném, hogy Spielberg vagy mások csúnyákat mondtak volna rólam ezután. Ennek a filmnek a forgatásán rengeteg problémánk volt, mert Spielberg vízióját nagyon nehezen lehetett volna megvalósítani az eredeti büdzséből, ezért folyamatosan emelkedett a produkciós költség. A gyártó félt, hogy így a film soha nem hozza vissza a költségeit a pénztáraknál (a 18 millió dolláros befektetés végül több mint 300 millió dollárt hozott világszerte – a szerk.)
Azért rúgtak ki engem is többször a stábból, mert nálam olcsóbban dolgozó operatőrt akartak, de Spielberg tudta, hogy ezt a filmet nem lehet kevesebb pénzből megcsinálni. Azt mondták: "a Vilmos túl sok lámpát használ", de az űrhajós jelenetek meg is követelték ezt a nagy apparátust. Tulajdonképpen Spielbergnek köszönhetem, hogy maradhattam a stábban, nem hiszem, hogy ezek után megsértődött volna rám.
hvg.hu: Több rendezővel 2-3 film erejéig összefonódott a pályájuk. Valahol azt nyilatkozta, az ideális az lenne, ha egy rendező és egy operatőr egy egész életművön együtt munkálkodhatna. Miért nem így alakult az ön esetében?
Zs. V.: A rendezők is változnak, másféle filmeket akarnak csinálni, azt gondolják, hogy egy operatőr csak egyféle stílusban tud alkotni, ami persze nem igaz. Spielberg később megtalálta Janusz Kaminskit, aki hajlandó volt az összes filmjében dolgozni. Én azonban másképp működöm, nekem fontos, hogy a forgatókönyvvel is tudjak azonosulni, hogy a sztori emberközpontú legyen. De Palmával négy filmben is együtt dolgoztam, vele nagyon jól megértettük egymást. De felajánlották nekem például A Cápát is annak idején, de nem fogadtam el – kerek-perec megmondtam Spielbergnek, hogy nem tetszik a könyv.
hvg.hu: Elképzelhető, hogy a közeljövőben magyar stábbal forgasson?
Zs. V.: Nem zárkózom el egyáltalán a magyar filmektől. Ha olyan filmtervvel találkoznék, amiben szívesen részt veszek, biztosan elvállalnám. Legutóbb Hules Endrével dolgoztam együtt Magyarországon (A Halálba táncoltatott leány című filmben, 2011-ben – a szerk.), és vele nagyon gördülékenyen ment a munka. Nekem sosem számított, hogy hol dolgozom. Legyen az Amerika, Magyarország vagy Bulgária, nekem mindig az számít, hogy milyen a sztori, érdemes-e dolgozni rajta.
