Rögtön egy negatív állítás már maga a zenekar neve is. Valljuk be: nagyon fura elnevezése ez egy popzenekarnak (mondhatni: hülye egy név), állítólag az egyik alapító, az Esti Kornél zenekarból is ismerős Lázár Domokos énekes-gitáros 9 éves húgának rajza ihlette. Nem csak a név, az a zenei világ is rendkívül egyedi, amit a másik alapítóval, a színészhallgató Ács Eszterrel (aki amúgy nemcsak a dalszerzésben, hanem az életben is párja Lázárnak) megálmodtak. Ahogy ők fogalmaznak,"valami olyan, ami nem nagyszabású. Kicsi zene".

Évek óta csöpögtetik itt-ott ezt a "kisszabású" zenét. 2011-ben a Kiadó című számot, rá egy évre pedig a Naíva, a Kifordítani és a Nem tudom című dalokat lőtték fel a virtuális zenetárba. Elkezdtek koncertezni is, ehhez kerestek ritmusszekciót. A gitáros Ágoston nevű testvére szállt be dobolni, csak hogy erősödjön a zenekar családi jellege. A basszusgitáros pozíciót pedig egy családon kívüli, a HS7-ből ismert Németh Róbert tölti be. (Itt kell coming outolni: Németh rendszeres szerzője a hvg.hu-nak, az albumrecenzióval az összeférhetetlenség mezsgyéjén kapirgálunk, de igyekszünk ennek ellenére elfogulatlanok maradni.)

Szóval duóból kvartetté bővültek a Pegazusok, közben újabb néhány dalt mutattak be, egyre több ember fordult meg a koncertjeiken. Érett a bemutatkozó album, ami végül a napokban, cím nélkül jelent meg, tíz dallal.

A bevezető Veszély címre hallgató szám némileg meglepetést okoz az addig megszokott melankolikus, lírikus stílushoz képest, mert igencsak karcos gitárriffel nyit, s ez a rockosabb vonal aztán a végére rendesen be is pörgeti a dalt. Aztán még később is előbújik ez a kis csavar az albumon, mint ahogy a finom, jó érzékkel használt elektronikus rásegítés szintén.

Mindez izgalmasabbá teszi a hangzást és maivá (na jó, leírjuk mi is, hogy az angol indie-színtér egyik meghatározó zenekara, a The XX szintén beugorhat valahol Lázárék projektjéről), miközben azért nem erről jegyezzük meg a Pegazusokat. Ez a minimalista zene, a kiábrándult-elvágyódó-lemondó dallamokkal és szövegekkel fájdalmasan ismerős valahonnan. Több mint három évtizede, a hetvenes évek végének, a nyolcvanas évek elejének szürkeségét, megváltoztathatatlanságát, a kor hangulatát a legjobban a Trabant zenekar tudta kifejezni. Ács Eszter pedig úgy tűnik, Méhes Marietta egyfajta zenei reinkarnációja, a Pegazusok leegyszerűsített, bús dallamai pedig a Trabant számainak 2014-es megfelelői.

"Azt hiszem, hogy becsukom a boltot/elfogyott már minden, ami jó./Látom a gyufa végig ég, ez is egy emlék" – szólt harmincvalahány éve. "Arra kérlek, menj most el/Nem vagyok ma rendben/Vidd el innen az egészet/Nem érdekelsz engem" – szól ma. A néhány akkordos, letisztult zenével – még ha nem is mindig olyan erősek a versek, mint Vető Jánoséké - ugyanaz a hangulat. Félelmetes persze, hogy ma mindez pont olyan érvényes, mint akkor. És ez nem a Pegazusok hibája, hiszen, azok nem is léteznek.

"Segíts nekem, nem vagyok, sehogy se vagyok jó /Még egyszer akárhol, szólhat a magányról" – énekli Ács Eszter a lemez talán legerősebb dalában, ahol nemcsak a minimalista akkordmenet és monoton ritmus hajaz a 80-as évekre, hanem a sipítós szintetizátorhang is valahonnan a Fekete Lyuk egyik bugyrából kerülhetett elő. Az albumzáró Vége lesz pedig a végletekig lecsupaszítja a hangzást és egy szál ilyen - régi vágású - szintihang kíséri az énekesnőt.

Németh azt írta valahol a Pegazusokról, hogy "darkhop, spacedub, minimál, wallofsound, pszichedelikus, gitárpopos izé". Ő tudja. Az biztos, hogy ha valaki többször végighallgatja ezt az albumot - ami elsőre azért lehet, hogy kicsit egyhangúnak hat -, mélyen beleivódik a dalokból sugárzó, befelé forduló, mély szomorúság. Azaz nagyon erősen hat ez a majdnem családi, majdnem szobazene.

És akkor arról még nem is beszéltem, hogy az album slágergyanús száma, a Társas játék eleje mintha Cseh Tamás Budapestben feltett kérdésére válaszolna: "Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk, maradunk itt vagy egyszer majd tovább megyünk".

A válasz pedig a Pegazusok szerint az, hogy "Itt vagyunk még, meddig leszünk/Társasjáték a mi életünk… Meglátjuk majd, volt-e Isten/Vagy egyedül van minden itt lenn".

Kövesse a hvg.hu Élet+Stílus rovatát a Facebookon is!