Kult hvg.hu 2014. március. 14. 08:09

Újabb visszalépés miatt került bajba az RTL Klub

Pár héttel az RTL Klub Szombat esti láz című műsorának kezdete előtt visszalépett a szerepléstől Gregor Bernadett és párja, Szarvas Attila – számolt be a Bors. A csatorna megdöbbenve fogadta a hírt, és nem érti a pár döntését, de már találtak helyettük mást.

Visszamondta szereplését a Szombat esti lázban Gregor Bernadett és párja, Szarvas Attila, mert a színésznő rossz néven vette, hogy a Fókusz egyik riportjában korábbi magánéletével foglalkoztak, jelenlegi párja nevét pedig rosszul konferálták fel – írja a Bors.

Az eset azért is kellemetlen, mert a Szombat esti láz megszervezésére egyébként is kevés idő maradt, mert a Csillag születiket elegendő számú tehetség hiányában nem tudták elindítani. Helyette dobták be a táncos showt mentőövként. A gyártónak hirtelen új párt kellett találnia, akik vállalták, hogy a rendkívül rövid felkészülési idő ellenére egy héten át élő adásban táncolnak.

"Megdöbbenve fogadtuk a hírt, de természetesen tudomásul vettük. Nem értjük mi sem a sztárpár döntését, talán megsértettük volna Gregor Bernadettet azzal, hogy egy riportban a korábbi életéről is beszéltünk? Helyük nem marad üresen, az új pár már lelkesen, teljes erőbedobással készül a műsorra" – mondta el Schiwert-Takács László, a műsor kreatív felelős szerkesztője.

"Most nekünk is az a legfontosabb, hogy rájuk koncentráljunk, és mindenben segítsük őket a Szombat esti láz indulásáig. A napokban fotózzuk és felkészítjük őket a forgatásokra. Hamarosan a nevüket is nyilvánosságra hozzuk" – tette hozzá.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.