Kult hvg.hu 2014. május. 20. 21:03

Ákosra újabb állami milliók mennek el

A Balassi Intézet 10 milliós keretből szervezheti meg, hogy Ákos „Karcolatok” című műsorát bemutassák a Párizsi, a Moszkvai és a Római Magyar Intézetben.

Megjelent a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Zenei Kollégiumának meghívásos pályázata, amely a Balassi Intézet idei zenei programjait célozza. E szerint vissza nem térítendő pénzt kap az intézet többek között arra, hogy Kovács Ákos bemutathassa Párizsban, Moszkvában és Rómában a műsorát. E célra 10 millió forint áll rendelkezésre.

E mellett 800 ezer forint van Fülei Balázs és a Kodály Vonósnégyes indiai turnéjára, félmillió egy párizsi koncertre a Nemzeti Összetartozás Emléknapján, két-két millió egy bukaresti, egy brüsszeli fesztiválokra és szintén ennyi Vásáry Tamás és Vámosi-Nagy Zsuzsa londoni koncertjére. 780 ezer forintot szán az állam a Ghymes együttes dalainak szlovák nyelvű megjelentetésére.

2012-ben Kovács Ákos készítette az új szignálokat a közszolgálati rádióknak és tévéknek, összesen 26,5 millió forintért. Az MVM pedig 9 millióval szponzorálta a Kossuth-díjas zenész turnéját.

MTI / Mohai Balázs
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.