Kult 2014. július. 15. 13:50

Shakespeare és foci vb

A július 13-án zárt a tizedik gyulai Shakespeare Fesztivál. A szabadtéri előadások egy része ezúttal az átszűrődő ovációk, futball örömök hangzavarában telt el.

A Várszínház melletti füves terület adott teret a nagykivetítőnek, ahol Gyula fociszerető közönsége fejezhette ki örömét és bánatát az éppen aktuális meccseken. Volt eső is bőven, de azért előadás emiatt nem maradt el.  A Székesfehérvári Vörösmarty Színház Lear királyát pedig betegség miatt mondták le.

Volt előadás, mely zárt térben, igazán komoly színházi, kőszínházi élményt adott. Ilyen volt az idei találkozó sokak által legkiemelkedőbb alkotásának minősített Macbeth-je is a Balti Ház Fesztivál Színházának színrevitelében.  Szerencsés volt, aki a tíz napból a fesztivál utolsó napjait választhatta, mint jelen sorok írója is.

Az orosz nyelvű előadást Luk Perceval belga rendező álmodta színre saját csapatával. Díszlettervezőt, zeneszerzőt és a koreográfust is a rendező hozta a produkcióhoz. A nézőket fogadó színpadkép már önmagában is lenyűgöző volt. A horizontálisan lengő hatalmas rudak között néma csendben és ködfátyolos sötétségben kúsztak be a játszók. Ekkor még nem tudjuk, színészek, vagy táncosok. A szinte földig érő hajú ősasszonyok, a ruhátlan boszorkányok aztán végig némán, mint egy mozgásszínházban hozták a NŐ-t, az ősanyát, a földasszonyt.

Luk Perceval Macbethjében hangsúlyos a csábítás, a vonzerő, a férfi-nő viszony ábrázolása. A gyönyörű testű mozgásszínház világát idéző, kecses, kúszó-mászó lányalakok, a boszorkák között is kiemelkedő asszonyalak Maria Suliga Lady Macbethje. Álomszerű, mégis szigorú, feszes világ, melyben a belső kivetülése, a vergődés, az alapkonfliktus, a bűn, a rettegés képeződik le magas színvonalon. Végig benne vagyunk mi nézők is. Macbeth itt, a figurájában is átlagos férfi, szót fogad. Igaz, ő követi el a bűnt és olyat, amelyből nincs visszaút. Öl. De, mögötte ott a nő, a sugdolózó, az ötletadó, a férfiasságot megkérdőjelező nő, na és persze mindkettőjük hatalomvágya.

Macbethből láttunk még egyet a Szabadkai Népszínháztól. Náluk a valóban a hatalomvágy ábrázolása hangsúlyos.  A történet itt a mából, egy bölcselkedő gondolkodótól kap keretet és reflektál a történésekre egy portás alakjában.  Szilágyi Márton portása szinte végig jelen van, kávét főz a sarokban, konzervet eszeget, vagy- mint a portások általában – az eseményeket mozgatja fizikai erejével és bölcselkedésével egyaránt.

Volt aztán egy Sok hűhó semmiért a Londoni Globe Színház előadásában és egy bábokkal is előadott kétszemélyes Othello a Chilei Companía Viajeinmóviltól és egy Hamlet szólóban Lengyelországból, Volt Komolyzenei koncert, hallhattak a nézők szonetteket. A Maladypések szintén Macbethet adtak elő, de ez egyfajta kutató, nyomozó előadás lehet, melynek címe is, a Macbeth/Anatómia  ezt sugallja.

A fesztivál szervezői jól kihasználják a fürdőváros adottságait, a Várszínpad, a Tószínpad, egy kis kamaraterem és az Erkel Művelődési Központ éppúgy helyszín volt, mint a Vár körüli füves terület maga.  Ez utóbbi például az idén először megrendezett Fringe Fesztivál helyszíne is volt. Itt ingyenesen láthatott, hallhatott a nagyérdemű előadásokat fiatal, pályakezdő alkotóktól, színészpalántáktól – természetesen csakis a fesztiválnak nevet adott drámaszerzőtől.

Volt workshop középiskolásoknak hasonló címmel, ahol tanárok segítségével ismerkedhettek meg a diákok a színház világával. Márton László drámaíró, műfordítóval (három Shakespeare fordítás fűződik nevéhez) a drámaírás és fordítás kulisszatitkairól folyt beszélgetés. Láthattak a témához kötődő filmeket, még a Royal Shakespesare Company előadásáról is mindazok, akik tíz napon át jelen lehettek.

Az igazán vájt fülűeknek ismét nemzetközi Shakespeare konferenciát tartottak a drámaíró születésének 450. évfordulója alkalmából, ahol a díszvendég az ismert Shakespeare kutató, Stanley Wells volt. Izgalmas előadást tartott ezen például Maria Shevstova a Londoni Goldsmith Egyetem professzora is. Témája pedig az volt, kortársunk-e még Shakespeare. Hát, amíg ez a kérdés él, és amíg annyi Shakespeare-t játszanak a világban – talán az egyszeri nézőnek ez nem is kérdés.