2014. március. 28. 10:32 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 28. 10:32 Kult

Kezd összeállni a Strand Fesztivál programja

John Newman, a Knife Party, Dub FX és Wilkinson is fellép a Strand - Nagyon Zene Fesztiválon augusztus 20. és 23. között Zamárdiban.

Zamárdi szabadstrandján rendezik augusztus 20-tól a Strand - Nagyon Zene Fesztivált. Az már korábban biztossá vált, hogy koncertet ad a Parov Stelar Band, mellette a most bejelentett sztárok mellett a hazai mezőnyből a Petőfi Rádió száz legfontosabb előadója is színpadra lép - közölték a szervezők pénteken. 

Az első Strand fesztivált tavaly rendezték Zamárdiban a Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében. A most bejelentett fellépők közül a brit John Newman Love Me Again című dalával a világ számos slágerlistáját meghódította, valamint a Rudimental "hangjaként" is sok rajongót szerzett magának. Az énekes most először lép fel Magyarországon. A tavalyi VOLT Fesztivál egyik legsikeresebb koncertjét adta Rob Swire és Gareth McGrillen produkciója, a Knife Party, amely augusztusban Zamárdiban tér vissza. 

A rendkívül népszerű, ausztrál származású, utcai előadóként indult, 30 éves Dub FX már többször járt már Magyarországon, a Balaton partján jegyese, az énekes Flower Fairy oldalán fog fellépni. Ugyancsak jön a Strandra Wilkinson, a technikás brit drum'n'bass előadó, dj és producer, aki szintén a Petőfi Rádió nagy kedvencének számít. "Biztosra vehető, hogy augusztus 20-23. között a Strandon találkozhatunk a Quimbyvel, az Irie Maffiával, a Punnany Massiffal és a Brains csapatával. Augusztus 20-án, a Strand nyitónapján pedig egy teljes életművet bemutató nagykoncerttel lép színpadra a 25 éves Tankcsapda" - mondta Fülöp Zoltán, az eseményt szervező VOLT Produkció egyik vezetője. 

A Nagyon Balaton programsorozat kapcsán szervezőtársa, Lobenwein Norbert arról számolt be, hogy idén már nemcsak augusztusban, hanem egész nyáron, a teljes Balaton Régióban szerveznek fesztiválokat, kulturális, családi és sportprogramokat.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.