Kult hvg.hu 2014. augusztus. 19. 18:46

Megszólalt az egykori kislány a Mrs. Doubtfire-ból

Hosszú blogposztban búcsúzott el Robin Williamstől a Mrs. Doubtfire című film egyik szereplője, a kisebbik lányt alakító Mara Wilson.

thatguywiththeglasses.wikia.com

Bár Robin Williams halála óta távol tartotta magát a Facebooktól, Twittertől és más hírforrástól is, most mégis megemlékezett egykori filmbeli színésztársáról Mara Wilson, a Mrs. Doubtfire kislányának megformálója.

Az akkor ötéves, ma 27 éves színész-író a blogján idézte fel az 1993-as film forgatásának emlékeit.

Robin Williams bármit megtett, hogy Wilsont és a filmen dolgozó többi gyereket megnevettesse - derül ki a bejegyzésből.

A csúcspontnak számító éttermi vacsorajelenet alatt például úgy tett, mintha szerepe szerinti nagy kézitáskája egy kutya lenne, ugatott is, majd csendre intette a táskát az asztal alatt.

Az akkori gyerekszereplő most úgy emlékszik, Robin Williams nagyon sokat improvizált, néha egyáltalán nem követte a forgatókönyvet.

YouTube

Mara Wilson szerint éppen ezért lepte meg, amikor édesanyja egyszer azt mondta neki, Robin Williams nagyon is félénk, visszahúzódó. Szerinte a színész végig a cipőjét nézte, amikor másokhoz beszélt.

Ezt az oldalát a kislányt alakító Wilson addig még nem látta, de mostani visszaemlékezése szerint néhány évvel később ő is észrevette, amikor Williams egy találkozás alkalmával a hogyléte felől érdeklődött.

Alig nézett a szemembe, sérülékenynek tűnt. Ekkor értettem meg, miről beszélt anya és mintha csak most láttam volna őt először. Most már valódi személynek tűnt - írta a Mara Wilson a blogbejegyzésben.

A színésznő - aki 2000-ben abbahagyta a filmezést - később elszakadt Robin Williamstől, hosszú évekig nem beszéltek, és akkor sem vették fel a kapcsolatot, amikor szóba került a Mrs. Doubtfire folytatása.

A második részben Mara Wilson már nem feltétlenül szeretett volna részt venni, és most azt írta, egyszer ezt még meg szerette volna magyarázni Robin Williamsnek.

Tudom, hogy megértette volna és fáj, hogy már nem tudom ezt megtenni - tette hozzá.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.