Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Nehéz dolga volt a Magyar Színháznak, amikor az Utas és holdvilágot állította színpadra, a regény mélységeit, komolyságát és intellektualitását azonban hiába is várjuk a darabtól.
Ami Szerb Antal regényében csak sejthető, titokzatos, romantikus intellektualizmus, az a Holdvilág és utasa címre átkeresztelt darabban (rendezte: Harsányi Sulyom László) kézzelfogható valósággá válik, és túlságosan is direkten áll előttünk: Ulpius Tamás és Éva furcsa kapcsolatából itt szinte csak a szexualitás marad az arcunkba tolva, Mihály egzisztenciális problémái az éretlenségében testesülnek meg, a filozofikus beszélgetések pedig kiüresedett elmélkedésnek hatnak.
A komor hangulatú, sokat ígérő nyitójelenetben Mihály egy, a színpad közepén álló póznán ereszkedik le, miközben a forgószínpadon elhelyezett nézőkkel együtt megmozdul a föld - érezni lehet az "örvényt" és a szédülést, amitől végül Ulpius Tamás menti meg a főhőst. De a komoly kezdet után még élesebb a váltás arra a harsányságra, amit Éva (Balsai Mónika) játéka hoz a darabba, és amitől az Ulpius-ház nem egy különleges menedéknek tűnik, inkább csak a dekadencia fellegvárának.
Vannak persze a darabban olyan pillanatok, amikor érezhető az a megismételhetetlen hangulat, amiért az emberek a regényt is szeretik - Mihály szédülése a nyitó képben, az Ulpius-házban játszódó egyes epizódok, az Ervin és Szepetneki megjelenésével megváltozó miliő. Az Utas és holdvilág komolysága a színpadon azonban helyenként egyenesen paródiává válik, a darab sokszor feláldozza a komolyabb beszélgetéseket a helyzetkomikum oltárán. Ami a regényben intellektuális, komoly és izgalmas, az a darabban egyszeri, szinte tartalom nélküli beszélgetés marad, a mélységek helyett a történet csordogálására és az egyes szereplők életútjára kerül a hangsúly.
Folyamatosak a váltások a hétköznapiság, majd a komolyság, a dráma, illetve a harsány kiabálás, szexuális utalások és orgiasztikus jelenetek között, a pergő dramaturgiát a színpadon körben elhelyezett széksorok, illetve a középen helyet kapó játszótér egészen minimális díszlete is segíti - nem is kellene több, ha a jelenetekből kibontakoznának a mélyebb rétegek.
Az első felvonásban Erzsi és Mihály olasz nászútjának pillanatai, valamint az Ulpius-házhoz kapcsolódó fel-felvillanó emlékképek néhol egyszerre vannak jelen a színpadon belüli színpadon, de itt még jó ütemérzékkel és kreatívan váltják egymást az egymásba kapcsolódó jelenetek, a lendület viszi a darabot, még ha másra is számítottunk.
A második felvonás viszont végképp már csak a karikatúrajelleget kap. Erzsi és a perzsa afférja kifejezetten bohózatra emlékeztet, ahogy Mihály szinte végtelen római szenvedése, valamint a darab befejezése is, amelyben Mihály és Erzsi váratlanul még egyszer összejönnek, Mihály apjának felbukkanása pedig kedélyes kolbászozássá alakul.
A Magyar Színház adaptációjában a folyamatos életválságban létező Mihályból (Takács Géza) egy komolyan egyáltalán nem vehető, határozatlan, tehetetlen, szinte akarat nélküli ember lesz, akin mintha egyre inkább eluralkodna vagy az elmebaj, vagy az alkoholizmus, esetleg mindkettő. A legkomolyabb beszélgetéseket is elvicceli, a vágyaiból, lelki vívódásaiból, egész jelleméből mintha csak annyi maradna, hogy nem mer felnőni, ezt pedig kamaszosan elnagyolt gesztusokkal és daccal teszi nyilvánvalóvá.
Erzsi (Auksz Éva) puszta jelenlétével is megteremti azt a polgári miliőt, amelyhez tartozik, miközben érezhető a női útkeresése. Külön színfolt a párizsi barátnő, Tolnai Sári (Benkő Nóra) felbukkanása, aki az életet és a férfiakat habzsoló nagyasszonyként tűnik fel.
Éva viszont egy nőiességével visszaélő, enyhén hisztérikus dekadens zsarnok benyomását kelti a színpadon, az Ulpiusok testvéri viszonyában rejlő furcsaságokat a darab pedig szinte csak annyival adja vissza, hogy a két szereplő gyakorlatilag állandó testi kapcsolatban van egymással, egyértelművé téve a regényben csak érezhető vérfertőző vonalat. Horváth Illés halált kereső Ulpius Tamása szinte csak egy különc mellékszereplő marad a darabban, hiába rá hivatkozik mindenki, Éva lesz a kulcsszereplő. Szatmári Attila mindamellett meglepően komolyan játssza a szerzetesnek álló érzelmes Ervint, Szepetneki János (Pavletits Béla) nőcsábász simlisként viszont már nem mindig elég világot járt szélhámosnak.
Hiába más a cím, és hiába kerülnek máshová a hangsúlyok, a Magyar Színház darabja még így is inkább csak egy túl harsányra sikerült illusztráció a regényhez, amelyből azonban kimaradnak azok a finom rezdülések és intellektuális mélységek, amelyek az Utas és holdvilágot azzá teszik, ami.
Egy dolgot tudunk tehát tanácsolni: ha valaki Utas és holdvilág rajongó, az ne úgy nézze meg a Holdvilág és utasát, hogy Szerb Antalt kéri rajta számon, még ha ez szinte lehetetlen is egy olyan darabnál, amely a magyar irodalom egyik remekművéhez nyúl. Ha ugyanis az Utas és holdvilág mélységeit várjuk a Magyar Színház darabjától, akkor csalódni fogunk.
