Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A héten kerül a mozikba az idei nyár legfontosabb filmje, a Frank, melynek főszereplője egy sajátos módszerekkel dolgozó, örök kívülálló zenész/művész. A poptörténelem azonban hemzseg a kísérletező, elsőre bizarrnak tűnő előadóktól. Összeszedtük az elmúlt évtizedek nagy zenei outsidereit, akik nem ismertek lehetetlent, és magasról tettek az elvárásokra.
Frank Sidebottom/Chris Sevey
A Frank című film főszereplőjét egy bizonyos Frank Sidebottomről mintázták, akit a 80-as évek végén mindenki ismert fura fellépéseiről Nagy-Britanniában. Frank valójában Chris Sevey egyik művészi alteregója volt, a komikus ezzel a produkciójával vált igazán népszerűvé. Frank különböző tévé-, és rádióműsorokban lépett fel, és végigturnézta a szigetországot. Hamar kultstátuszra tett szert, mivel előadásai egyszerre voltak nagyon bizarrak és szerethetőek.
Frank mindenből és mindenkiből viccet csinált: gyerekes hangszerelésű, és a fejfedő miatt torzított hangon adott elő feldolgozásokat, akár a Beatlestől is. Frank, azaz Chris Sevey 2010-ben, 54 évesen hunyt el – végig titokban tartotta, hogy rákos. Sokat elmond népszerűségéről, hogy Manchesterben 5000 ember búcsúztatta egy emlékkoncerten.
Benjamin Smoke
Egy a rendezővel készített interjúban elhangzik, hogy Frank filmbéli karakterébe Benjamin Smoke életét és munkásságát is belegyúrták. Az Opal Foxx majd a saját magáról elnevezett banda ecxentrikus frontemberének életműve nem túl nagy, de a kilencvenes években főként a kompromisszummentes koncerteknek köszönhetően sok elkötelezett rajongóra tettek szert, főleg az atlantai underground körökben.
Smoke igazi hedonista életet élt, és a bigott amerikai közvéleményt sokkolva általában női ruhákban mutatkozott. A minden szempontból öntörvényű zenész - akit legtöbbször Tom Waitshez hasonlítottak sötét tónusú, rekedtes hangja miatt - utolsó tíz évéről dokumentumfilm készült, melyben valamennyire megismerhető ez a rengeteg identitás között őrlődő művész.
Daniel Johnston
Ha a kívülálló zenész típusát csak egy emberrel lehetne illusztrálni, akkor a legtöbbek választása minden bizonnyal Daniel Johnstonra esne. A bipoláris zavarral és skizofréniával diagnosztizált előadó nevéhez fűződik a poptörténelem tán legszebb szerelmes dala.
Naiv és abszolút eszköztelen zenéje, kézzel rajzolt borítóval ellátott kazettái újra bebizonyították, hogy egy jó dalhoz nem feltétlenül zenei tudás kell. Olyan elismert sztárok rajongtak Johnstonért, mint Kurt Cobain vagy Beck. A kultikus művészről is készült egy lebilincselő dokumentumfilm The Devil and Daniel Johnston címen.
Captain Beefheart
Don van Vliet, művésznevén Captain Beefheart kicsit kilóg ebből a mezőnyből, hiszen ő már azért nagyobb kommerciális sikereket is elért pályája során, és olyan zenész haverjai is volt, mint Frank Zappa. Beefheart és az ő Magic Bandje nem ismert lehetetlent, a diktatórikus zenekarvezető minden stílust összemosott zenéjében a jazztől kezdve a pszichedelikus rockon keresztül egészen a bluesig.
A stúdióban és a koncerteken sem ment a szomszédba egy kis őrült kísérletezésért, a szakma és a kritika máig a múlt század egyik legnagyobb hatású zenészeként tartja számon.
Tiny Tim
Végül jöjjön egy igazi időtlen furcsaság, Tiny Tim fejhangon előadott, ukulelén kísért balladái. Polgári nevén Herbert Khaury úgy keltett először feltűnést, hogy a 60-as évek nagy slágereit dolgozta fel sajátos módon.
Karrierje csúcsán, - mikor már televíziós műsorokba is meghívást kapott - elkészíthette saját lemezét a God Bless Tiny Timet, amiről a Tiptoe Through the Tulips igazi sláger lett az Államokban. 1969-es esküvőjét 40 millió néző követte élő egyenes adásban. A félénk, bizarr jelenséget azonban idővel elfelejtette az amerikai közönség, így viszonylag csendben tűnt el a színről. 1996-ban, szívrohamban halt meg.
